Halotti beszéd (1927)
szerző: Kosztolányi Dezső
Apám, teremtőm, istenem,
Mily semmi vagy
És én milyen istentelen.
Mert az, aki apátalan,
A földgolyón
Isten nélkül, magába van.
Távolian reám mered
Szigorú-szép,
Nagyon-nagyon ismert fejed.
Még hallalak mint zivatart,
Te óriás,
Ki nemzett s igazán akart.
Hol vagy? Felelj most, merre vagy,
Hol a szived
S agyad, a fényes ember-agy?
Erős, lehetsz ily gyönge te,
Hogy így heversz,
Minden férfiak gyöngye te.
Tanítottál itt az uton.
Lásd a halált,
Azt is tetőled tanulom.
Arcomra húzva közönyöm
Az életet
S e leckét is megköszönöm.
Fölöttem téli szél visit,
Kriptánk felé
Előre lépek egy kicsit.
Nyugodtan járulok oda,
Hisz ami vár,
Csak ennyi lesz és nem csoda.
Te én vagyok és te vagy ott,
Most elhiszem,
Most már tudom, hogy meghalok.
Apám, teremtőm, istenem,
Mily semmi vagy
És én milyen istentelen.