A lap feldolgozottságának foka

Három mesekönyv

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Három mesekönyv
szerző: Gaal Mózes (ifj.)
Nyugat 1919. 6. szám · Figyelő

       (Kner-kiadás)

Balázs Béla: Testvérország

A mese selyemgubó, nem szabad akárhol felszakítani. Mikor szememmel jól kitapogattam, hittem neki, hagytam magam, végre ráakadok a gubószál rejtett végére, annálfogva egy húzásra legombolyíthatom, egyformára bomlik. Talmi mese fonala gombolyítás közben kifogy, megszakad, mert több szálból tapasztott. Balázs meséje egybe leoldható, organikus, valódi.

E mesének szép tiszta geometriája van. Általában: a képzelet minden önkényét ez a geometria mentheti meg a művészetnek. A megközelíthetetlenül egyéninek ez a belső geometrizmus a volapükje. A reprezentatív Énből, a reprezentatív Te-be jutni nem lehet tisztán jelzői, érző, vagy pittoreszk kvalitásokkal. Balázs meséje színek, figurációk gyöngéd játéka mögött világkép, földjét, mint miniatűr glóbuszt markunkban tartjuk, valóságos. Testvérország! létünk szintjével paralel meseszínpad, lét, hová átmenőben a relativitás csodái izgatnak, az a geometria, mely az infernót térképpé teszi, hol Dante a kúton át, a világ tengelyén egyik színről a másikra vándoroltában a Centrumban megfordul, fejjel tér oda, hol lába járt - egzakt dolgok csodája, minden hangulatmisztikumnál hatóbb.

Testvérország ablakai tavak, tükrök, minden reflektáló felület. Ha a mese szuverén világot teremt (ahogy az igazi népmese), úgy kivált az a mese, mely világrendszert varázsol elő. A mesék logikája nem a dolgok logikája. A mesében érvényes logika önmagán belül következetes. A világot megtagadja, de amit magamagának jelöl ki, ahhoz ragaszkodik. Balázs némileg vét e logika ellen. Testvérország létünk reflexe, két törvényt mond ki rá a mese, egyik: a testvér mivoltunk Testvérországban egy mágikus szinten túl - jobb, szebb, mint mi, arra igyekszik, hogy jobbá, szebbé tegyen minket, felénk, belénk árasztja jobb mivoltát. A másik: létünk következményei testvér mivoltunkat is érik, velünk szenved, velünk változik. E két szabály most már a mese logikáján belül kötelezővé válik, ami ellenmondás van bennük, az a mesében kikerülhető lenne, Balázs ezt néhol elmulasztja:

...és mi alsó testvérek mindig ott vagyunk mindenütt, ahol a felső testvérek. Ha fenn száll a felhő, vele száll a testvérfelhő idelenn. Mindenütt kísér - stb.

...de ha te elszakítod a nadrágodat, akkor az enyém is elszakad...

ezzel szemben:

...azért ölelkezik az a sok ember, mert odafenn a testvéreik összevesztek, és éppen verekednek, háború van, hát ezek itt ölelkeznek, hogy megmaradjon a szeretet... Szóval a tükörlét és "complementai" lét ikerötlete nincs kellően áthidalva a mese technikájában.

A mese - kereti - hangulata (valóságelemek, Schwarz úr) nem oly üde, mindenki szeretetébe férő, ahogy ez a mese megérdemelné. Mért Molnár Ferenc-féle zsargon és zsáner-gyerek, mért nem: a gyerek? Mért ajándékozza Balázs Bála ezt a szép mesét csak a pesti gyerekeknek, mikor minden gyereknek ajándékozhatja?

Balázs meséje bizonyítja, hogy a mese külön bölcsesség, előkelő, áldozattal járó, de valahogy varázzsal védi mesterét. Ősi bizomány, számon kell kérni az egyestől, mint sáfárkodik vele, de a kritika nem minden eszköze fémjelzett, se boncolására, se dicséretére.

Lesznai Anna: Mese a bútorokról és a kisfiúról

A népmesék analízise olyan formanyelvet, olyan szimbólumszótárt ajándékoz, mellyel a lélek sok fenoménjét páratlanul elmondhatjuk, ha valamely előkészítő tűnődéssel a problémákat alkalmasra tisztáztuk. A mese teremtéséhez választottság kell, ahogy a választás intuíciója teremtésének titka. Lesznai Annának e titokba nagy beavatottsága van, de Zauberlehrling - néha nem áll meg seprű, veder a szavára, ha megindította őket.

A mese veleje Lesznai szerint: a Lény, kinek a dolgok idegenek, nincs köze hozzájuk, bántja őket (haragban van velük) - útnak indul, találkozik a Minden nagy jóindulatával, felismeri a Dolgok összetartozását, lelkükhöz jut, belekerül a Közösségbe, megtér, bölcs és a boldog lesz.

