Ugrás a tartalomhoz

Hegedűszóló

A Wikiforrásból
Hegedűszóló
szerző: Gyóni Géza
(Krasznojarszk, 1917. IV. 14.)

Bús hegedű, beszélj az életemről,
Amelyet egykor szépnek szántam;
S mely most sötéten leng utánam,
Mint szemfedő a sárga holttetemről.

Ifjú szerelmek, bízó büszke szárnyak,
(Ó én ifjú repülő-vágyam)
Hogy elmerültek vérben, sárban!
Hogy elmerültek s mégis újra fájnak.

Napos tetők, futó-rózsás erkélyek,
Melyekre föl-fölsóhajtoztam -
Napos tetők, hol vagytok mostan?
Már sírig sír utánatok a lélek.

Érek-e még egy áldott menedéket,
Ahol a fejem lehajthassam?
Bús hegedű, altass el lassan:
Álmomba tán a kedves házba lépek;

A kedves házba, - melybe titkos esték
Láttak surranni ifjan, vágyón;
Látták lobogni ifjuságom...
Ha most látnának, tudom megkérdeznék:

- Ki vagy, ki vagy te, hajlott szürke vándor?
E házba büszke ifjat várnak,
És mennyegző lesz és vasárnap,
Ha ő jön, kinek szeme-szive lángol...

Arcom az árnyék még jobban befödné:
Lehet-e most, igy rázörgetnem?
Bús hegedű, sirasd el csendben,
Akit ő vár s ki nem tér vissza többé...