György és Ferencz urak
| György és Ferencz urak szerző: Thury Zoltán |
Gutter urnak, a keztyüsnek két fia volt: Gyuri és Ferencz. De melyik a Gyuri és melyik a Ferencz? Ez volt az állandó és változhatatlan kérdés, a mi a mühely gondjai mellett betöltötte Gutter urat.
Ha bőrt vásárolt mesze külső országban, vagy gomb- és csatkészletét egészítette ki, avagy a mühelyben a lányokat szidta a terefereért, mindég csak a fél Guttert vitte bele az akczióba. A másik fele azon gondolkozott, hogy melyik a Gyuri és melyik a Ferencz.
S ezen mulatott is Gutter ur, mert érezte, hogy nagy humor van abban, ha a gyermeket a tulajdon apja nem tudja a nevén nevezni, de bosszankodott is, mert valahol ő benne kellett hogy rejtőzzék a hiba.
Talán a szeme nem alkalmas a finom eltérések megfigyelésére, vagy hogy szórakozott az elméje...
Ugy állott tudniillik a dolog, hogy Gutterné asszony mindjárt egy füst alatt megszülte azt a katonaanyagot, a melyet a király ő felségének szánt, hogy aztán nyugalma legyen s maga is a mühely után láthasson.
Körülbelül három percz külömbség lehetett a két fiatal ur korában, ez pedig nem igen látszik meg az ábrázaton, meg a növésben sem tesz olyan differencziát, a mit észre lehetne venni. Ezenkivül meg az egyik fiu egészen olyan volt, mint a másik. - Mintha az egyiknek az ábrázatáról viaszlevonatot csináltak volna s aztán ebben a formában megöntöttek volna a másikat. S a magaviseletökben, a vérmérsékletükben, mosolygásukban, sirásukban, ahogy jártak, feküdtek, ültek, semmiben sem volt közöttük egy hajszálnyi eltérés. Igazságosabban anya már meg nem oszthatta magát gyermekei között. Bár ne lett volna ennyire igazságos, - mondotta Gutter ur, a mikor ebéd alatt haszontalankodott valamelyik a két ficzkó közül s csak ugy mert rászólni: te fiu, elverlek. Megtörtént ugyanis már az is, hogy hoszas megfigyelés után ráhatározta magát, hogy a nevén szólitja meg valamelyiket és a szemébe kaczagott a gyerek:
- Kérem, papám, én Feri vagyok. Ha Gyurinak tetszett igérni a pofont, hát akkor behivom... Gyuri tudniillik a tornáczon le- és fölmasirozott egy könyvvel és állattant tanult.
A keztyüs ilyenformán egészen beleháborodott a tévedésekbe s hiába keresett valami szilárd pontot, a melyen megtámaszthatná lábait ebben a tévelygésben: nem talált. Azaz, hogy egyszer mégis földerengett számára a világosság.
Észrevette, hogy az egyik fiu homlokán vörös folt van.
No, - gondolta - végre is megsajnált a természet és jelet adott az egyiknek. De most már melyik ez az egyik? - Te, Feri - mondta neki - mi baja van a fejednek?
- Nem vagyok én Feri.
- Tehát Gyuri, mit csináltál a fejeddel?
- Belevágtam az asztalba.
Egy hétig jó dolga volt Gutter urnak. Bátran parancsolgatott gyermekeinek. A vörösfoltos: Gyuri. S Gutter ur mohón élvezte a gyönyürüséget. Hozzál szivart, Gyuri. Feri, add ide a papucsot. - Azonban jó kis vér csörgedez a vörös folt alatt. A kis ficzkó hamarosan kiheverte a bajt, a vörös folt fehéredni kezdett, azután hozzábarnult a napsütötte bőrhöz és Gutter ur megint visszaesett a tapogatózásba, - azután egy-két felsülés után a teljes sötétségbe.
