Hunyad

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Hunyad
szerző: Czuczor Gergely
1829

(Bevezető sorok)

Zengem az ősz Hunyadot, s viadalmát élte utólján
Nándorvár falait mikoron mennybéli segéddel
Védte vizen s földön Mahomet rohanásai ellen.
Sok gonosz érte fejét akkor, s száznémü keservek
Szaggatták kebelét láttán a szörnyü veszélynek.
S nagyratörő futtának utát noha fogta irígység,
És a visszavonás háborgó lelke megosztá
A főbbek sziveit, hogy nékie lenni segédül
Balgatagúl vonakodnának csúfjára nevöknek;
Mégsem csüggede ő, bízván Istenbe. Hiába
Szedte világ minden részéből népeit össze
A várak s birodalmaknak döntője, toronnyi
Mennykövező szereit szegzette hiába magyarnak.
A diadal meglőn, s a döntő fergeteg elszállt
Drága szülőföldünk, s az egész napenyészet egéről.
Ah de az ősi dicső tettet hogyan érje fel ésszel
Százak után az utó maradék? vagy fogja-e kellőn
A rohanó seregek bajait zengetni kobozza?
Pannoni Őrnemtő, ki szelíd ajakidra veszed fel
S gyönge legyintettel fogadod szárnyidnak alája
Hunnia gyermekeit, hogy kebled tiszta tüzénél
Szép anyaföldjükhöz vonzó szeretetre hevítsed,
Légy te vezérsugaram, légy kísérője dalomnak.