Házassági ajánlat
szerző: Gárdonyi Géza
Monológ.
(Egy hirlap hátulsó oldaláról olvasva.)
"Egy 28 éves fiatalember, aki kétezer korona tiszta évi jövedelemmel rendelkezik, ismeretség hiányában ezen az uton óhajt valakivel megismerkedni, akit nőül is venne. Levelek és arcképek "Éljen a házasság" címmel "poste restante" kéretnek."
(A lapot összehajtja és zsebreteszi.)
Ez a fiatal ember én vagyok.
Szabad-e élőszóval is
elmondani itt tisztelt angyalok,
hogy hirdetésem nem hamis.
Komoly szándékkal léptem én e térre,
szavankint öt fillért fizettem érte,
csakhogy a férji címre szert tegyek.
Megúntam már a nőtlen életet,
a kis szobát, amelyben úgy lakom,
hogy mással este nem beszélhetek,
csak árnyékommal a kopár falon.
Megúntam mindent nap és hold alatt,
és legjobban megúntam magamat.
A földnek annyi szép leánya van;
közülük egy jut nékem is talán:
megnősülök és élek boldogan,
s lesz sógorom, ipam, napam, komám;
de leginkább egy bájos feleségem,
akivel síromig elcicázok szépen,
Mindegy nekem, ha lány, vagy özvegy.
A lányok mégis jobban tetszenek!
Az utcán mindig nézem őket
s a szívem gyakran utánok remeg,
és míg a bajszom pödröm epedőn,
sóhajtok: bár az, bár ez lenne nőm.
Így választok én némely délután
a szépnemből kettőt-hármat-hatot.
De sajnos, egy szultán lehet csupán...
s mégsajnosabb, hogy az nem én vagyok.
Ám most komolyan hozzálátok én!
Ördög maradjon holtáig legény.
Mindegy nekem, ha szőke, barna,
karcsu, magas vagy alacsony,
ha Isten és ő ugy akarja,
lehet a házi-angyalom.
A szőke haj mindig tündéri,
kiváltha selymes, s fénytelen,
s lebontva karcsu derekát eléri...
Hej, tetszik nekem végtelen!
De a gesztenyeszín-haj hulláma,
lehullva csipkés pongyolára,
tán még inkább szívemre hat.
Az emeletről kandikálva
egy csinos boldog kis szobába,
láttam már olyan szép hajat.
A vörös hajnak ellenállni
meg éppenséggel nem tudok.
Tűz! Gyujt! Valami boszorkányi
varázsolás alá jutok.
S épp így vagyok a feketével,
a havon ülő örök éjjel,
amelyben két szép csillag ég.
Segíts hozzá jóságos Ég!
Szeretnék nőül egy pár kék szemet,
mosolygó két szép buzavirágot,
amely szelíden rám nevet,
s halvány rózsák közt integet.
A barna szempárt is imádom.
Beh régi vágyam, régi álmom.
(Merengve.)
Egy kedvesem volt, a neve René...
Szeme mint a nyugovó tengeré:
kékeszöld és mély, mély és végtelen.
Szerelmes szívemnek tekintete
hévvel vitorlázott e tengeren.
De házasságra nem léptem vele.
Letettem róla... mert muszáj vala:
máshoz ment nőül szívem angyala.
Ám volt szerencsém szürke szemhez is.
A szürke szem mind kedves és hamis.
Hová jártam e kedves szürke szemmel?
Az állomásra. (Megvallom ezennel.)
A találkánk künn volt az állomás,
S a perronon, - míg jött-ment a vonat, -
mint búcsuzók váltottunk csókokat,
s ölelkeztünk, mint ottan ez szokás.
Azóta minden bájos szürke szemre
paktáska, plaid s az apja jut eszembe.
Nőmtől különben semmitse kívánok.
Ámbár zenéhez jó lesz, hogyha ért.
Magam művészileg okarinázok,
ő verhetné tán ehhez a klavért.
Vagy cimbalmozna. Ez tetszik nekem.
A hangját mindenek közt kedvelem, -
bár drága hangszer! Néha, - elsején
tíz, húsz forintom tisztán erre mén.
