A lap feldolgozottságának foka

Hol hálunk meg?

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Hol hálunk meg?
szerző: Gárdonyi Géza


Este tíz órakor elővettem a Vasuti Útmutatót, s megnéztem, hogy mikor érkezem Kolozsvárra?
Bizony éjfélkor. Van-e ott olyan vendégfogadó, ahol lefekvéskor bizalommal várhatjuk hogy alhatunk is? Akkor jártam először arrafelé.
Végigpillantom a még várható állomások névsorát. A tekintetem egy kereszten akad meg. Nini, ez valami fürdő itten; föltételes megálló hely. Most julius van és az erdélyi fürdőkről akármit is beszélnek, olyan tiszták, hogy az édesanyánk házában se térhetünk jobban nyugalomra aggodalmak nélkül. De mingyárt ott vagyunk! Uccu, mozdulok ám: szólok a konduktornak, hogy állíttassa meg a vonatot. Már csak alig három perc volt még hátra a megkeresztezett állomástól.
Szedem a cókmókomat. Leugrom. A vonat fütyül. A kalauz int a lámpással. A vonat megint tovább gurul. És én ott maradok a sötétségben. Szemlélődök, hol az állomás háza? Nem világoskodik se ajtó, se ablak. Csak egy kis parasztlegény az egyetlen ember akit láthatok. Vasuti lámpást lógat a kezében.
- Atyámfia, - mondom neki, - hol itt a fürdő?
- A fürdő? - kérdez vissza, miközben borjunézéssel mered reám.
- A fürdő, - felelem nyomatékosan.
- Jó posta az még ide, - mondja meglóbálva a lámpást.
- Hát nem itt van?
- Nem.
- Ejnye kutya teremtette. Hát mennyire van ide?
Felvonja a vállát:
- Jó másfélóra.
- Kocsi vagy omnibusz csak van itten?
- Nincs itten.
- Hát hogy a macskába járnak oda az emberek?
- A fürdős kocsiján.
- Hát hol a fürdős kocsija, hiszen ezt kérdezem?
- A fürdős kocsija?
- Az az no. Arra akarok fölülni.
- Az nincs itt.
- Hát mi van itten, milyen kocsi?
- Milyen kocsi?
- Milyen no?
- Semmilyen sincsen.
No ezzel reggelig beszélgethetek, mig megértjük egymást.
- Nem te vagy a bakter, úgye?
- A bakter? Nem.
- Hát hol a bakter?
- A bakter? A kocsmába.
- És hol a kocsma?
- A kocsma? A faluba.
- És hol a falu?
- A falu? Itt a vápába e.
S a vállán át belemutatott a sötétségbe.
- E szerint nincs messze?
- Messze? Nincs nagyon messze.
Az állomás-ház előtt álltunk. Közönséges kis bakterház. Az ablakon át csecsemő-sírás hallatszik. Gondolni se lehet arra, hogy háljak benne.
- Mikor jön a legközelebbi vonat? - kérdem a legénytől.
- Vonat? Merre felé?
- Akármerre.
- Reggel nyolc órakor jön Kolozsvár felől.
No addig én nem várhatok.
- Lehet kocsit kapni ebben a faluban?
- Kocsit? Nem tudom.
- A kocsmárosnak van talán?
- A kocsmárosnak? Nincsen.
- Hát kinek van?
- Kinek? A mészárosnak.
- Hát erigy el öcsém a mészároshoz. Mondd neki, hogy vigyen el engem a fürdőbe. Megkapod a fáradságod díját.
A legény ezt már tisztára megértette. Betette a lámpást az ajtón, és elkocogott.
Én pedig ott maradtam a sötétségben. Szivarra gyujtottam, hogy mégis magamba ne legyek.
Eszembe jutott, hogy tavaly hogyan jártam Tusnádon. Ilyen tájon mentem oda. Egy napig vonat vitt, fél napig egy kopott bőrkocsi. S mikor odaérkeztem, az igazgató vállvonogatással fogadott.
- Nincs szoba, - mondta. Ön az ötödik vendég, akinek sajnálatomra ezt kell jelentenem.
- Hát az a négy hova szállt?
- Sehova. Visszamentek vagy elmentek Málnásra.
- No, én nem megyek se vissza, se Málnásra. Ha az úr fürdőigazgató és úgy tele van a fürdője, hogy visszaküldözgeti a vendégeket, akkor tegye közzé a lapokban.
Nyersebb voltam, mint illett volna, de ennek köszönhettem, hogy egynéhány óra múlva szobát kaptam.
Hanem ez nappal történt. Mi történik, ha ebben a fürdőben is vállvonogatással fogadnak?
Félóra múlva hallom a kocsizörgést. Parasztkocsi. A legény ül rajta meg egy feketés ember. Sötétben minden mészáros fekete.
- Maga a mészáros?
- Én volnék.
- Elvisz a fürdőbe?
- Elvihetem.
- Mi a becsületes neve?
- Pap János.
Öt perc mulva benne kocsikáztam a sötétség országában. Hogy az útat a lovak látták-e jobban, vagy Pap János, máig se tudom. Én nem láttam sem a lovakat, se Pap Jánost. Mindössze annyit tapasztaltam, hogy kétszer ugattak meg a kutyák, tehát két falun mentünk keresztül. A második faluban ablak-világosságot is láttam. No kicsiny ablak. Aki kidugná rajta a fejét, nem tudná visszahúzni.
A kocsi erősen zörgött, hát nem igen beszélgethettünk. Mindössze két kérdést kiáltottam neki. Az egyik ez volt:
