Időn túl
szerző: Tömörkény István
Matiász Sós, mint aféle fiatal katona, a szombat délutáni dolgok alkalmával különféle gondolatokkal foglalkozott. Szombat délután nincs más dolog, mint takarítás, a padokat és az asztalokat az udvaron megmossák, ellenben a szoba suroltatik a szárazsúrolás módszere szerint. Szárazon esnek neki kefékkel az emberek. Előbb azonban a szobában lepedőkkel minden holmit betakarnak. Ez azért alkalmatos, mert ahogy a kefék szárazon kezdik súrolni a padlót, olyan istentelen lebegő por támad, hogy nem látják benne egymást. A súrolás ezen módja tart egy óra hosszat, tart másfél óra hosszat, ezen idő alatt a kefés társaság benne él és lélekzik, mindenük elfehéredvén a por nyomán. Ezt úgy hívják, hogy tisztasági és egészségügyi intézkedés. Aki föltalálta, azt is bele kellene állítani minden szombaton, leginkább talán a fejével lefelé. E porban tehát Mathiász Sós, míg kefélte a padlót, gondolkozott. Tehette, mert fiatal katona lévén, új volt még a keféje, nem kopott el, míg korosabb kefékkel már nem járhat együtt az elgondolkozás, mert közel esvén a kéz a padlóhoz, a padló szálkákkal ékesíti föl a kezet. Ily előnyök esnek néha az új katona javára az ó katonával szemben.
Tüsszögött Matiász is a por miatt, de közben egész határozottan eljutott gondolataiban odáig, ahova akart. Ez nem volt más, mert más mi is lehetett volna, mint hogy a fiatal katona a holnapi vasárnapon raportra megy és időn túl való kimaradásra engedélyt kér, ha ég-föld összeszakad is. Ez nagy sor. Ilyesmit még Matiász Sós nem kért, zsenge koránál fogva nem is kérhetett. De most úgy határozott, hogy megteszi. Pedig esti kilenc órán túl a városban a nem odavalónak mi keresni valója sincsen. Mégis - az embereket vonzzák az ismeretlen gyönyörök s úgy lehet, kilenc óra után egész más világ van az utcákon.
Ezt nem lehet tudni. Matiász azonban akarta, hogy tudja. Estére kelve, mikor a szobában minden rendbe volt és a mosott asztal tetejét szalmazsákkal annak rendje szerint kipolitúrozták volna s a káplár megelégedéssel tekintett a rendbeszedett tisztaság- és egészségügyre, ugyanezen káplár elébe állott tisztelettel, mondván: káplár úr kéröm alásan, írasson be engöm holnap raportra. Míg Matiász e kérelmet tette, haptákot állott; a káplár nem állt haptákot, nem állhatott, mert lelopta valaki az ingaóra sétálóját és annak a helyébe kellett csinálni másat egy fénymázas doboz bádogtetejéből. Igaza van annak, aki azt mondta, hogy nem vész el a természetben semmi, bár hiszen, ha más oldalról keressük, az ingaóra sétálója is a természetben volt, mégis elveszett.
Szigorú sors és szorgos gond a káplári sors, sokfelé kell ügyelettel lenni. Azért jobb a frájteri vitézlet, mert bár ezen rangról tartatik, hogy kevésbé okosnak véljék, de semmire sem tartozik ügyelettel s él, mint az angyal. Igy állván a dolgok, kérdezte a káplár a Matiászt:
- Mit akarsz a raporton?
Felelte a fiatal katona (mindössze öt hónapos) félő tisztelettel:
- Szeretnék kimaradni időn túl.
A szobában lakók közül többen csodálattal tekintettek Matiász Sósra, sőt némely aggabb harcosok, a hős atyák, a vén szentségek már-már zuhogni kezdtek volna az erdőből szalasztott ifjú vadállat ezen viselkedése fölött, de nem lehetett, mert a káplár újra szólt:
- Színházba?
- Nem.
- Bálba?
- Nem.
- Hát - kérdé ismét szelíden a káplár - a fatornyos hazádba üssön a ménkű kilenc oldalról október tizedikén: hát miért?