(A füle mellett mozgatott kézzel hejehujázást jelezi.)
Ha énekelni tudna, azt szeretném:
Csillagvilágos nyári éjeken,
mikor a hold az égen megjelen,
az erkélyen, míg egymást átölelnénk,
a "Sárga cserebogár"-t énekelnénk,
s minden dalt, bár új, bárha vén,
- a prímet ő és a szekundot én.
Ha még ezentúl hímzést értene,
hogy névnapomra meglepjen vele,
s befőttjeit egy hosszú télen át
bámulhatnám, miként maradt ily frissen;
sonkával adná mindig a teát,
s a nyakkendőm megkötné gigerlisen,
óh mily boldogság lenne ez nekem!
Óh add meg ezt, óh add meg Istenem!
A háztartás legyen egy szép idill,
amilyent csak az erszényünk kibír;
három szobácska, pompás, kárpitos;
az ablakban egypár vidám kanári;
a padlón szőnyeg, királyszín piros;
meleg lágy dívány, s a konyhán egy Sári,
ki gyakran mondja: "Csókolom kezét",
s nem engedjük, mert ő kedvelt cseléd.
De jó is lesz: szemem ha fölnyitom,
ő szól: "Jó reggelt édes kispapa!"
s én felelem rá: "Szervusz kismama!
a kávé kész-e édes angyalom?"
- "Kész, kész, - felel, - csak tessék früstökölni
- "Az ágyban issza? vagy ki tetszik jönni?"
- "Az ágyban kedves, bájos feleségem.
Az ágy oly lágy, s feküdni oly öröm!
Egyet-kettőt nyujtózni jót tesz nékem,
s aztán talán én is felöltözöm."
De jönnek majd az izgalmas napok,
midőn a nőm súg, s boldogan pirul;
szakértő gólyát lázzal kutatok,
s eszmét cserélünk apró holmirul.
- "Fiú, vagy lány? Avagy mi a siker? -
- "Szerencsés ember! Két bájos iker!"
Egyik fiú, mint én: szép gömbölyű!
A másik lány, s mint anyja: gyönyörű!
És csöndes, boldog, téli éjeken,
míg forraljuk az illatos teát,
az egyik bölcsőt majd én rengetem,
dalolva ő, a kedves másikát.
S ha nőnek, majd a térdeimre mászva,
a fiú mondja: "Tatona letek"
- "Ész én szatácné" - affektál a lányka.
Hah, mily kedves, két szép remek gyerek!
Hol a mesés kincs szultán birodalmán,
amelyért én őket cserébe adnám!
Hohó! hová ragadt a szárnyas képzelet!
Legények álma mindig ily virágos.
Ki mondja azt: "Valósítom veled!"
Hiszen csak nő kell, ez az egy világos, -
miként leírtam, egyszerű, de bájos.
De hopp! még egyet majd elfeledek:
A hozomány! Itt hajlékony vagyok.
Mamára bízom ezt, mint jó gyerek,
s ha kérdez is, majdcsaknem hallgatok.
Nekem mindegy a női hozományban,
akár ötven-, nyolcvan- vagy százezer;
kétszázezer is a mai világban
rám nézve épp nem lenne nagy teher.
Szóval: nem bánom, ha a kis hamis
akármilyen rettentő gazdag is,
csak szeressen - még engedek is belőle,
(súgva: )
nyolcvan percentet engedek belőle!
(rendes hangon:)
s hogy dúsgazdag, azt gondolom felőle.
(Előveszi a lapot.)
Kishirdetésem, földi angyalok,
fontolják hát meg, míg legény vagyok.
Magában férfi s nő boldogtalan,
de együtt - boldog. Ez a szép való.
Szívemhez ennek íme útja van.
Ne késsünk. Mert a rózsa hervadó.
Virág virággal, madár madárral,
a szerelmes legény, szerelmes leánynyal.
S ha otthon másképp szólna a mama,
vagy ellenem dörögne a papa,
s árgus szemekkel vigyázna a tante,
kérem a választ akkor
(súgva:)
"post restante".