A lap feldolgozottságának foka

Haszszán

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Haszszán
szerző: Garay János

Sötét az éj, nem alhatik
   Budának ősz basája.
Álmatlanul már harmadik
   Éjfél virad reája.
,Föl, szennyes szolga, föl hamar!
Szél légy magad, lovad vihar;
   A föld s az ég daczára
   Hölgyet hozunk Budára.'

«Haszszán, Haszszán, az éj sötét,
   Homálya menni nem hagy;
Szél és vihar zúg szerteszét,
   Ló és lovásza megfagy.»
,Hadd zúgjon szél és förgeteg,
Vésztől a bajnok nem remeg,
   Ma föld és ég daczára
   Hölgyet hozunk Budára.'

«Haszszán, Haszszán a fúvatag
   Térdig megy a fenyéren,
Hóban, viharban sorvatag
   Farkas jár éhen - ébren.»
,Hadd járjanak künn farkasok!
Gyorsabb futók a lovasok!
   Elő, elő a lóval,
   A legsebesb futóval.'

S elő, elő ment kettesen,
   Völgyeknek és hegyeknek,
Mint szél és orkán dühösen,
   Ha tengerárt kergetnek.
Oh, mért van ember, hogy ha vad,
Mért dúl szivében indulat,
   Ha tárgya vad tüzének
   Boszú és düh levének.

Vágy űzte Haszszánt s szerelem
   Szép Zolna udvarába;
Düh most és boszúgerjelem
   Sarkalja hajlokába.
Haszszánt, basát a lány felejt,
Egén borút korán se sejt;
   Sejt egy gyönyörvilágot,
   Szerelmet s boldogságot.

Mint a szelíd éj csillaga,
   A kék egek magzatja,
Sovár pilláit éjszaka
   A föld felé lehajtja:
Áll Zolna szép szemérmesen,
Hópatyolatban ékesen,
   Fején a myrthus ága
   Egyetlenegy virága.

Előtte áll a vőlegény,
   Érzelme tengeréve:
«Oh Zolna, Zolna, égi lény!
   Mi ér föl e cserével?
A nép gyülöng, az óra múl,
Az üdv közelb, közelb vonúl,
   Csillagja szerelemnek
   Lesz napja életemnek.»

,Hősöm, szerelmem, - szól a lány -
   S felnéz a hős szemébe,
Mint néz a nap egy oczeán
   Hullámos örvényébe:
Tiéd szivem, tiéd kezem,
Tiéd a sírig, érezem;
   S ha van siron túl élet,
   Ott is csak érted éled.'

S a nép gyülöng, az óra múl,
   Ég már a nász gyertyája,
Elől a vőfél tánczosúl,
   S a vig seregnek árja,
Utána ifju és öreg,
Legvégre a pap s két gyerek;
   Szép Zolna mondhatatlan
   Érzelmi harcz között van.

De szállva villám-szárnyakon
   A vészt Haszszán haladja,
S a láthatárra gyors lovon
   Kitűnik büszke hadja.
A föld alatta megdobog,
Az ég ürébe szó robog:
   «A föld s az ég daczára
   Hölgyet viszünk Budára!»

Parányi szám a nászvendég,
   S az is fegyver hiában,
De ihletéstül a pap ég
   Oltára csarnokában:
«Megállj, pogány, szent a mi szent!
Istenre kardodat ne fend!
   Kelj a sikon csatára,
   E ház az úr oltára!»

,Áldott az úr, mond a török -,
   És szent az úr oltára,
De Allah-akbar mennydörög,
   S Mohammed a szolgája.'
«Az isten egy, kiált a pap -
Miként az égen egy a nap,
   Tenéked Allah néven,
   A nagy Jehova nékem.»

De vad kaczajjal a vitéz
   Előbbre megy s előre!
A nászi nép esengve néz
   Segitségért az égre;
A kántor orgonába kap,
A hangos ének égbe csap,
   Jézus bor- és kenyérben,
   Hallatszik zengzetében.

Haszszán nem ért ily dolgokat,
   Haszszán csak szép leányt lát,
Mint oly áhitva térdepel,
   Mint mondja szent imáját.
Szemében a szent megadás,
Arczán a lélekolvadás,
   Szép ajka énekében
   Jézus bor- és kenyérben.

S ostyáját ím az áldozó
   Magasra felmutatja,
Megette a harangozó
   Csengetve hírűl adja.
S földig borúl mindannyi nép,
Földig borúl e Zolna szép,
   S érzéstől elkapatván
   Földig borúl le - Haszszán.

«Haszszán, Haszszán, ébredj hamar!
   Szép Zolna elmegy, itt hagy!
Süvölt a szél, zúg a vihar,
   Kün ló, lovásza megfagy.
Haszszán, Haszszán, ha nem megyünk
Nagy Allah Játja, nem viszünk
   Ma föld és ég daczára
   Hölgyet magas Budára.»

Haszszán, Haszszán! késő vagyon,
   Az innep éri végét,
Szép Zolna, hangos-hosszasan
   Kiáltja esküvését:
«A szent keresztre esküszem,
Csak hősömet szerethetem;
   Borúban és derűben
   Ég érte láng e szűben.

S a szent keresztre esküszem,
   Nincs e világon ozmán,
Ki elszakaszsza őt tülem - -»
   ,Megállj, - kiált föl Haszszán -
Nem dúlja fel Haszszán eged,
Te jó, te szent vagy, - ám fejed
   Fiú, az átok érje,
   Ha nem leszesz hű férje!'

Szólott, s lovára kanyarúl
   Nyugodt kebellel Haszszán,
Egy nagy könyűje földre hull,
   Öröm sugárzik arczán,
S elő, elő a büszke mén,
A diadalmi hőssel mén,
   Utána szél zugása
   A szolga nyargalása.