Gyerekek sirása a gyárban
Ti, kiknek a földi küzdelemben
Egykedvűen folyik éltetek,
Halljátok-e, mikor panaszkodnak
És sirnak a szegény gyermekek?
»Kiskorában az élő teremtmény
Mind oly vidám, mind oly boldog itt,
Egy se fárad, küzd, de játszva vígan,
Csak örömben éli napjait.
Csak minékünk nem lehet vigadni
A mezőkön, hímes réteken,
Forgatjuk mi a gyár kerekeit
Körbe, körbe, körbe szüntelen.
»Forog, pereg gyorsan a vas küllő
S szelet hajtva, zakatolva búg,
Beleszédül a fejünk, - s a szívünk
Gyorsan verve és zihálva zúg.
Vörösorrú vénasszony vigyáz ránk,
Felénk pápaszemmel nézeget;
Nem látunk, csak falakat és ajtót
S a falakon mászkáló legyet.
Oh, hogy lessük a dübörgő gépet,
Pillanatra hogy talán megáll,
Haj de e nagy szörnyeteg csak száguld,
Pihenőül egy perczet se vár,
Hasztalan a kérés és a sirás,
A kerék nem érez, szívtelen,
Hogyha mindjárt meghalsz is belé, - ő
Berreg, berreg, berreg szüntelen.
»Hol és mikor volna érkezésünk
Ugrándozni, vígan játszani!
Hogy ha mostan ki is eresztnének,
Lefeküdnénk aluvásra mi,
Sietnénk, hogy hamar haza érjünk...
Ám sietni oda is miér'?
Hisz' örömünk otthon sincsen nékünk,
Csak nyomor s bú, a mi otthon ér.
Szegény anyánk kebelére hajtjuk
Elkínozott, elfáradt fejünk,
És szomorú vigaszunk csak az, hogy
Ő is együtt sir, zokog velünk.«