Abban az időben komolyan dühbe jött. Iszonyu módon kiabált a mühelyben a lányokra, a midőn egy kis sirás lett és viczogás, mivelhogy máskülönben olyan jó ember volt Gutter ur, hogy nem igen vették komolyan a lányok a haragját.
Valamire azonban rá kellett határoznia magát, mert végre is nevetséges egy olyan apa, a ki mint egy detektiv settenkedik a gyerekei körül, jelekre kutatva, a melyeknek a segítségével megismerje, hogy melyik az egyik és melyik a másik. Egyszer aztán kitalált valamit s rémitő mód furfangosnak találta az ideáját.
Mikor mind a két fiu elkészült egy-egy öltözet ruhával, csodálatosképpen ugy, hogy egy helyen kopott, vásott, szakadt mindeniken a nadrág és a kabát, elvitte őket a ruhásboltba s az egyik barna, a másik szürke ruhát kapott.
Másnap már tudta, hogy a szürke fiu Gyuri s a nevén szólitva igérte meg neki, hogy megagyabugyálja, ha mégegyszer az abroszra önti a vizet.
A fiu azonban szemtelenül kikaczagta:
- Én a Feri vagyok.
- Hát a ruhád?
- Elcseréltük.
Egyszer az iskolába is elment velük. Szeretné, ha megmutatnák, hogy mit tudnak - mondta a tanitónak - voltaképpen azonban nem akart egyebet, mint igy együtt látni őket és kitanulmányozni rajtuk, hogy mi a különbség kettejük között. - Hátha ez a helyzet alkalmas a tanulmányra, - a hogyan okoskodnak, törik a fejüket...
Az egyik talán kissé hebegni fog, a másiknak hangosabb a szava, vagy megváltozik arczukon egy vonás, a szemükben valami olyas kifejezés, a mi az ő tudomásán kivül az egyiknél keményebb, tisztább, a másiknál lágy s valamicskét elmosódottabb.
A fiuk feleltek a sok kérdésre, mint a parancsolat, az apjuk pedig bámult rájuk, de éppen csak annyiban lett okosabb, hogy megtudta, hogy a ki a harmadik padban ül, Feri.
A második pedig - a másik. - No most nem is téveszti többé össze őket. - Vége volt az iskolának s magával vitte a gyerekeket haza. Ugy ment mögöttük, mint a zsandár s magában folyton azt mormogta:
- Jobbra Feri, balra Gyuri, jobbra Feri...
Csak a panoráma elé ne értek volna. A panoráma előtt tudniillik szép nagy képen voltak a Ring-szinház égése, a plevnai csata, Spangáék kivégzése, a párisi világkiállitás - és egy majom is egyik kiugró léczen, a mely kitünő vicczeket tudott produkálni. Kilopta a parasztok szájából a pipát s a fogai között törte fel a mogyorót, mint valami gyerek. A fiuk nekiiramodtak a térnek, s mig lihegve szaladt utánuk az apjuk, eltüntek a tömegben. A keztyüs utánuk furamodott, miközben rendre is utasította az öklével egy-egy cseléd, a kit kitaszított a helyéből, összefogdosta a gyermekeit s vitte őket haza. Mire kiértek a sokadalomból, már kárbaveszett az egész délelőtti tanulmány. Nézte, bámulta, félig behunyt, meg egészen tágra nyitott szemmel, mustrálgatta őket, de hiába. Ki tudná megmondani, hogy melyik az egyik és melyik a másik.
Végre is az időtől remélt még valamit. Majd nőnek, az egyiknek hamarább pelyhedzik a bajusza, mint a másiknak, vagy ahogy gavalléroskodnak, letér az izlésük a közös csapásról.
Az egyik hosszu hajat növeszt majd s egy-egy fürt zseniálisan a homlokára csüng, a másik pedig kurtára nyiratkozik. Az egyetemen különféle pártokhoz szegődnek. Az egyiknek vörös toll lesz a kalapja mellé szurva, a másiknak fehér, külön-külön járnak el a szabójukhoz, egyik angolosan öltözködik, koczkás holmiba, a másik előnyt ad a feketés szöveteknek... S a szegény Gutter urnak semmi reménye sem vált be. A fiuk egyek maradtak mindenben. Kiegészítették egymást, nem is volt az elképzelhető, hogy az egyik hütlen legyen a másikhoz, akár a nyakkendő dolgában is.
