Homosexualitas feminina
szerző: Ferenczi Sándor
K. Róza alias Róbert, 40 éves, hajadon cseléd – kinek arczképét itt bemutatom – egyike azoknak a szerencsétlen teremtéseknek, a kiket a velük született beteges hajlam ellenállhatatlan erővel vonz a saját nemükhöz tartozók felé, mig a nemi ösztön természetes, vagyis heterosexualis kielégitése őket teljesen hidegen hagyja, sőt nem ritkán utálattal tölti el. Az ilyenfajta esetek nem tulságosan ritkák; különben is a sexualis perversitásoknak dudvaként burjánzó „tudományos” irodalma, a mely a szerzőknek is, kiadóknak is fényes anyagi hasznot hajt, gondoskodott róla, hogy az orvosi olvasóközönség aránytalanul jobban legyen tájékozva a psychopathologia ezen fejezetének minden részlete, mint az orvostudomány számos, sokkal jelentőségteljesebb tárgyai felől. Ha mégis közlöm röviden ezt a megfigyelésemet, azt csak azért teszem, mert egynémely megjegyzésre is szolgáltat alkalmat.
K. Róza életrajza valóságos Odyssea. Részint veleszületett nyughatatlan természete, de sokkal inkább embertársainak rosszindulata miatt sehol sem volt hosszabb ideig maradása. Az övéi hallani sem akartak róla, az emberek kigunyolták, nem adtak neki munkát, sőt olyan is akadt, a ki rútul visszaélt kóros hajlamaival és kizsarolta tőle megtakaritott filléreit. Legtöbbször a rendőrséggel gyült meg a baja. Bécsben és Pesten börtönbe zárták, mert nő létére férfiruhát hordott; Esztergomban meg azért csukták be, mert nőruhát viselt és átöltözködött férfinak nézték. Végre is a budapesti főkapitányság megengedte, hogy férfi ruhában járhasson, mert így kevesebb feltünést okoz; erre írott engedélyt is kapott K. Róza és életének ez volt talán a legnagyobb öröme.
Autobiographiájában, a melyet kérésemre irásba foglalt, csekély iskolázottságához képest meglepően jó irállyal, kifogástalan logikai sorrendben adja elő élete folyását. Emlékezőtehetsége rendkivül éles. Kiváló előszeretettel viseltetik a zene iránt, de mert nem volt módja a zongora- vagy énektanuláshoz, összekoldult ötven forintot és – kintornát vásárolt rajta. Zenei hallása tényleg nem közönséges. Az ilyen egyoldalu tehetség külömben gyakori jelenség sexualis perversióval kapcsolatban. Már serdülőkorában csak lányokkal szeretett foglalkozni, a mi szülőinek fel is tünt. Ha mulatságon volt, csak annak örült, ha barátnőivel tánczolhatott. Női kézimunka, háztartási foglalatosság soh’se állt jól neki, ellenben a durvább, férfiasabb foglalkozásokat szerette. Járása is nagylépésü, virilis volt és ez tette őt női ruházatban olyan feltünővé.
Szülőinek keményszivüsége elüzte az otthonából és csavargás miatt ki is tiltották Bécsből, majd illetőségi helyére, Budapestre tolonczolták. Innen azonban időről-időre visszaszökött szülővárosába, sőt egy izben majdnem két esztendeig volt ott fizetőpinczér egy kisebb vendéglőben. Itt játszódott le egyetlen igazi szerelmi históriája, melyre most is fájó szivvel emlékszik vissza. A vendéglő fiatal pénztárosnője volt vonzalmának tárgya, ki – úgylátszik kapzsiságból – engedett a „Róbert” kéréseinek és vele közös háztartásra lépett. Természetes, hogy a házastársi viszony meglehetősen platonikus volt és így érthető, hogy néhány hónap mulva rájött a szerencsétlen K. R., hogy szeretője rútúl megcsalja őt – egy férfival! Ezzel vége is lett a különös liaison-nak.
Újból Pestre tolonczoltatván, az itteni hatóság a szegényházban helyeztette el, de az örökös csufolódások, a melyeknek ott a többi ápoltak részéről ki volt téve, igen felizgatták őt, mire azután a megfigyelő-osztályra, majd az egyik állami elmegyógyintézetbe szállitották. Néhány hónap mulva kiszabadulván, újra kezdte – és most is folytatja – örökös vándorlását, melynek állomásai a szegényház, a börtön, a tolonczház és az elmebeteg-intézet.
K. R. testi sexualitását illetőleg rendellenességet nem lehet észlelni. Úgy külső, mint belső nemi szervei normalisan fejlett női ivarszervek. Hangja soprán, gégéje kicsiny, emlői nem feltünően atrophiásak, medenczéjének méretei körülbelül nőiesek. Kézmozdulatai, járása inkább férfias, kezei, lábai nagyok, arczvonásai és profilja markánsak. Rendellenes szőrzet sehol sincsen rajta.
