A lap feldolgozottságának foka

Heti levél (1905. január 1.)

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Heti levél
szerző: Kosztolányi Dezső
Bácskai Hírlap, 1905. január 1.

      Az új év fiatal reggelén én is bekopogtatok ismerőseiddel, barátaiddal, levélhordóiddal, gázlámpa-gyújtogatóiddal s kéményseprőiddel együtt. Mélyen meghajlok, de nem kívánok boldog új évet. Egy ígéretet teszek ugyanis, amely talán nem a legszervesebb összefüggésben van a boldogság fogalmával, s ezzel együtt az inkonzekvencia veszélye nélkül bizony nem mondhatom el szíves köszöntésemet is: E lapban minden héten találkozni fogok veled, kedves olvasó.

A mai napot az emberek a felejtésnek szánták. Nem keresem, hogy badar dolog e határfákat és mérföldoszlopokat állítani életünkbe s illuzórikus andalgással megállani előttük.

De ma csakugyan valami acélos frisseség járja át tagjainkat. Hátunk megett egy év, amely immár ránk nézve nem létező, aztán sok, sok elmúlt másik év, több évtized, s egy nagy örökkévalóság, amely születésünk előtt folyt el, előttünk a bevetetlen és szántatlan jövendő: fönséges érzés! Ma még semmi sem múlt el abból az időből, amely reánk van bízva, hogy kamatoztassuk. Ma az ideák hónában élünk, s ha kissé gondolkodunk, nyomban megértjük, hogy ez az újévi könnyűség azonos az alkotó művész gyönyörérzetével. Ma egy szempillantás alatt végigéljük az egész évet tökéletesen, a tökéletesebben, akaratunk szerint. Megalkotjuk, és képzelmünk szabadon mozoghat, mert előtte egy minden reménnyel kecsegtető lehetőség van, s háta megett nincs az elmúlt dolgok nehéz tudata. A boldogság, a megkönnyebbülésnek isteni pillanatai.

Ne is tekintsünk, legalább ma ne, a porba roskadt vén világ ősz szakállú és köhögős bölcseire, a XIX. század sűrűvérű pesszimistáira. Éljünk ma a sejtelmekben, abban a második valóságban, mely fejünk fölött lebeg, s érezzük át egész teljességében az átalakuló ideák valóra válásának egész fölséges kéjét. Aki értékelni tud, nem sokat fog habozni, hogy melyik világot válassza. Az egyik poros, a másik napfényes; az egyik zavar, a másik harmónia. S mily tökéletes harmónia! Minden a legjobban van elrendezve benne. A mai napon mindnyájan számítunk és nyerünk. A hadvezér ebben az évben megnyeri minden csatáját, a politikus győzelemre viszi minden eszméjét, s a költő megalkotja sokáig vajúdó remekművét - képzeletben. S mily erőteljes és páratlan minden ilyen terv, mily káprázatosan ragyogó minden gondolat, mily életre gerjesztő minden ily sejtelem. Valóban, a gondolkozó és érző embernek nagyobb diadalát sehol sem láthatom jobban kifejezve, mint éppen e tervezési vágyában, e tökéletességre való törekedésében: az akaratban.

A cselekvés, az alkotás, az eszméknek a valóságra való átváltása már inkább kudarc, mint győzelem. Valahol Echegeray felsóhajt, hogy van-e nagyobb tragédia, van-e valami szomorúbb dolog, mint egy kivésetlen márványtömb, egy üres vászon, egy sima, fehér papírív. S én ma e kérdésre szeretnék igenlően felelni. Igenis van: a kivésett márványtömb, a befestett vászon s a teleírt papírív.

Míg kezünk az alkotás forró kéjétől remeg, addig igenis ott van az üres papíron teljes álomvilágunk a legtökéletesebb rajzolatban, a legpompásabb kivitelben. Amint azonban hozzányúlunk a tollhoz s rögzíteni akarjuk gondolatainkat, minden eltűnik, s csak az elszállt sejtelmek halvány aranyfüstje tapad írásunkhoz. A sejtelem, a terv: a tökéletesség, a diadal; a kivitel, a tentás ákombákommal bekarmolászott papíros: a megváltozhatatlan, fekete valóság.

Ezek jutottak eszembe az új év első órájában, aki elegybelegy írásaimat figyelemmel fogja kísérni, mindig ezeket az elveket látandja kidomborítva leveleimben, bármiről is fogok írni. Aki nem egyezik velem, az forduljon el tőlem, nem bánom. Nincs hozzá semmi közöm!