Háborús jegyzetek: A tisztelt polgárt
szerző: Ambrus Zoltán
ugyancsak leckéztetik a kontinens minden országában:
- Tisztelt polgár, önnek szemtelen hangossággal korog a gyomra! Tisztelt olasz polgár, ön zúgolódik és azt panaszolja, hogy a legkeményebb hidegben hónapokon át nem tud befűteni, mert dicső szövetségesünk, Anglia, uzsoraáron adja el nekünk a szenét, hogy cserében ezért a kegyességéért kitartásunkat és ezzel győzelmét biztosítsa! Tisztelt olasz polgár, hátrább az agarakkal! Örüljön, hogy él! Jusson eszébe, hogy vannak, akik meghalnak a hazáért! Tisztelt francia polgár, ön illetlenül morog és azt dörmögi, hogy dicső szövetségesünk, Anglia, túlontúl udvarias, mert ha fiainkat megpillantja a fronton, előre tolja őket és azt mondja nekik: "Csak ön után, kedves francia!" Tisztelt francia polgár, ne legyen orcátlan, hanem köszönje meg dicső szövetségesünknek, hogy megvédelmez bennünket az ellenségtől, vagy ha egészen nem is védhet meg tőlük, segítségünkre van velük szemben! Örüljön rajta, hogy milyen apró szívességeket tehetünk neki, és jusson eszébe, hová lenne, ha az ellenség bevonulna Párizsba! Tisztelt szerb polgár, ön modortalanul ordít és azt jajgatja, hogy noha testvérei feláldozták magukat ügyünkért, dicső szövetségesünk, Anglia, nem akarja önt pénzelni! Tisztelt szerb polgár, tanuljon emberséget! Jusson eszébe, hogy önt legyőzték, hogy ön földönfutó és hogy csak az irgalmasságunknak köszönheti, ha most nem kell fejest ugrania a halálos kétségbeesésbe. Végül ön, tisztelt polgár, aki nem olasz, nem francia, nem szerb, de azért hadviselő országból való és most azon pityereg, hogy le kell mondania a megszokott kényelméről, meg hogy a háború az otthonmaradottakra a nélkülözéseken kívül nagy anyagi terheket is ró, ön, tisztelt polgár, fogja be a száját! Ne felejtse el, hogy ön háborút rikoltozott és hogy a háború sok pénzbe kerül! Jusson eszébe, hogy először a haza, aztán megint a haza, harmadszor ismét a haza és csak azután, egészen a végén, ön, tisztelt polgártárs.
Így van ilyenformán leckéztetik a miniszterek, a vezetők a tisztelt polgárt s aki legzajosabban tapsol, az ismét a tisztelt polgár.
Tökéletesen igaza van annak a vezetőnek, aki így szónokol, és ez egyszer, kivételesen, a tisztelt polgárnak is igaza van, amikor megtapsolja a leckéztetőt.
Mert, először, annak az igazságához, amit a vezetők ilyen szigorúan fejeznek ki, nem férhet szó.
És másodszor, mert a tisztelt polgár talán ezt gondolja:
- Nem értem egészen jól, mért kellene ilyen élesen distingválni köztem meg azok közt, akik életüket vagy egészségüket adják a hazáért, hiszen ezek közt ott vannak a testvéreim meg a fiaim is! És ha választhatnék, hogy a fiam életét adjam-e oda a hazának vagy a magamét, hát én inkább a magamét adnám oda! Hiszen ma nem az történik, ami régen, amikor a háborúban a katona védte a tisztelt polgárt, ma már nemcsak a katona adja oda életét vagy egészségét a hazáért, hanem - katona ruhában - a tisztelt polgár is! Azt se tudom kitalálni, mért volna megbotránkoztató, ha mi, tisztelt polgárok, egymás közt egy kissé hajba kapunk amiatt, amit a háború megkövetel tőlünk?! Hiszen mi, ha morgunk, zúgolódunk, nem azért hallatunk ilyen hangokat, mintha a haza elől akarnánk félredugni valamit, nem a hazával szemben fukarkodunk, csak egymásra agyarkodunk! A hazától mi nem sajnálunk semmi áldozatot és ha egy kicsit lármásan tanakodunk, amikor erről az áldozatról van szó, soha se jut eszünkbe, sokallani, amit a haza kíván tőlünk, csak azon vitatkozunk, entre nous, miért legyen úgy, hogy én, egyik tisztelt polgár, sokat nélkülözzek és sokat áldozzak, míg te, másik tisztelt polgár, semmit se nélkülözöl és semmit se áldozol, mert - mindent számítva - még nyersz is a háborún és míg én, egyik tisztelt polgár, a nélkülözésben olyan messzire jutok el, hogy erről szégyenkezés nélkül már nem is lehet beszélni, addig te, másik tisztelt polgár, mindössze annyit vesztesz, hogy amint már tavaly se mehettél, az idén se mehetsz fürdőzni, griffón-kutyáiddal együtt, abba az ellenséges országba, ahová régebben jártál?!...
Minthogy azonban a tisztelt polgár ezt, ha netalán gondolja is, úgysem mondhatja el, hát legokosabb, ha tapsol a vezetőnek.