Hegyeskő

A Wikiforrásból
Hegyeskő
szerző: Tompa Mihály

Poprád, te pártos hűtelen folyam!
Kinek futásod más országba van,

Nagy messze hagyván a szülő hazát,
Mikor életet hüs forrása ád!

Hogy nálunk annyi régi bánat él:
Köztünk lakozni medred habja fél?

Hogy annyi köny hullt szét e jó hazán:
Határiból azért futamsz talán!?

Hisz habjaidra, pártos szökevény!
Szivárványt ott sem boltoz enyhe fény.

Partod füzéről a zengő madár,
Mely a szabad légben dalolva jár:

Szárnyára kél, - bús zaj rezzenti el! -
Más hont keresni zöngedelmivel.

Poprád, te pártos hűtelen folyam!
Sugja meg habod, mely gyorsan zuhan,

Hol vette magát a kőszirt-darab,
Mely századok elfolyása alatt,

Partod mentén megbarnultan hever?
- Testvéritől távol löketve el. -

Hegyeskőről beszélj nekünk regét,
Ki láttad e vidék történetét,

És jól tudod: hogy a bércek felett
Pusztúló vár mikép emelkedett?

Im reng a hab... felette enyhe szél,
Halljuk, susogló ajka mit regél...?!

              ------

Csend s pusztaság ült a bércek fokán
Őrt álló szirtek ezredes mohán;
Midőn fáradt csapat jött a vidékre; -
Mely tűzhelyét vándorlással cserélte
A nép hever, - de a vezér soká áll...
- Felnőtt fiak hallgatnak oldalánál, -
Vizsgálva a tájt hosszan szótlanul...
A zöld hegyet, mely fenn szirtté fajul;
Alant a rónát s fénylő folyamot;
Határozottan ily szót hallatott:
»Maradjunk meg itt! mert feljebb s alább
Kalandozásra nincs kedvem tovább!
Tanyát e biztos bércek közt ütünk,
Kard és szerencse légyenek velünk!«

Lubló lovag volt ez. S a fák alatt,
Megtelepült a hontalan csapat;
S helyet nézvén a szikláknak felette:
Lublóvárnak alapkövét letette.
Éjjel, nappal folyt a nehéz dolog,
De csak lassan haladt elő;
Lankadt, lankadt, végtére megtörött
A működő csekély erő.
A elbúsulván Lubló vezér szive:
Széthányta azt is, amit épite.

              ------

A rengeteg legzordabb tája
Gonosz léleknek volt tanyája;
Barlang-lakát sok ezer ölre
Felnyúló hegyes szirt jelölte.
S azt ki vészes körébe tévedt:
Kerülgeté rém és kisértet;
Hangos sírást, nyögő sohajt,
Harsány üvöltést halla majd;
Itt látott szép mosolygó alakot,
Ki rögtön rút csudává változott;
Ott gyászsereg koporsót emele,
S részeg násznép találkozott vele.
Egyik tünet megy, jő a másik;
Száz rém suhog, víjjog, cikázik.
És a vándor, bármely ösvényre tér:
Mindig csak a veszélyes szirthez ér.

              ------

Midőn a föld mély álomba merűl:
Fölkel a zord vitéz és egyedűl
A rosz lélekhez mégyen, - hogy vele
Veszélyes tervekről beszélene.
Lakát háromszor megkerülve,
Kiáltott s midőn nem is vélte még:
A barlang átkozott lakója
Kék lángban a csúcson megjelenék;
  'Építsd fel váram...
  »Add lelked nékem...!«
  S megszáradt a vér
  A frigykötésen.

              ------

A vár épült könnyű munkával,
Minden éjjel a lélek által,
Szilárd- s magasan állott már fala,
De a vezérnek nyugta nem vala!
Álmatlan tölte hosszu éjeket,
Mardosván vádló lelkiösmeret...
Vén már! - meghalhat holnap vagy ma,
S Hegyeskőnél lelkét eladta...!

Kevés nap mulva készen volt a vár; -
Hanem Lubló tovább nem birta már
Azt a tehert, mely malomkő gyanánt
Lelkén, testén megfeküdt egyaránt.
Egy kinnal töltött napnak éjjelén,
A kis csapattól búcsút sem vevén:
Kegyes barátok zárdájába ment,
- Zöldelő fák között mely álla lent, -
Elmonda mindent, és az ősz atyák
Bünvallomását hün kihallgaták,
És szentelt vizzel meghintvén fejét:
Kibékiték lelkiösméretét.
- Bizzál! az Ur kegyelme végtelen!
A megtérő bünösnek megbocsát...;
Lelked hit és reménység tartsa meg,
Itt a gonosz kezét nem nyujtja rád! -
S Lubló a szent atyák szavába híve:
Szőrköntösben leve a zárda híve.

              ------

Midőn megérté a történetet:
A rosz lélek dühében reszketett.

Fölkelt, szétdulni, amit alkotott,
Hogy lásson helyén pusztulást, romot.

Mert hogy lélek-zsákmánya vesztve lőn:
Báná a munkát, melyet érte tőn.

Barlangjánál amely nyulott az égre:
Bőszült dühében a sziklát feltépte,

Hogy a magasból azt a várra vetvén:
Halom legyen a benne vesztek testén.
És végrehajtja, mit magában feltett,
Ujján vivén a sziklát, mint a pelyhet;
Hanem a vár tornyából csengő szóval
Szentelt harang az éj felén megszólal;
A zárdából küldték a szent atyák,
Hogy a gonosznak lenne hangja gát;
S ugy lett. A követ rögtön elveté...
Mert ereje az által törve lőn;
A szirt a Poprád partjára esett, -
- S ő messze tűnt az éji levegőn. -

              ------

Kibékülvén Istennel és magával,
A szent ösvényen, melyet követe:
Az agg Lubló nyugton várá, hogy egyszer
Megkéri lelkét az Ur követe.
A nép, melyet ide vezérle régen:
Megtelepült a regényes vidéken;
S a várban, mely műve volt a gonosznak,
Fiai mindvégig békén lakoztak.

              ------

Mely az időtől megrongáltaték:
Ott áll a bércen Lubló vára még.

S melyet réműletében a gonosz
Lecsapott a hüs Poprád partihoz...

A kő ott van, - mint amit a borúlat,
Zugó szelek szárnyán, a földre hullat.