Házi feladat II.

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Házi feladat II.
szerző: Szervác József

Hogyan mesélném el egy messziről jött idegennek a magyarok szabadságharcait?


(Bev.) A magyarság mindig szabadságszerető nép volt. Szabadságról álmodozik az iskolában a diák, munkahelyén a dolgozó, börtönében a rab. Nagyapámtól hallottam, egy időben így is köszöntek egymásnak az emberek: Szabadság!


(Tárgy.) A magyar nép a történelem során sokszor élt elnyomatás alatt. Több ízben idegen hatalmak, így a törökök, osztrákok, szovjetek sanyargatták hazánk fiait, de megtették velük ezt a saját uraik is. Nagy íróink remekműveiben sokat olvashatunk erről.

A nép felkelések, lázadások, forradalmak formájában vívta szabadságharcát. Ilyen volt Székely Dózsa György felkelése. Sajnos a nagyurak ezt is leverték, és Dózsát elrettentésül tüzes trónra ültették. Emlékét régebben többféle pénzen is őrizték, talán éppen azért, mert ő egy szegény ember volt.

Volt idő, amikor a magyarságon belül is széthúzás keletkezett, mert egyesek a törökkel akartak szövetkezni, mások viszont a Habsburgokkal. Így harcolhattunk mindkettő ellen. Szerintem egyszerűbb lett volna, ha az osztrákok meg a törökök ezt egy egymás elleni háborúban döntik el, ennek a győztesét aztán mi már könnyen leverjük.

Leghíresebb szabadságharcaink a Rákóczi-féle, a negyvennyolcas Kossuth-féle, és az 1956-os voltak. Ezeket is mind vérbe fojtották, utóbbi kettőt az oroszok. II. Rákóczi Ferencnek is, Kossuth Lajosnak is menekülnie kellett, akik pedig itt maradtak, azok közül sokat fölakasztottak.

Utolsó forradalmunk az 1956-os volt, amikor is a pesti fiatalok szinte puszta kézzel szálltak szembe a szovjet tankokkal. Azonban a túlerő itt is győzött, a végső nyertes a Magyar Szocialista Munkáspárt lett, amely létrehozta a puha elnyomást, és sokkal több embert akasztottak föl, mint 1849-ben. Ráadásul egész tömegeknek kellett elbujdosnia.

Szabadságharcaink résztvevői nemzetünk hősei, leghíresebbek köztük a kurucok.


(Bef.) Magyarországon most éppen szabadság van, így én sajnos egyelőre nem lehetek szabadságharcos. Még azt sajnálom egy kicsit, hogy még nem éltem akkor, amikor az emberek úgy köszöntek egymásnak: Szabadság!