Ha lehullanak a levelek
szerző: Juhász Gyula
Moziban. Zaj és zene,
Félhomály, léha beszéd,
Elringat száz üteme.
Lelkem már nyitja szemét
S távolba, álomba lát,
Mint delejes betegek.
Első szám. (Színes, szomorú.)
"Ha lehullanak a levelek."
Jancsi és Juliska a kertben,
Két pöttön, árva gyerek.
A vászon riadva ellebben,
Juliska, szegényke, beteg.
Levél jő a lepedőre,
Meghal Juliska őszre,
Ha lehullanak (bús zene,
Rossz zene, új zene, divatos)
Az első levelek.
A vászon bánatosan száll.
Új kép. Nyárvégi alkony.
A levél hullásra készen vár,
Falevél múlásra készen már,
Piros, mint láz beteg arcon,
Juliskát elfödi az alkony.
Jancsi félve, osonva
Ki az erdőbe ered,
Hol bíborosan hervadozva
Hullani készülnek a porba
Az első levelek.
Zene; bánatos, régi, merengő.
Mintha egy régi, régi tájról...
Most sóhajt elsőt az erdő,
Mi lesz most Juliskából!
Jancsi kötényét veszi kezébe
S az első esett levél
Belehull az ölébe.
És hull a másik és hullnak váltig
S megtelik már a köténye.
És Jancsi szépen
Kötözi őket a fákra,
Nem hull le levél a tájra.
(Új zene. Ujjongó, vígan zsibongó.)
Jancsi és Juliska ketten.
A halál tovaszáll, élni oly jó
S újulni új kikeletben!
Vége. Kipirult arcok a csendben.
Ó drága szerelmem, szentem,
Dobogó szívedre jó lenne ma tennem
Apadó szívemet. (Álom!)
Juliskám, édes és örök szerelmem,
Hervad a vágy e világon,
Hervad e földi és gyönyörű kertben
Az örömöd, hervad az arcod.
De én, a meséknek gyermeke, tettem
Egy csodát, drága, mely harsog,
Csodát, mely örökkön megőrzi neked
Mindazt, mi szép volt és ép volt teveled,
Tovább élsz zengőn és megilleted
A jövendő, veszendő, új sziveket,
Ha lehullanak is (zene, örök zene),
Ha lehullanak is a levelek!