Halottak napja (Jakab Ödön)
szerző: Jakab Ödön
Hol máskor még a lágy madárszó
Édes hangja is szinte bántó,
Oly nagy a csend és mély a nyugalom:
A temetőn ma más rend járja,
Szorongó nép nagy sokasága
Zajlik, zsibong a széles utakon.
Látszik, jól látszik mindenünnet,
Hogy itt ünnep van, fényes ünnep,
A minő immár nem volt erre rég:
Még a sok beteg, hervadó fa,
Szőnyegnek az is mind leszórta
A földre puha, sárga levelét.
A kis kápolna tornyából meg
Szét ünnepélyes harangszó zeng,
Alázattal és hálával teli.
S a nap tüze még alig hunyt el,
Mindenfelé már világ gyúl fel:
Lobogva égő gyertyák ezrei.
Lent a földben, a vak magányon
Mára megtört a hosszú álom,
S világít most a sírok népe mind.
Miként ünneplő városoknak
Lakói este tenni szoktak,
Ha nagy, hatalmas vendég érkezik.
Mert itt is, eme bús tájékra
Kedves, nagy vendég érkezék ma,
Kit már oly régen várnak ide lenn.
Oly boldog minden sír lakója,
Hogy felkeresi őket sorra
És emlékökre koszorút teszen.
Pedig e vendég, e beczézett,
Fénynyel fogadott, büszke Élet
Minden vendégnél százszor mostohább:
A temetőbe évről-évre
Látogatni csak egyszer tér be,
És aztán ismét — vígan megy tovább!