Gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai utazása
| Gróf Széchenyi Béla kelet-ázsiai utazása szerző: Jankó János |
Tudományos irodalmunk egy nagy munkával gazdagodott.[1] Gr. Széchenyi Béla adta ki a tudományos eredményeit annak a nagy utazásának, a melyet ezelőtt 16 évvel tett Kelet-Ázsiában. Eddig két hatalmas kötet került ki a sajtó alól, melyet még egy harmadik és befejező kötet fog követni.
A nagy utazásra való előkészülés három évig tartott s legnehezebb része volt a kiséret megválasztása. Az expediczió geografusa Kreitner Gusztáv lett; mint természettudós Lóczy Lajos vett részt az expediczióban; mint nyelvész Vámbéry egyik legkiválóbb tanítványa, Bálint Gábor. Ezek közül Kreitnert a halál kiszólította az élők sorából, Lóczy a földrajznak, Bálint a nyelvészetnek egyetemi tanára, amaz Budapesten, emez Kolozsvárott.
Az expediczió teljesen fölszerelve 1877 decz. 4-én indult el s csak 1880-ban tért vissza. A gróf előkelő neve, az utazás hire megkövetelte az expedicziótól, hogy mindenekelőtt a nagyközönséget elégítse ki. E czélból irta meg Kreitner az utazás népszerűen előadott történetét, mely 1881-ben jelent meg. E czélból adta ki a magyar természettudományi társulat 1886-ban Lóczynak «A khinai birodalom természeti viszonyainak és országainak leírása» czimű nagy földrajzi munkáját. E könyvekben azonban a gróf tilalma folytán az út tudományos eredményeit közölni nem volt szabad, s ezekről eddig mindössze csak annyit tudtunk, a mennyit Lóczy a természettudományi társulat 1880-ik év májusi ülésében elmondott, megjelölvén az expediczió utirányát és felsorolván tevékenységének főbb mozzanatait.
A kritikai munkálkodásnak sok türelmet és lelkiismeretes utánjárást követelő hosszú időszaka múlt el azóta s ma ennek a munkálkodásnak érett gyümölcse van előttünk a két kötet szövegben és egy kötet atlaszban. Előttünk van magyar nyelven s megjelenik egyidejűleg németül is.
Az első kötetet s vele a munkát gróf Széchenyi Béla nyitja meg; «Bevezetés» a czime az általa 235 lapon megírt résznek, melyben főleg a történetét beszéli el az egész expedicziónak; de azért gazdag tárháza a néprajzi, a néppsychologiai anyagnak, a mennyiben ilyennek kell tekinteni azt egyrészt azon irattár alapján, mely a szöveg közé nyomtatva jelent meg a Csungli Jamen (khinai minisztertanács) és más hivatalos és főrangú egyének irataiból, másrészt azon beszélgetések alapján, melyek az expediczió tagjai és számos khinai hatóságok, előkelő (mandarin) körök és az udvar tagjai közt folytak. Ezeknek a köröknek a megközelítése igen keveseknek jutott osztályrészül; de ezek közül is alig van utazó, ki útleírásában erre szintén kiterjeszkedett volna. Ez az irattár ad feleletet egyszersmind pontosan arra a kérdésre, mért nem nyomulhatott Széchenyi Tibetbe.
E bevezető szakasz után következik a földrajzi rész Kreitner tollából, kinek eredeti német szövegét dr. Gruber Lajos fordította magyarra. Ez a 300 lapnyi földrajzi szakasz már kizárólag a tudományos megfigyelések részletes leírását közli. Az eredmény röviden a következő: az expediczió által Sanghai és Banmó között 15 hónap alatt bejárt útvonal 1374 3/4 földrajzi mérföld és kiterjedésre a leghosszabb, melyet a khinai birodalomban utazó eddig bejárt. Tökéletesen új és a gróf előtt még európai által be nem járt területekhez tartoznak a Szining-fu városától tett nagyobb kirándulások éjszaknak Ta-tung-hienig, nyugatnak a Kuku-norig és végre délnek a Hoang-ho mellett fekvő Kreite városig, továbbá Batangból Tsung-tienig a Kin-sa-Kiang balpartján és a nevezett folyón átkelve Tali-fuig. Sanghaitól Banmóig összesen 21 hosszúsági és 23 szélességi helymeghatározás történt. A hosszuságmeghatározások által Khina nyugati tartományai, jelesen Kanszu, Sí-Tsuan és Jűn-nan, valamint a Kuku-nor terület is más alakot nyertek a térképen és ma közelebb esnek kelet felé. A műszerekkel megmért magasságok száma 416; a becslés alapján szerzett magassági adatok (leginkább hegycsúcsok és gerinczek) felülmúlják a 2000-et. A felvett összes terület mintegy 12,000 földrajzi mérföld. Ezen a laikus előtt talán száraz, de a tudományra nézve szerfölött becses bevezetés után Kreitner érdekesen, élvezetesen, sőt festőileg írja le az egész bejárt terület hely- és térszíni állapotát és e leírás a tulajdonképeni alapja annak a nagy atlasznak, melyről alább szólunk.