Matiász Sós felelt:
- Jelöntöm alásan: csak.
A »csak« nagy szó, amire nagyon bajos szólni valamit. Ebben az esetben épen azt jelenti, hogy Matiász Sós nem hajlandó annak a megmondására, miért kell neki az engedély. Hisz ha hazudni akar, hazudhatta volna azt, hogy színházba megy, de nem tette, mivelhogy egyenes az ember; de azt meg ismét nem akarta megmondani, hogy hová szándékozik. Ez becsülendő; és nyilvánvaló, hogy szeretője van neki - nézd el, nézd a kölyköt, még meg sem melegedett, már is.
Mondta is ezek után a káplár, hogy: jól van, Matiász Sóst raportra beíratja, azonban Matiászon a derékszíj a raport alkalmával oly ragyogó legyen, hogy ha rászállna valamely légymadár, lecsússzon róla azonnal a rettentő nagy fényessége következtében. Ezt azonban a káplártól zokon venni nem lehet, mert a fődolog mindig az, hogy lehetőleg a lehetetlent kell követni, amely esetben a lehető lehetőleg megtörténik.
A légymadár nem is maradhatott volna meg egy állapotban másnap Matiász Sós derékszíján, de hiszen nincs is télvíz idején légymadár, legföljebb amely meleg szobában idő előtt kikel, az pedig kongó és hideg kaszárnyafolyosókra nem megy a kályha mellől. Ha azonban oda szállt volna is, akkor is hiába szállt volna, mert csak lecsúszott volna a szóbanforgó derékszíjról. Mert Matiász a szíjat nemcsak maga fényesítette; e munkában s minden egyéb rendes öltöztetésében foglalkoztak a hős atyák és vén szentségek is, mit minden más esetben hat órai vasakkal kellene beleírni a regiment történetébe - de itt másként kellett felfogni az ügyet. Im, alig öt hónapos s - a szél hordja el a kölykit - már szeretője van neki. Még a káplár is, e komoly férfiú, kit, mióta egyszer a szalmazsákja testállását az ezredes úr megdicsérte, az egész regimentben szakembernek ismertek el a strózsáktömés terén, még a zord ember is tulajdon viaszkját vetette oda a derékszíjpucolóknak segítségül. Mert bizony bármilyen legyen a derékszíj, ha nem vág hozzá a dugó és a viaszk, sohasem lesz belőle prédikációs halott, bár hiszen, akár ítéletnapig beszéljünk is róla, írásból az ilyen tudományokat megérteni alig lehet.
Nincs is itt most már más mondanivaló, mint hogy a raporton kikapta a lajbisájnt Matiász Sós és délután két órakor teljes kimenői fényességben vonult le az udvarra a parancskiadáshoz. Vasárnap korábban van parancskiadás, mint máskor, oh, jóval korábban van s ennek ellenében némi fővetési gyakorlatok tartatnak, mert kell, hogy a fejét mindenki jól tudja vetni. Itt főkívánalom, hogy a balfelé való fővetésnél a jobb szem fusson végig a kabátgombokon, míg a jobbfelé való fővetés e föltételt a balszemtől kívánja, illetve követeli. Mindezt végezte a merészen fényes derékszíjban Matiász, jól megszolgálván az engedélyt, amely a bevégzett munka után neki írásban is kiadatott.
Ment Matiász Sós ki a városba. Sétált és tokos cigarettát vásárolván, rágyújtott. Lassan járt és kelt, mert szokatlan érzelmei voltak afölött, hogy neki mai napon a kilenc órai duda nem szól. Ő, mint a sapkába helyezett írásos levél hitelesen bizonyítja, sokkal később ideig, egészen tizenegy óráig járhat és kelhet s mikor kilenc órakor a fülébe ér a »hátra, csak csöndesen hátra«, ő arra ügyet sem vet. Boldogság ez, mi Matiásznál abban nyilvánult, hogy a sok séta után korcsmába ment s bort ivott. Míg ezt tette volna, számolta magában, hogy mit tesz a következő órák alatt? Így elhatározta, hogy sötétedéskor az utcára megy és pereceket vásárol, mert a sarkon a gájsicc kettőt ád három krajcárért. Megvette a pereceket s míg az utcán, a sötétebb részeken ette, a gyönyörök további folytatására gondolt.