A psychikus sexualitás – mint emlitettem – kizárólag hasonnemüekkel szemben érvényesül. Megtörtént ugyan, – összesen kb. tizszer, – hogy férfiakkal is érintkezett, de ezt csak azért tette, mert pénzre volt szüksége. A rendes nemi érintkezésnél semmi libidót nem érzett. „Ich habe eben nur für Damen Interesse”, mondja életrajzában. Egyébként szellemi képességei meghaladják a hasonló társadalmi helyzetü nőkéit, kitünően tud fejben számolni, emlékező tehetsége rendkivül jó, jogi és erkölcsi fogalmai igen kielégitők. Csak a hangulata az, a mi nagyon ingadozó, de kivált érzelgősségre és lehangoltságra hajlik.
Az ú. n. testi degeneratiós jelek – vagyis öröklött fejlődési hibák – közül gothikusan kivájt felső szájpadlás, előreálló alsó állkapocs (prognathia), rendetlenül nőtt fogazat észlelhető, továbbá két symmetrikusan elhelyezett széles ővalaku pigment-atrophia a csipőtáj magasságában. Arcza meglehetősen rút, sőt visszataszitó; a rútság ilyen mértéke már degeneratió számba vehető, mert hiszen a rútság által keltett benyomás voltaképen nem más, mint számos részleteiben nem elemzett rendellenesség egyesült æsthetikai hatása.
Különösen két kérdés fölött kell ez eset alkalmából gondolkozóba esnünk. Az egyik az, hol helyezzük el az ilyen egyént. Feltünést keltő viselkedésénél, az életküzdelemre való gyengeségénél, de meg kiszámithatatlan és szeszélyes hangulathullámzásánál fogva nem állja meg helyét a társadalomban támasz és oltalom nélkül. Másrészt sem a börtönben, sem az elmebeteg-intézetben nincs ilyennek helye. Addig is, mig az ilyenfajta „débile”-ek és „déséquilibré”-k számára külön intézetek létesülnek, talán leghelyesebb, ha azok a községek szegényházaiban helyeztetnek el, a hol meglehetős szabadságot élveznek, esetleg dolgozhatnak is, és többé-kevésbbé védve vannak az emberek rosszakaratától és bántalmazásaitól.
A másik kérdést, hogy hogyan volnának ilyen és ehhez hasonló egyének a fajfentartásban akadályozhatók, úgy látszik, már maga a természet megoldotta. A tapasztalat azt bizonyitja, hogy degenerált egyének annál kevésbbé képesek a fajfentartásra, minél sulyosabbak náluk a testi és lelki elfajulás jelei. Például az idióták igen ritka kivétellel magtalanul halnak el. Ebből a szempontból tekintve, az esetünkhöz hasonló sexualis perversió előnyös a társadalomra: hozzájárul ahhoz, hogy az ilyen testi és lelki degeneratiós jelekkel terhelt egyént megakadályozza a progenitura létrehozásában.
Minden sexualis rendellenesség épen csak annyiban és azért rendellenes, mert eltér a nemi sexualis érintkezés azon rendjétől, a mely a faj fentartására alkalmas; és a homosexualitas teremti az érintkezésnek azon módját, mely a fajfentartásra legkevésbbé alkalmas.
A homosexualitas tehát – degenerált egyéneknél – nem minden czélszerüség nélkül való dolog: javitja a jövő generatiót.
És talán nem is puszta véletlen, hogy épen degenerált egyének hajlandók a nemi élet rendellenességeire. – Úgy lehet, hogy ebben is a természetben mindenütt megnyilatkozó teleologia, – vagy ha úgy tetszik „automatikus szabályozódás” – egy jelenségét láthatjuk.
A „survival of the fittest” nemcsak a fajfentartási képesség, hanem a nemi kiválasztás terén is érvényes. A fajnak erőteljes, rendesen fejlett képviselője az ellenkező nembeliekre nagyobb vonzóerőt gyakorol és így neki aránylag több kilátása van utódokra. Ellenben a degenerált, a rút – ha csak kevésbbé természetes eszközök, pl. az érdek, a pénz stb. nem játszanak közre – ki van zárva a jövő generatio létrehozásában való részvételből. Egészben véve azonban a nemi kiválasztás utján való kiküszöbölődés nem olyan megbizható. Mint a prostituáltak egykori kórházi orvosának, alkalmam volt meggyőződni arról, hogy sem a félszem vagy a félláb hiánya, sem a gerincz elferdülései, sem a vénség és a rútság nem voltak akadálya annak, hogy valaki azt az ipart állandóan és – mint a gyakori infectiók bizonyitották – sikerrel folytassa.
Hasznos és szükséges dolog tehát, hogy a természet maga gondoskodik az elfajultak kiküszöböléséről és nem bizza azt a megbizhatatlan emberekre.