Hymen dícsérete
szerző: Kis János
Amor jótétét hirdetik
Mindenek kik verseket
Költnek, s bőven vesztegetik
Reája tömjénjeket;
Azt mondják, hogy udvarában
Csak örömek lakoznak,
S ott az istenek sorsában
Halandók is osztoznak.
De mi jót tesz, ha nyomozzuk,
E világ tyrannusa,
Hogy annyira bálványozzuk,
Mi okunk van? mi jusa?
Ő a szívek kínzásával
Kegyetlen játékot űz,
S elrepűl, mihelyt nyilával
Megsebhet, s éget mint tűz.
Nem, a tegzes kis istennek
Bár fél világ áldozzék,
Az én oltárom Hymennek
Számára illatozzék;
A páros szivek istene,
A legfelsőbb szent nekem,
Akár ki mit mond ellene,
Hymen az én énekem.
Jól tudom: sok panaszokat
Mondanak sokan rája;
Igaz is, tenger kínokat
Lát és láttat fáklyája:
Melly miatt ma hív papjai
Már igen fogyatkoznak,
S régen tisztelt templomai
Ürülnek s omladoznak.
De hogyha az esztelenek
Vas békókat hordozni
S holtig nyögni kénytelenek,
Őtet kell-e okozni?
Nem illendőbb-e hallani
A bölcsek tanácsait,
A kik nem győzik áldani
Boldog arany láncait.
Oh csak hívei legyenek
Illők s méltók magához,
Forró szerelmet vigyenek
Elsőben oltárjához,
S bölcs ész, jó szív lakván bennek
Barátkozni tudjanak,
Fogadom bizony Hymennek
Dicséretet mondanak.