Együtt mentek a sorozásra is és mind a kettő tüzér lett, persze egy ezredben. Gutter ur azt mondta, hogy nem bánja, hogy akármilyen is, de az egyik legyen huszár. Neki okvetlenül kell egy huszár is a familiájába. Arra gondolt, nagy alattomosan, hogy az uniformis majd segítségére lesz a nagy feladatban, a minek immáron már husz esztendőt áldozott oda az életéből.
A fiuk azonban átláttak a szitán, összekaczagtak s kijelentették, hogy mindkettőjüket az ágyu érdekli és nem a karabély. Nagyobbat pukkan.
Gutter ur ezek után egészen az üzletnek szentelte magát. A mühelyből már szép nagy gyár lett, a mibe százszámra jártak be a lányok keztyüt varrni. A fiuk is be-benéztek néha.
Megesett, hogy valami nagy vevővel jöttek össze az irodában s Gutter ur bemutatta őket: a fiam, az önkéntes... A termekben, a folyosókon, meg lenn az udvaron a lányokkal is találkoztak néha a fiuk.
Az egyik - Ferencz ur - különösen hosszasan elbeszélgetett egy kis szőke gyermekkel. Aztán megkereste otthon is. Velük együtt, az anyjával és a kis leánynyal töltötte a vasárnapjait s egy amugy sem nyugodalmas estén, a mikor a sok láda keztyüt kellett expediálni, kijelentette az apjának, hogy feleségül veszi a kis leányt. Gutter ur dühöngött s mig a számlákat dobálta ide-oda kiabált:
- Soha, abból nem lesz semmi! Megmutatom!
Felnézett s mivelhogy egy olyan tüzér állott előtte, - a kin meg sem látszott, hogy rá dühösödik az apja, - még hangosabban kiabált:
- Kidobom a gyárból! - Téged meg kitagadlak!
- Nem is igen van szükségem vagyonra, - mondotta a tüzér. - Azért jöttem, hogy bejelentsem neked, hogy szerelmes vagyok Stoller Ilkába s már meg is kértem a kezét. - A mienk lesz majd a fürészmalom s ugy tudom, hogy egy-két ház is. Én is dolgozom majd...
Gutter ur nagyot bámult.
- Ugy?
Ez tudniillik már a másik tüzér volt.
Mindazonáltal Gutter ur mégis elhatározta, hogy holnap kidobja a gyárból a leányt. Megparancsolta, hogy készitsék ki a munkakönyvét, meg a pénzt, - a mi a felmondással együtt még kijár neki s másnap fölhivatta az irodába s elhatározta, hogy nagyokat fog kiabálni.
A lány remegve állott meg az ajtóban s Gutter ur ordítani kezdett:
- Maga, maga, nem szégyeli magát... A mikor a lányra pillantott, még hangosabb lett, valósággal bömbölt. - Ne sirjon, itt nincs annak helye... Ez iroda! - S mivelhogy jobb argumentumot hirtelenében nem talált, ujra ordított: Ez iroda!
A leány a könyein át mosolygott s halkan mentegetődzött.
- Én nem mondtam, hogy nem az.
- Azért! - Hirtelen megint hozzá fordult Gutter ur és rákiáltott: Hát szereti!?
Alig sóhajtott és csak a fejével intett hogy igen.
- A Ferit szereti?
- Igen.
- Biztosan tudja?
A kis szelid gyermek-arcz föl a szőke hajig elpirult s megint intett és sugva felelt: Biztosan.
Gutter ur tovább rótta le és fel a szobát és kiabált:
- Biztosan! Nagyszerü! Nem értem! Nagyszerü!