Háborús jegyzetek: Albert
szerző: Ambrus Zoltán
Ide s tova harminc esztendeje, Párizsban néhány hónapig akkora népszerűsége volt az "Albert" néven emlegetett nótának, mint nálunk legutóbb a "Hulló falevél"-nek. Nem lehetett kimenni az utcára a nélkül, hogy az ember olyan gyerekkel vagy felnőttel ne találkozzék, aki azt fütyöli vagy dúdolja, hogy: "Albert! Albert! Il ressemble "ŕ son pčre"... és a Champs-Elysées-nek azon a mulatóhelyén, ahol a nótát estéről estére megismételtették az előadóval, a közönség kilenctizede együtt harsogta a refrént. "Albert! Albert!"... A nóta "kreálója" a nyári mulatóhelyek egyik legkedveltebb komikája volt: egy nyakatlan, rövid lélegzetű, dülledt szemű kis gömböc, aki más kereset híján a testi szerencsétlenségét, betegségből támadt kövérségét meg az asztmáját gyümölcsöztette. (A sokaság mindig mulat a difformitás látásán, mert ez csak arra emlékezteti, hogy ő maga ép.) Ez a kis gömböc az igazán tehetséges komikák közé tartozott; a humor magaslatára fölemelkedni tudó, éles szemű megfigyelők közé, akiknek tiszta látását és világismeretét önkritika segíti, akik mulatni tudnak a tulajdon gyöngeségeiken és bajaikon is, akiknek van szívük kicsúfolni önmagukat is. Ahogyan ez a szegény, elhízott kis Didó az Albert nevet rikoltozni tudta, abban annyi dühös szerelem, a szenvedélynek az alakhoz mérten olyan aránytalanul nagy tüze és az élnivágyásnak valami olyan tragikomikus kétségbeesése volt, hogy ezen nevetnie kellett mindenkinek, aki nem viszonzatlanul szeretett - márpedig a Champs-Elysées tájékán a szerelem minden időben hamar megtalálta a viszonzást.
Elég az hozzá, volt idő, mikor a jó párizsiak az Albert nevet komikusnak találták és vigadni tudtak azon, hogy egy kövér nő olyan valakiért is epekedhetik, akinek a neve: Albert!... Amint volt idő, amikor nálunk is azt hitték a humoristák, hogy ha valakit Nácinak vagy Flóriánnak hívnak, ez magában véve is nevetnivaló.
Ma már az Albert nevet Párizsban senki se találja komikusnak és Franciaországban talán még Joffre, a nagy Cunctator sem olyan népszerű, mint Albert, belgák királya. Olyanok, akiknek lelke titkon mindig a királyságért égett, már ki merik mondani, hogy Albertben Franciaország királyát szeretnék látni és a köztársasághoz ragaszkodók is tragikus hőst ünnepelnek Belgium szerencsétlen uralkodójában.
Belgium és Albert király sorsa csakugyan tragikus. Annál tragikusabb, mert amilyen bizonyos, hogy Belgium az entente-tal való szövetkezés következtében szerencsétlenül járt (és mindenesetre szerencsétlenül járt, akárhogyan végződjék is a világháború): épp olyan bizonytalan, mekkora, mennyi bajtól szabadulhatott volna meg, ha Albert véletlenül arra szánja el magát, hogy a másik oldalra áll. Azzal, ami úgy látszik elkerülhetetlen volt, hogy t. i. a világháború első nagy küzdelmének Belgium területén kell eldőlnie, a dolgokban rejlő fátum már kimérte Belgiumra a nagy megpróbáltatást.
De éppen a nagy megpróbáltatásban tűnik ki, hogy a király "ízről-ízre király-e"? I. Károly, angolok királya, megmutatta, hogyan lehet királyilag viselkedni a szerencsétlenségben és XVI. Lajos a vérpadon fejedelmibb volt, mint XIV. Lajos dicsősége zenitjén.
Vajon az ellenségesség elfogultsága teszi-e, ha mi Albertben nem a tragikus hőst látjuk, hanem csak a tragikomikus alakot?! Igaz, azt csak hallottuk, hogy amikor a serege már "sehol se volt", parancsokat küldözgetett szerte, amelyekben szerencsétlen katonáit főbelövéssel fenyegette, ha ezt meg azt nem csinálják, csupa lehetetlenséget... De azt már láthattuk is, fényképeken, hogy menekülés közben nem győzte elég sokszor lefotografáltatni magát, mindenféle állásban, mint az a primadonna, aki a színpadtól búcsúzkodnék, szegény, de sehogy se tud elbúcsúzni tőle, mert úgy érzi, hogy ebbe bele szakad a szíve. És az a cirkuszi mozdulata, hogy amikor megmutatják neki azokat a lövőárkokat, amelyektől már messze a veszedelem, elveszi egy katonától a puskáját és lő arra, amerre a németek már tegnap elvonultak!...
Most, legutóbb: felszállott egy repülőgépen, "hogy a németek hadállásait kikémlelje." Miért? Mert nélküle ezt nem tudnák elvégezni a francia meg az angol pilóták? Vagy csak azért, hogy kimutassa az ügybuzgalmát, mint a clown, aki az istállómesternek segít a szőnyeget összegöngyölíteni? Szegény, szegény Albert!