Hunyadi
| Hunyadi szerző: Czuczor Gergely |
Ki áll amott a szirttetőn,
Hunyad magas falánál,
S körültekint a sík mezőn
Az esti fénysugárnál?
Hunyadi ő, az ősz vitéz,
Hazáját most nem űzi vész,
Várába szállt nyugonni.
De hirnök jő, s pihegve szól:
„Uram, hatalmad eldült,
Hazádon nem kormánykodol,
A polczra már Ulrik ült.”
„Ha úgy akarta a király,
Hunyadi akkor félre áll.”
Mond és marad nyugodtan.
Más hirnök is jő csakhamar:
„Törnek reád, uram, félj,
A főnemesség nyelve mar,
Előlök, mint lehet, térj.”
„Hogy törnek rám, hihetni bár,
De úgy nem, mint török, tatár.”
Mond és marad nyugodtan.
„Uram, hős vajda, véredet
Szomjúzza egy gonosz sziv;
S hogy oltsa fényes éltedet,
Külföldre álnokul hív.”
„Rám czélza már nem egy halál,
S ha isten hagyja, eltalál.”
Mond, és marad nyugodtan.
S a mint fennáll, a mint lenéz
Nyugalmasan szivében,
Habos lovon fut egy vitéz,
Vérlobogó kezében,
S kiált: „édes hazánk oda,
Nyakunkon a török hada,
Siet kivívni Nándort.”
„Pogány jő? hah! nem tűrhetem,
- Mond, és tűnik nyugalma, -
Magyar hazán és nemzeten
Nem dúl pogány hatalma!”
S aczélt ragad, lovára kap,
Csatáz, vív, izzad éj és nap,
S míg nem győz, nincs nyugalma.