Honvágy 2 (Tisza Domokos)

Honvágy szerző: Tisza Domokos

Viruló rét elébe mint siet a patak,
S minél közelb ér hozzá, annál inkább dagad —
Vágyam, e sebes csermely, eléd-eléd ragad,
Kit látni ugy szeretnék, s látnom még nem szabad.

Feléd, te csendes háztáj, te csendes kis család,
Kinek nyugalma kéjet, kéje nyugalmat ád,
S minél közelb jön a percz, hogy szemem ujra lát,
Annál erősbnek érzem vágyamnak folyamát.

És lelkem elhagy, elszáll, semmi sem tartja meg,
A magasban feletted pacsirtaként lebeg,
S ott hol a délibáb foly, sebes szellő evez,
Zeng szellő- s délibábról szép, édes éneket.

Oh tűnne már fel egyszer a rég kivánta nap,
Emlékeim tanyája, hogy ujra lássalak!
Emlékeim lefonnyadt szárán hogy ujolag,
Ifjú, tüzes reményim, kivirágozzanak!