- Van-e sok vendég a fürdőn?
Erre ezt harsogta vissza:
- Nem szoktam fürödni.
A másik kérdésem ez volt:
- Van-e itt árok kétfelől?
Erre meg azt harsogta;
- Nem szoktam földőlni.
Úgy éjfélig rázogatta bennem a lelket Pap János, míg végre megállott:
- Itt volnánk.
Egy vastaghangu kutya haragos ugatással fogadott. Bizony nem nyujtom le neki a lábamat.
- Szálljon le, - mondom Pap Jánosnak. Hívjon valakit.
Pap János leszáll. Oldalba vágja a kutyát és elropog a sötétségben.
Kavicsos sétaút, gondoltam. Csakugyan a fürdőn vagyunk.
- Hahó! - kiáltja Pap János.
Semmi felelet.
- Hahó! - kiáltja újból. - Győjjön ki valaki!
Nem jön ki senki.
Zörget jobbra, balra; zörget deszkán, zörget üvegen.
Csöndesség rá a felelet.
Végre a falombokon át felvörösödik egy négyszögletü világosság. Ablak.
Pap János odacsörög; rázörget az ablakra:
- Vendéget hoztam!
Választ nem hallok. Az ember visszatér.
- Kifizetem, - mondom, - de maradjon egy pár percig, mert hátha vissza is kell mennünk.
S mivelhogy nem jött senki, leszálltam a kocsiról, és megkerestem a világos ablaknak az ajtaját.
Tágas szoba. Hagyma-illat. A szoba közepén kerek vörösabroszos asztal; annak a közepén konyhai petroleum-lámpás. A fal mellett kétfelől két ágy.
Az egyik dunyhája mögül nagybajuszu kövér emberfej szőkélik elő. A másik ágy mellett egy szintén kövér asszony öltözködik.
(Kérem az erdélyi levélíró urakat, ne írjanak nekem, hogy Erdélyben nincs dunyha. A Sándor-pohárra esküszöm, hogy azon a fürdőn Péter-Pálkor is dunyhával takaróznak.)
- Az első kérdésem az, - mondom, - hogy kapok-e szobát?
- Kaphat, - feleli a kövér emberfej.
Ezzel megszabadultam az aggodalomtól. Kikiáltok a kocsisnak, hogy elmehet.
S folytattuk a beszélgetést:
- De nekem tiszta és jó szoba kell.
- Adhatunk.
- Szeretném, ha világos volna.
- Van.
- És ha keletnek nyitna az ablaka.
- Találunk olyat is.
- De ha a szolga ott kefél az ajtóm előtt, nem tudok aludni.
- Nem kefél ottan.
- Ha lehet: kétablakos szobát szeretnék.
- Lehet.
- És emeletit?
- Hát majd a Rákóczi-villában, - mondja az ember a feleségére tekintve.
Az asszony helybenhagyólag bólint.
Folytatom:
- Aztán engem ne zörgessen föl a szolga hajnali öt órakor. Majd én szólok neki, amikor fölkelek.
- Amint tetszik.
- Hát valami vacsorát kaphatok-e? - kérdem most az asszonyt. Hol van a vendéglő vagy kávéház?
- Ez az, - feleli az asszony.
A szoba berendezése nem vallott arra, hacsak az az egy asztalterítő nem. Gondoltam ez csak a belső szoba: a vendégek valami nyitott csarnokban esznek. Ámbátor Szovátán, Torján, meg Korondon azt is láttam, hogy a fürdővendégek maguk főznek.
- Hát kaphatok valamit, akármit?
- Bezony nem igen.
- Talán egy kis hideg sült találkozik a konyhán?
- Bezony nincs.
- Sonka csak van tán?
- Bezony az sincs.
- Hát egy pohár tejet csak tudnak tán adni?
- Azt talán lehet.
- No hála Istennek.
Mig az asszony a tejért jár, beszélgetek az emberrel:
- Ki itt a fürdőigazgató?
- Én vagyok.
S fölemel az ágya mellől egy fekete cseréppipát és félkönyéken rágyujt a maradék dohányra.
No, gondoltam, errefelé nem olyan méltóságosan baktató penzionált generálisok az igazgatók, mint a külföldi fürdőkön.
- Hát van-e sok vendég?
- Elférünk, - feleli jóizüen pöfékelve.
- Budapestről vannak-e sokan?
- Ide jobban csak Kolozsvárról jönnek.
- Az is szép publikum. Becsülöm őket, hogy nem járnak német fürdőbe. Szinészek vannak-e?
- Nincsenek.
- Hát hangverseny volt-e már az idén?
- Nem volt még.
- Hát a zenekar milyen? Honnan hozatta?
- Nem igen tartunk zenekart.
- No ez jó csendes fürdő lehet.
- Bez itten uram, a ki beteg, itt van jó helyen.
- Hát Budapestről mégis kik vannak?
- Budapestről? Nem jöttek az idén.
- Hát az erdélyi színészek közül?
- Színész? Nem jár színész-féle fürdőbe.
- Hát az erdélyi mágnások közül ki van itt?
- Mágnás? Nem jött az idén.
- Hát asszonyféle? Van-e valami érdekessége a fürdőnek?
- Asszonyféle? Dehogy van.
Gondoltam az ilyen potrohos cseréppipás igazgató nem is beszélhet másképpen az asszonyokról.
- Dehát azért népes a fürdő, ugye?
- Bizony nem nagyon.
- Mégis, hány vendége van?
Az ember letette vissza a pipáját az ágy mellé, és a fejét vakarva, felelte:
- Bezony nincs itten uram egy lélek se.