E téma nem népmese, szubjektív és szublis-lélektermék, megírása se világosul gyermekpohárba önthetésig, de meseméhből mesének születik, így mondható el talán legraciózusabban, meg aztán a szíve egy ősmese szíve felé hajlik. Koncepciója mögött észrevétlenül áll az őskoncepció, alátámasztja, gyökeressé teszi, egy nagy, ősi termékenyítő alak. Péterkénk mögött Hamujutka Jancsik, Abu Muhamedek, Parsifal (der reine Tor) őstípusa áll, a napon hasalók, balgák, csihások életet rektifikáló fantáziája. Ok a predesztináltak, a sült galamb evők, és a Wünscherfüllung, egy gazdag népmesecsoport felírása. Műhelymunkában minden téma hasad, forgácsok, felkínálkozó motívumok, jól megtarthatók, beleszőhetők, a mese tágítható, de a mese lelke észrevétlenül elsikkad. A mese belül egységes ív vagy ívezet, nem tűr egyensúlytalanságot, a mese, mely látszólag csupa fölöslegből áll, hiszen motívumsorában látszólag minden íz helyettesíthető - nem tűr fölösleget, mert elveszti magát, tovább csak üres motívumsor, pszeudomese. A vendégmotívum nem üt ki a sorból, de nincs missziója, a legkönnyebben becsúszó hiba a missziótlan motívumok fölvétele, dudvák, melyek kínálkozna, nőnek. Erről a veszélyről hívatlan mesélő mit se tud, nem érzi a mese organikus mivoltát... Lesznai a hivatottak útján jár, de néha nem tud lemondani arról, hogy mindent meg ne mondjon, ami az eszébe jut.

Lesznai két hangnemben tartja a mesét, egyik: falu, szentkép, százfiókos szekrény, bicska, bölcsőágy, bivalyos-szekér, fenyőfa-kisasszony, Péter mester és ilyen strófák:

- lakik lelke vackorfában...

- lakik lelke csodaágyban...

népmese atmoszféra. A másik: élő fasor, Dolgok rokonsága, öreg asztalos, Élő Bútorok, sunt lacrimae rerum, maeterlincki fenyegető fák, a folyókért a föld szíve imádkozik, a föld szívét az isten tartja éjjel-nappal tenyerében - panteista világérverés. Ennek hőse Tyltylként húzódik meg a Dolgok árnyában, buzgón hagyja, hogy szívecskéje megtisztuljon. Ez már nem az izmos lelkű néphős, itt beárad egy szublimebb világ vallásokon és filozófiákon szórt atmoszférája, de egyszersmind megszűnik az a tónustiszta egyszerűség, mely a népmese felé határozódó meséket kötelezi.

Aki erőszakot tesz a mesén, magát csalja, mert énje törvényeivel átgázol a mesén, a maga lelkével a mese lelkén, egyedül marad, mert a mese elhagyja, és vele a mese minden mágiája. Lesznai túl van ezen a veszélyen, meséje a korlátokkal kifejezett korlátlanság, törvényt tisztel, így gazdag. A mese nem hódol be az énnek, mégis benne lehetek korlátlanul. Ezt a titkot tudja Lesznai, aki énje legintimusabb problémáit várja el a mesétől, de ez azért sikerül neki, mert lelke fluidumait mesefluidumokká tudja desztillálni.

Képei színes ablakok a mesébe. A primitíven leegyszerűsített Természet és Dolgok e leegyszerűsítés által valami személyi életet nyernek, ez jóleső, mesei, a mese univerzális animizmusa árad e színes ákombákomokból, de vajon a gyermekeknek (Lesznai gyermekeknek szánja) ez a leegyszerűsítés kell-e? Mi kiszedjük a gyermekből, mint furcsa tükörből a látások e bátor és bölcs takarékosságát, de adjuk-e eléjük ismét - hátha éppen az ő részüktől fosszuk meg őket, a részüket vesszük a látásból, alkalmukat, hogy ezt a piktúrás világot alakítsák, egyszerűsítsék?

Jászay-Horváth Elemér: Árva János

Van tűnődni való ezen a finom zenéjű, gyöngéd apróságon. Csillagút, elmosódó szélű, halvány mesevonalak, sok lírában oldva, mért olyan árva, bús a magyar vers? Mért hangzik távolinak, múltnak? Miféle új mondanivalója lehetne, miféle izmosulása, mi módon bilincselhetne újra, döbbenthetne? Vajon fog-e még új, gazdag, epikus kitalálásokra éledni ez a drága zene? Meri-e magát valaki odaadni ennek a muzsikusságnak, vagy valami kiveszett turulmadár lesz, távoli, emlékezett? Jászay-Horváth Elemér mesévé énekelt vagy énekké mesélt kis holmija egy halj életjel.