Huszonhetedik

Huszonhetedik szerző: Balassi Bálint

Anna nevére. Kiben a szeretője ok nélkül való haragja és gyanúsága felől ír

ugyanazon nótára


1 Az én szerelmesem haragszik most reám,
     Hogy ingyen bánkódom, azt véli énhozzám,
     Hogy őtet meguntam,
     Fogadásomat gondolja, hogy megbántam.

2 Nem tudok mit tenni, mint kedvét keresni,
     Mert ha bánkódom is, látd-é, mire érti,
     Ő magát mint gyötri?
     Ha penig örülök, azt is másra véli.

3 Nem hiszi, hogy néki s nem másnak örvendek,
     Ha víg vagyok, azt hiszi, hogy mást szeretek,
     Egyebet kedvelek,
     S annak megnyerésén örvendek, nevetek.

4 Az ő szerelmének hozzám nagy hív voltát
     Jól látom szívének minden jó szándékát,
     Hogy énnékem magát
     Adta, hogy érezzem nagy jó akaratját.

5 Maga én szívemnek az ő állapatját
     Ha látná, tudom, bizony megszánná kínját,
     Érte nagy fájdalmát,
     Ki csak tőle várja megvigasztalását.

6 Én keserves szívem hozzá oly állandó,
     Mint fenyőfa télben-nyárban maradandó,
     Nem té-tova hajló,
     Nincsen dolgaimban semmi álnok háló.

7 Reá mindezért is de én nem haragszom,
     Mert nagy szerelmétől vagyon ez, jól látom;
     Félt engemet, tudom,
     Másnak nem engedne, bizonnyal gondolom.

8 Te böcsülhetetlen drága szerelmesem,
     Kinek jóvoltában nyugszik fáradt lelkem,
     Nincs kívüled nékem,
     Ki sok bánatimban vigasztaljon engem.

9 Hitemet én el nem felejthetem, higgyed,
     Jutván eszembe mézzel folyó beszéded;
     Hogy hadnálak téged,
     Ha elmémben forog szüntelen szerelmed?

10 Ezerötszáz és hetvennyolcnak végében,
       Hogy volna szeretőm énhozzám kétségben,
       Úgy szedém ezt egyben;
       Nevét megtalálod versek elejében.