Hirtelen eszébe jutott a Halál. Nem a kisbetűs halál, hanem a nagybetűs halál, amely tánchely és ott katonák szoktak összegyülekezni. Beszélni hallott már róla, tudta is, hogy merre van, mert az út a gyakorlótérre arra vezetett, de benne még nem volt. De vert róla a szó a kaszárnya szobáiban, hogy múlt vasárnap egy huszárt, előtte való héten két gyalogost vittek el onnan a háborúból. El kellene oda menni. Nem mert; előbb még tanulmányozván a pénzbeli készséget, megint egy pohár borra máshová betért. Így jött csak meg a bátorsága. Többé nem félt öreg katonák mérges és mustráló tekintetétől, pedig e vén harcosok az ifjú »még meleg« katonát minden mozdulatáról megismerik. Bátran nyitotta be az üvegajtót, amely fölött nagy kaszájával kifestve áll a csontos Halál.
Bent már nagy forgatag volt. Különféle cselédszemélyek táncoltak a katonákkal és egy civil rezesbanda fújta rettentő módon a fújnivalót. Az asztaloknál komoran húzódtak együvé a fegyvernemek, utászok, lovasok, honvédek, császári infanteristák és pékkatonák. A császári infanteristák, köztük pár degradált ember, örömmel mondták:
- Gyün egy suba! Mög köll hurrázni a subát. A suba fizet egy liter bort.
Rá is hurráztak Matiász Sósra, kit hirtelen elöntött a belső melegség, hogy im e dicső hős atyák mily szeretettel fogadják és ölelik magukhoz. A bort kiparancsolta és koccintott az iszonyatosan öreg csontokkal. Bele is melegedett e sorba, a szeme tévetegen járt már, midőn a túlsó sorból, a pékek közül valaki szivarcsutkával arcon találta. A pék büszke nép, mert pantallóban jár, a fizetése több, nem rukkol és a bajonétja hosszú. Ellenben Matiász Sósnak pedig nem görbe a lába, ennélfogva a padot maga alól kirúgván, egy péket magához ragadott s miután magához ragadta, ellökte a táncosok közé, hogy menten bonyodalom támadt s a muzsika megállt.
Mindig ilyenkor szokott az ajtó kinyílni. Most is kinyílt, bejött rajta az őrjárat, már hogy a készenlét a tizenharmadik századtól és a manipulás őrmester úr Vanyuga, akinek két ballába van. No és mert a szoba közepén Matiász Sós állott és Matiász Sós kezében az oldalbicska állott, közre is fogták azonnal, a többi népet a fegyverek hatalmával csendre intvén.
Vitték befelé Matiász Sóst a szolgálati emberek. Legelől Vanyuga, oldalán a szentjánoskenyérrel, oly komolyan illegette bal lábait, mintha búrkokat hozna a Zafrikábul. A patrull behaladt a kaszárnyakapun és Matiászt behelyezték a börtönbe. Kinek is, midőn derékszíját a vártakomendás átvenné, mondá:
- Ejnye, öcsém, a szíjjad de röndös.
Matiász nem szól semmit, csak elaludt azonnal, mert álmos volt nagyon. Odafent pedig a szobában már újságolta a napos káplár, hogy Matiász Sós hazaérkezett, odalent van, nem tudni, mit tett, de alighanem brigádba megy.
Kik még fönt voltak az ágyakban - mert vasárnap este nem alhatós a vendég - gondolkoztak a hallomás fölött. Hejnye a kölykit. Ez alighanem már biliárdon táncolt otthon is. Mit csinálhatott?
Álmosan szól bele a szobabeli káplár:
- Akármit csinált, nem rabolt, nem gyilkolt. Ami történt, bizonyosan lány miatt történt.