Hymnus a bölcsességhez

Hymnus a bölcsességhez szerző: Kis János

Szívemnek legfelségesb bálványa,
   Szűz bölcseség, hol van lakhelyed?
Világoknak roppant, alkotványa,
   Hol rejti őt titkos kebeled?
Oh, rég már, rég, hogy e szépek szépét
   Nyomozom, mert istenség keze
Lelkembe metszette ő szent képét,
   Hogy lélekké neveze.

A hol te, ég felséges magzatja,
   Szórod fényed ragyogványait,
Ott örökös tavasz osztogatja
   Elysium drága javait.
Legtisztább ég világos kristálya
   Folyja körül boldog vidéked,
Égi karok szent melodiája
   Zeng idvezletet néked.

Az igazság s a virtus karjain
   Jársz szép testvér szép testvériddel,
Ártatlanság virágos halmain
   Vígan játszván víg kedvesiddel;
Orcáidon ragyognak rózsái
   Hervadni nem tudó szépségnek,
Kezeidben virítnak pálmái
   A tökéletességnek.

Benned érzés, vágyás, gondolatok
   Zengnek felséges harmoniát;
Szívet tépő dühös indúlatok
   Nem táplálnak ezer fúriát;
Homálytalan szemeidnek éli
   A dolgoknak hatja velejét;
A holt bálványt istennek nem véli,
   Lepje gyémánt bár fejét.

Néked örök rend arany láncai
   Fűzik egybe a világokat,
Mellyek mint szép egyesség lyányai
   Ölelkezve járják táncokat.
Irígy daemon néhánynak kebelét
   Nem marcongja mérges dárdával,
Hogy a sereg másik kedvesb felét
   Hízlalja prédájával.

Előtted a mindent-alkotónak
   Nyitva vagyon rejtett műhelye,
Látd, az célja, hogy a legfőbb jónak
   Ízlésére mívét emelje.
S azt ezerkép csak azért próbálja
   Tisztításnak kemencéjében,
Hogy ragyogjon, lehullván homálya,
   Istenek szép fényében.

Égi lakos, egek származatja,
   Mindent szemlélsz égi formában,
Füled égi szent muzsika hatja
   A világok vándorlásában.
Gyönyörűség legtisztább forrását
   Szűnet nélkül meríti szived,
S jótételben leli csak nyugvását;
   Boldogság minden mived.

Oh! szivemnek szentséges bálványa,
   Hol van, hol van örökös helyed?
Mért hogy lelkem, úgy a mint kivánja,
   Nem mulathat itt alant veled?
Ah! eltűntél, eltüntél mitőlünk
   Felsőbb lelkek társaságába,
S téged vélvén lelni, hányszor dőlünk
   Csalárd árnyék karjába.

De ha szívem legszebb lángozatja
   Feléd lobog hajnal jöttével,
Ha lelkem legtitkosb mozdulatja
   Téged sóhajt nap lementével.
Jőj Kegyes, oh jőj Zephyrszárnyakon
   Néked szentelt rejtekhelyembe,
Nagy leckéid mennyei hangokon
   Éjfelenként sugalld fülembe!