Halál a kalászok közt
Két napja és két éjszakája már
A búzaföldön fekszik egy huszár.
Meg nem találva, ott hever az árva,
Kötést a sebre mindhiába várva.
És gyötri szomjazás, emészti láz,
S fejét felütve, im végsőt tusáz…
S megtört szemével ahogy' messzi réved,
Utolsó álmot lát meg, búcsu-képet:
Magas kalász közt pendül a kasza –
Hogy' sürgenek békén odahaza!
Isten veled, szülőfalum vidéke,
Isten veled!... Fejét lehajtja, s vége.