Hűséggel a hazáért

Hűséggel a hazáért

Nyilatkozat

"Mint szemtanúi azon mozgalomnak, mely már a napilapok tárgyát is képezi, és amelyet sem kívánatosnak, sem pedig áldásosnak nem ítélhetünk, nemzeti érzéseinktől indíttatva az alábbi nyilatkozatot kívánjuk nyilvánosságra hozni:

Őseink szabad akaratukból vándoroltak ide és önként választották MAGYARORSZÁGOT HAZÁJUKNAK. A magyar nemzet két évszázadon át barátságosan bánt velünk és sem bennünket, sem elődeinket nem nyomta el. A javakból ugyanúgy részesedtünk, mint magyar testvéreink. Kossuth és nagyatádi földreformja idején a fölaprózott közép-és nagybirtokok akadálytalanul kerültek a birtokunkba. Felekezeti iskoláink és templomaink állami támogatásban részesültek, szabadon dönthettek az oktatás nyelvéről és már valamennyi középiskola 1. osztályától kezdve tanítják a német irodalmat és nyelvet. Soha nem akadályoztattunk meg anyanyelvünk használatában, német dalaink éneklésében, népviseletünk és hagyományaink ápolásában. Könyvtárainkban és olvasóköreinkben folyamatosan ápolhattuk népi kultúránkat, valamint gazdasági és kulturális előadásokat hallgathattunk meg. A hivatalokban és intézményekben - amennyiben nem tudunk magyarul - szívesen hallgattak meg bennünket az anyanyelvünkön, erről egyébiránt a törvény rendelkezik, mármint hogy a hivatalokban a magyar nyelv mellett kisegítésül a német nyelvet is használhatják. Szabadon jelenhettek meg újságaink. Soha senki nem akart minket erőszakkal asszimilálni és nyelvterületünk - amint ezt Graz Gusztáv is kiemeli - inkább növekedett, mintsem csökkent. Testvéreink, akik felsőbb iskolákat végeztek, még a legmagasabb méltóságokat is minden további nélkül elérhették. Válhatott belőlük püspök, tábornok, kúriai bíró, országgyűlési képviselő, egyetemi professzor és miniszter. Anyanyelvük, származásuk és nemzetiségük sem kisebb, sem magasabb hivatalok betöltésénél nem jelentett hátrányt a számukra. Iparosainkat, munkásainkat és kereskedőinket az országban mindenütt szívesen fogadták. A magyar ember a honi németet barátjának (komájának) és testvérének tekintette és annak is nevezte, mivel németségünkben nem nemzetiséget látott, hanem németül beszélő magyarokat. És ez az, amire a jelenben és a jövőben is törekszünk.

Nekünk csupán egy hazánk van és ez Magyarország. A mi nemzeti színeink a piros - fehér - zöld. Ezért a hazáért és ezekért a színekért áldoztunk vérünket 1848-ban, értük harcoltunk magyar testvéreinkkel vállvetve a világháborúban és miattuk vérzik szívünk a kegyetlen trianoni ítélet óta. Egyetlen idegen állam felé sem kacsintgatunk, mivel a történelmi Magyarország szerves része vagyunk és eszményeink hajszálra megegyeznek a magyar nemzetével. Nem akarunk nemzetiség lenni, amely egyéni céljait követi, hanem továbbra is az immár 200 esztendeje tartó testvéri viszonyban kívánunk együtt élni, a magyarul beszélő magyarsággal és ebben még a trianoni jogszabályok sem tudnak megakadályozni bennünket. Ugyanis az elszakítottak, az akaratuk ellenére elrabolt nemzetiségek egészen más helyzetben vannak, mint mi, akik önként választottuk sorsunkat és ezt a lépésünket még soha nem bántuk meg 200 év óta. Az elraboltaknak magától értetődő joga, hogy különleges jogszabályokkal védekezzenek a rablók mohósága és brutalitása ellen. Joguk van ahhoz, hogy őshazájuk után vágyakozzanak és az 1000 éves anya arcát hűségesen megőrizzék szívükben. Tőlük egyelőre csak azt lehet megkövetelni, hogy tisztességes és magukat alárendelő állampolgárokká váljanak, az adóikat megfizessék, az állam törvényeit pedig kövessék. És ha majd 200 éven át olyan bánásmódban részesülnek, amilyen nekünk a magyaroknál jutott, akkor - és csak akkor - lehet elvárni tőlük, hogy jó hazafiak is legyenek. Addig azonban nem. És ennyi idő elteltével - reméljük - ez az elvárás már egyáltalán nem lesz időszerű!

Mi tehát tiltakozunk Bleyer és Gündisch újabb politikája ellen, hogy fel akarnak szabadítani bennünket, hogy új jogokat követelnek számunkra és ilyen módon a 200 éves jó viszony megromlását idézzék elő. Ez a mozgalom nem alulról indult! Mi nem kérünk és követelünk semmit szegény, beteg anyánktól, a magyar hazától, ahogyan ezt a lelkiismeretlen és elzüllött gyermekek tenni szokták; ellenben szeretnénk fenntartani a régi viszonyokat és állapotokat, amelyek lehetővé tették, hogy megtartsuk anyanyelvünket, ápoljuk népi kultúránkat, szabadon fejlődhessünk és mindenütt az országban szabadon érvényesülhessünk, mivel a magyar társadalom bennünk testvéreket és egyenrangú hazafiakat látott. Egy szélsőséges politika ezzel szemben kész ezt a bizalmat alapjaiban megrendíteni. A Bánát felől, Csonka-Magyarország határain át a Herczeg Ferenc-i svábok jajkiáltása hallatszik - Rákóczi cipszereit könnyekig meghatja, ha a rádióban a magyar himnusz hangjaira ismernek rá, még a magyarokat kevésbé szívlelő szászok is könnyes szemmel tekintenek a régi hazára, mindannyian elátkozzák 1918 vándormadarait. Csak mi: Perczel Mór és Kossuth katonái - csak mi lennénk mind közül a legrosszabbak? Csupán mi lennénk azok, akik fenyegetett és bilincsbe vert szeretett anyánkat, a hazánkat meg akarnánk zsarolni? Nem! Magyarul beszélő testvéreinknek továbbra is bátran, őszintén és tiszta lelkiismerettel akarunk a szemükbe nézni.A szélsőséges irányzat vezetőit ezennel felszólítjuk, hogy ne akarjanak bennünket felszabadítani - hiszen szabadok voltunk és szabadok vagyunk, - hanem a saját otthonunkban, a megszállt területeken lássanak munkához, ott valósítsák meg testvéreink felszabadítását a herczegi "Hét sváb" szellemében.

Mindaz, amit itt felsoroltunk és taglaltunk, spontán megnyilvánuló és elementáris erővel feltörő hazafias érzületünk parancsára történt, magyar hazánkért, nemzetünkért, szeretett anyánkért. Ezennel felszólítjuk az országban valamennyi hazafiasan gondolkodó és érző felebarátunkat, hogy aláírásukkal csatlakozzanak hozzánk."