Hullámok
szerző: Kaffka Margit
Bizalmad, - álló, déli verőfény
Felitta szívem régi homályát;
Most látszik minden benne, mi szép volt:
"Ritkák ma lenn a kristálypohárok!"
Mosolyogva tán mondja az Isten.
Mily egyszerüen hiszed te a szót el!
- Lásd, ez feloldja beszédem ága-bogát,
S úgy mondok mindent most, úgy merek,
Mint gyerek, ki volt már százrétű-vén,
De visszajött, mert meghívta az Isten.
Te kedves ámulásaid előtt
Minden szándékom oly egy-útú lett.
- Kincses életed repdesi körül
Mint legyezőszárnyú, friss madárhad,
Mit ujja hegyéről bocsátott el Isten.
Mert csak én-jóvoltomra gondolsz;
Azért kell így adnom új-magamat!
- Feléd csobogó szerelmem sodrát
Nem fogja sehol le szűk gyanú-gát;
Ezért oly örökös, mint maga Isten.
Mi két, nagy jóra-epedettek!
Kiknek mellébe fojtogatták
Megindulások forró sodrait; -
Hiába, mégis egybeszakadunk!
Fölfelé száll már oltárunk füstje!
Nagyon szerethet minket az Isten.
2.
(A szívem eláll, ha elgondolom:
Mégis min múlott? Néhány vakeset! -
Ha egy véletlen-bokron fennakad
Mit ábrándunk ma "Törvény"-nek hímez:
Találkozásunk e kis hazában?...)
3.
Ó, higyjünk kedves! Nem-hinni baj most!
Mert sok út véres, sok haza sírkert; -
Mert más glinglangot szívharang nem tud,
Ha csucsujázza lágy boldogságát;
Míg zúg a szél kinn, halottak járnak,
Tábori sátor sírlepedőjük,
Millió mártír... hiába-mártír...
- Jaj, higyjünk, kedves! Add a kezed most!
Messze az árok... Tőled elég volt!
Könnyem elég volt! - Félúton intett
Kegyelmet néked, veszni indultnak, -
Kegyelmet nékem; (ó, daloljuk most:
Te deum! - Csak így érteni ezt meg!
- Hazák és utak felett az Isten.