Influenza (Karinthy Frigyes)
| Influenza szerző: Karinthy Frigyes |
Jaj, doktor úr én nem tudom mi ez… mit gondol? Attól félek, kezdődő csúcshurut… nem, nem, a pulzusomat hiába nézi, ez valami olyan belső láz lehet, tudja, hőmérővel nem lehet lemérni az ilyesmit, mert a fejem meleg, a lábam pedig hideg, és a melegség szaladgál bennem, ahol mérni akarja, ott egyszerre elmúlik, és átszalad máshová.
Mondja, ez mi lehet, itten, az oldalamba, nem, lejjebb, egy olyan szorító érzés, nem fájás, hanem olyan, mintha húzódnék valami, vagy mintha az izmokat spulnira akarnák rácsavarni… dehogy, kérem, tessék csak engedni, precízen akarom kifejezni magam: olyan, igen, mintha az idegeket egy spulnira akarnák rácsavarni, de nem egy gömbölyű spulnira, hanem egy szögletesre, amire nem megy föl, tetszik érteni? és mondjuk, mintha mégis erőltetnék ezt a spulnit, tetszik érteni? tessék elképzelni, itt van a spulni, na mármost, így elkezdem húzni az izmokat…
Na jó, ha a doktor úr nem hagyja elmondani, hogy mit érzek és hogyan, akkor miből állapítja meg, hogy mi bajom van? Én igyekszem magamat precízen kifejezni, nem úgy, mint valami paraszt, aki azt mondja magának, fáj a hasam, akár agyhártyalobja van, akár vakbélgyulladása… Jó, hát a spulnit hagyom, de ez mi lehet, ez a furcsa reszelés a torkomban, nem is reszelés pontosan, hanem olyan viszkető bizsergésféle, tetszik látni, innen idáig – csak nincsen tüdővészem? Mondja doktor úr, csak azt mondja meg, érez az ember tüdőrák esetében egy olyanféle nyomást a gégében, ami egészen a fülig terjed, de tulajdonképpen nem is nyomás, hanem olyanféle érzés, mintha egy kéz kinyúlna a tüdőből a bárzsingon keresztül, és megfogná a gégét, de nem szorítaná nagyon, csak úgy, mintha el akarná engedni egy pillanatra, de megint megfogná… nézze, doktor úr, ne áltassuk egymást, felnőtt ember vagyok és családapa, nincs szükségem rá, hogy kegyes csalással vigasztaljanak és szépítsék az állapotomat – hadd tudjak meg mindent, beszéljen hozzám őszintén és becsületesen, mint férfi férfihez, és mondja ki nyíltan: hátgerincsorvadás-e vagy nem, mikor az ember egyszerre csak azt érzi, mintha két csigolya a tüdejében – ugyan, kérem, ne tessék zavarni, hát nem a tüdejében, végre nem vagyok egyetemi tanár –, szóval, két csigolya, mintha összenőtt volna, és az egyiknek a széle karcolni kezdi a másikat, és ennek következtében minden lélegzetvételnél a gerinc belenyomódik a vesébe? Jó, jó, elhiszem, de tessék már egy kicsit várni, még nem mondtam el mindent, és ha a doktor úr nem hallgatja meg az embernek szubjektív panaszait, akkor miből akar diagnózist csinálni? Én nem kérdezek semmit, én nem akarom befolyásolni, én nem mondom, hogy nekem mire van gyanúm, én tárgyilagosan és elfogulatlanul az állítom csak, hogy itt balra egy kicsit, a szív fölött, közvetlenül a két tüdőszárny alatt valami bugyborékolást érzek, így tesz, kérem, pitty, pitty, de mintha a szívből indulna ki, és nem mindig tesz úgy, csak ha az államat így leszorítom a mellemre, és a karjaimat hátracsavarom, és behunyt szemmel egy percig visszatartom a lélegzetemet – akkor rögtön úgy érzem, mintha fuldokolnék, és a gyomromban elpattanna valami –, nem lehetséges, hogy a szívemnek van valami?… nem úgy gondolom, kérem, de hallottam, hogy a gutaütés első tünete szokott úgy kezdődni, hogy a lélegzet egy percre kimarad… és azonkívül a fülembe valami rémes zúgás is van… és ami a legborzasztóbb, doktor úr… amin talán gyors műtéttel lehetne még segíteni… hogy nincs elég levegőm… így, ha nyugodtan fekszem, nem… de mihelyt kinyitom a számat, és egy szót próbálok mondani… mindjárt fuldokolni kezdek – ugyan, ne tessék már közbeszólni, azt akarom mondani, de nem jutok hozzá, hogy nem tudok beszélni… nem tudok beszélni…