A lap feldolgozottságának foka

Hogyan csinálódik a vers

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Hogyan csinálódik a vers
szerző: Gárdonyi Géza

Kivül meleg van. Belül hüvös van. A papa az aratóknál jár. A mama a konyhán foglalatoskodik.
Juliska egy félbemaradt hímzést varr tovább az ebédlőben.
Hogy mi okból kell annak a himzésnek éppen most varródnia, holott se névnap, se születésnap nem lesz a nyáron, annak kitalálására az én elmém csekély. Meglehet azért, mert ott van az ebédlőben Lajos diák is.
Lajos diák rokon. Bajos lenne kisütni: honnan. Nem is keresik, mert hátha az derülne ki, hogy nem rokon. Az pedig fölösleges lenne, mivelhogy Lajos diák jeles férfiu: verset is közölt már tőle a Csobáncz és Vidéke; jövőre pedig tanár lesz.
Lajos diák valami ócska könyvet talált. Azt olvasgatja.
Unalmas könyv lehet. Lajos diák föl-fölpillant belőle, és Juliskára vizsgálódik. Juliska hihetetlen gyorsasággal öltöget. Pedig unalmas lehet az a hímzés is. Juliska fölpillant és Lajosra néz. (Ennek a Lajosnak éppen olyan bajusza lesz, mint Mátyás királynak. Mátyás királynak, - akárki nézze ott a falon, égnek álló hegyes a bajusza. De csókolni való király! )
- Kérdeznék valamit, - igy szakítja meg a csendet Juliska.
- Tessék, - feleli Lajos.
És a könyvet becsukja.
Juliska kémlő pillantást mér Lajosra. Azután egy határozott mozdulattal leül vele szemben az asztal mellé.
- Mondja meg nekem, - szól kipirulva, - hogyan kell verset csinálni?
- Semmi sem könnyebb annál, - feleli Lajos.
- Igazán?
- Szavamra mondom.
- Hát hogyan?
- Az ember elővesz egy darab papirost, meg egy czeruzát. Azután belégondolkozik a szivébe...
- És leirja.
- Leirja a szive gondolatát.
- Hát csináljunk egy verset! - mondja Juliska tapsolva.
- Csináljunk.
- Én írom.
- Én meg diktálom.
Juliska czeruzáért és papirosért fut. Maga elé teszi. Gyöngédeden végigsimogatja a tenyerével.
Az asztalra könyökölnek és egymás szemébe néznek.
- Diktálhatok?
- Diktálhat.
- De úgy ahogy érzek?
- Ugy, ahogy érez.
- Mert verset irni másképp nern lehet.
- Leirom, ahogyan mondja.
- Hát írja:
- Hát írja: Ébren vagyok? vagy álmodom...? Gondolkodom, gondolkodom:
- Ébren van Lajos, ébren - jegyzi meg Juliska, gyorsan irva a szavakat.

- Ébren? Szebb vagy, mint az álom,
Kis Juliskám, gyöngyvirágom!

- Ezt nekem mondja? - kérdi Juliska elpirultan.
- Természetesen, ha nincs kifogása ellene.
- Nincs, Lajos.
- Mert verset csak a pillanat hatása alatt lehet irni, és én igy mindig azt diktálom ami a pillanat hatása alatt felfakad a szivemből.
- Óh ez gyönyörü vers! Folytaasa.

Lelkem drága gyöngyvirága.
Ülj le mellém a díványra.

- Igazán azt akarja?
- Bizony, a vers érdekében......
- A vers érdekében?
- Ha nem ül ide, akkor a vers félbeszakad.
- Inkább odaülök.
A diványra szökken. Térdére helyezi a papirost, és várakozó tekintettel néz Lajosra.

- Igy, igy nézz rám kék szemeddel;
-Mennyországos kék egemmel!
Hadd fogjam meg a kezedet...

- Akkor mivel irjak?
- Azután irja. Most csak nyujtsa a kezét, hogy a verset ki tudjam egésziteni.
- Itt van.
Lajos csakugyan megcsókolja a kis kezet.
Juliska zavartan néz rá.
- Irja hát: Rácsókolom a lelkemet.
- Vagy ugy? Majd elfelejtem, hogy a verset irni is kell.
Lefirkantja a hiányzó sort, azután ragyogó szemmel néz Lajosra, várva a folytatást. Lajos nekimelegedve, érzéssel mondja:

- Liliomszál! gyögyvirágszál!
Ha nekem egy csókot adnál...

- Reménylem, ezt nem komolyan mondja?
- A vers kivánja, Juliska.
- A vers kivánja?
- A vers.
- Igazán kivánja az a vers?
- A legkomolyabban.
- És anélkül nem lehet folytatni?
- Honnan vegyem hozzá az érzést?
- De furcsa ez a verscsinálás, Lajos!
- Azt hiszem, szép vers lesz.
- Igazán?
- A csók érdekes fordulat benne. Nem igaz?
- Még nem tudom.
- Hát...
Juliskát gyöngéden átölelve a szemébe néz. Juliska lesüti a szemeit.
- Jaj, - igy rebeg, - nem szabad Lajos.
- Miért ne volna szabad?
- Meglátnak.
- Magunk vagyunk.
- Lát a jó Isten.
- Itt a pusztán, kánikulában?...
- Mindenütt jelen van.
- Hát akkor minek tanitotta az embert csókolni?
- Az igaz, Lajos. -Hát...Pillanatnyi csend. A szobában minden mozdulatlan. Mátyás király a padlás felé néz. A vén fali óra az árnyékban ballagdál.
- Az ablakon nem lát be valaki?
- Nem Juliska, csak a leánderek.
Juliska arcza odasimul a Lajos arczához.
- Elég, elég, valaki jön!
Felugrik a leány. A papirost magával ragadja.
- Nem jön senki. Maradjon édes Juliska.
A leánynak pipacs-piros arcza megfordul az ajtóban. Ujját az ajkára téve, ragyogó tekintettel susogja:
- Holnap folytatjuk... a verset.