Hymen dícsérete

A Wikiforrásból
Hymen dícsérete
szerző: Kis János

Amor jótétét hirdetik
   Mindenek kik verseket
Költnek, s bőven vesztegetik
   Reája tömjénjeket;
Azt mondják, hogy udvarában
   Csak örömek lakoznak,
S ott az istenek sorsában
   Halandók is osztoznak.

De mi jót tesz, ha nyomozzuk,
   E világ tyrannusa,
Hogy annyira bálványozzuk,
   Mi okunk van? mi jusa?
Ő a szívek kínzásával
   Kegyetlen játékot űz,
S elrepűl, mihelyt nyilával
   Megsebhet, s éget mint tűz.

Nem, a tegzes kis istennek
   Bár fél világ áldozzék,
Az én oltárom Hymennek
   Számára illatozzék;
A páros szivek istene,
   A legfelsőbb szent nekem,
Akár ki mit mond ellene,
   Hymen az én énekem.

Jól tudom: sok panaszokat
   Mondanak sokan rája;
Igaz is, tenger kínokat
   Lát és láttat fáklyája:
Melly miatt ma hív papjai
   Már igen fogyatkoznak,
S régen tisztelt templomai
   Ürülnek s omladoznak.

De hogyha az esztelenek
   Vas békókat hordozni
S holtig nyögni kénytelenek,
   Őtet kell-e okozni?
Nem illendőbb-e hallani
   A bölcsek tanácsait,
A kik nem győzik áldani
   Boldog arany láncait.

Oh csak hívei legyenek
   Illők s méltók magához,
Forró szerelmet vigyenek
   Elsőben oltárjához,
S bölcs ész, jó szív lakván bennek
   Barátkozni tudjanak,
Fogadom bizony Hymennek
   Dicséretet mondanak.