Ikárusz
Ikárusz hullt le itt, az ifjú vakmerő,
Ki bátran égre szállt, gátat se nézve hol lát,
S bár teste mélybe dőlt, veszítve gyenge tollát,
A bátorak szivében irígy vágyat ver ő:
Mert boldog munka az, hol a dicső erő
Nyert díja túlragyogja bukása törpe voltát,
És boldog az a balsors, mely ily haszonba folyt át,
Hogy hőse, bár legyőzve, mégis örök nyerő!
Az új, hallatlan úttól e gyermek meg se döbbent,
Tudása nem röpült még, de bátor szíve röppent,
S imé! a Legszebb Csillag tüze égette meg!
Így halt meg, szédítőn merész kalandba vágva,
Az ég volt: drága vágya, s a tenger: síri ágya,
Van vágy még ily dicső, s van sír még ily remek?