Harminchetedik

Harminchetedik szerző: Balassi Bálint

Ezt akkor szerzette, mikor az feleségétől elvált; kiben emlékezteti Cupidót arra, amit Venus őáltala fogadott néki, ha feleségétől békével elválik, kire megfelel Cupido, Juliát mutatván s dicsérvén néki

[azon nótára]


1 Ez világgal bíró, felséges Cupido, emlékezzél meg szódra!
     Mit fogada anyád énnékem általad, ha az megszabadulna,
     Ki már megszabadult, tőlem el is vadult, jut eszembe gyakorta.

2 Felele Cupido – úgymond –: Nagy búskodó, keserves, régi hívem,
     Kit sok jókkal láttam, sokat is kínzottam, de igaznak esmértem,
     Ne bánkódjál semmit, mert hamar megvidít tégedet ígéretem.

3 Amhol szép Julia, anyám helytartója ez föld kerekségében,
     Szemében nyilamot, horgas kézíjamot adtam szemüldekében,
     Szenem ajakában, fáklyám orcájában, mézem foly beszédében.

4 Illendő kedvesség, gyönyörű ékesség valami volt énbennem,
     Azt mind ő módjában, szavában, dolgában csak reá helyheztettem,
     Anyám fényes haját, gyöngyszín apró fogát néki tőle megnyertem.

5 Erkölcsét Diana, elméjét Minerva, Mercurios beszédét
     Őnékie ádta, mert kedves barátja mindenik, szép személyét
     Szereti, kedveli, böcsüli, tiszteli, kívánja szerencséjét.

6 Cupido így szólván, szememet fordítám, tekinték Juliára.
     Mondék: De mit tréfálsz? Juliával mit csalsz? Hiszem tudod, kicsoda!
     Ez az, ki kevésért engem örökké sért, lelkem szernyő kínjára.

7 Felele: Nem csallak, sőt ismét megáldlak ő édes szerelmével,
     Hozzád felgerjesztem, csak véled égetem, hogy örülj személyével,
     De meglásd, hogy jobban becsüljed ezután, ne bánts keserűséggel!

8 Minden keménségét, nagy idegenségét anyám meglágyította,
     Hozzád gyűlölségét, nagy kegyetlenségét jó kedvre fordította,
     S te nagy szerelmedre ismét gerjesztette, kezedbe ismét adta.

9 Ez amaz Julia, kinek ábrázatja, mint címer egy pecsétbe,
     Szívedben felmetszve, kiben magát nézze, ha képét tükerébe
     Ő látni akarja, mert ott szebben látja, minémő színe, képe.