Az első kötet harmadik szakaszában Lóczy az expediczió geológiai vizsgálódásainak eredményeit foglalja össze 428 lapon. A geológiai kutatások három területre vonatkoznak: az első Közép-Khina tengerparti része, Kianghozi tartomány és a Hua-Kiang alsó folyása; a második a Kuen-lun; a harmadik az indo-khinaivagy hátsó-indiai hegylánczok. A kötet e részét 167 eredeti rajz díszíti Lóczy vázlatai után, melyek részint geológiaiak, részint tájrajzok. Leginkább a régibb geológiai korszakok üledékei és eruptiv kőzetei feküdtek az útban. Jűn-nan tartomány éjszaki részeiben azonban a Triaszt és Sí-Tsuan tartomány halmos vidékein a középjurát lehetett felismerni; a felső Hoangho melletti fensíkokon pedig ifjabb korból való édesvizi telepeket fedeztek föl. Kelet-Tibet magas hegységei között a mélyen bemetszett folyóvölgyekben a völgyalakulást, ugyanott a mostani havasok körül a jégárak egykori nagyobb kiterjedését, a Sámo és Ta-Kapi pusztáin és sivatagjain a szél geologiai hatását lehetett tanulmányozni.
Ez az első kötet tartalma; s tulajdonképen ennek kiegészítő része a külön kiadott pompás atlasz, mely 32 lapból áll; ezekből 16 a térszini állapotokat tünteti fel Kreitner Gusztáv tervei és rajzai alapján; a másik 16 a térszini rajzot véve alapúl a geologiai állapotokat ábrázolja Lóczy tapasztalatai és megfigyelései nyomán, saját maga által rajzolva.
A második kötetet a gróf rövid előszava után Bálint Gábor nyitja meg tamul (dravida) tanulmányaival. A dravida nyelvcsoporthoz tartozó nyelvek közül a szerző a tamul nyelvre fordít legnagyobb gondot, az birván a legrégibb irodalommal. Szerinte, a mi az árjákra nézve a szanszkrit, az a turániakra nézve a tamul. Ez eredményt kivánja igazolni a dolgozatának első részét tevő tamul nyelvtan-nal, melyben különös figyelemmel van úgy a tamullal rokon tizenegy nyelvnek, mint a magyarnak nyelvtani összehasonlítására, mig a második részben terjedelmes magyar-tamul oknyomozó szótárt közöl különös tekintettel a középturánság főbb nyelveire. Tanulmánya anyagát Bálint Indiában állította össze. Az expediczióban, sajnos, végig nem vehetett részt, mert Sanghaiban oly súlyosan megbetegedett, hogy azonnal vissza kellett őt küldeni Európába. A nyelvész föladatait ezentúl Széchenyi vállalta magára. Összeállított egy rövid összehasonlító szótárt a tangut, szi-fan vagy fan-sze nyelvek és a tibeti nyelv szavaiból. Ebből bebizonyul az, hogy a tangut nyelv nem egyéb egy korcs tibeti nyelvnél. Ezenkivül közöl a gróf hason-eredetű és jelentésű magyar-mongol és magyar-tatár szavakat is.
Ezt követi Török Aurél tanulmánya azon Jézó szigetbeli ájnó koponyáról, melyet Kreitner Gusztáv szerzett meg Japánban tett utazása alkalmával. A 265 lapra terjedő tanulmány, a tudományra nézve oly fontos, hogy az anthropologiai irodalom legelső német folyóirata, az «Archiv für Anthropologie», azt egész terjedelmében közölte németül.
A harmadik tanulmány Heller J. jezsuita atyától való s szól a szinganfui nestorianus emléktábláról. Mikor 1626-ban ezt a kétnyelvü felirással tele rótt követ fölfedezték, egész irodalom keletkezett, különösen annak hitelességéről, a mi azért volt fontos, mert, ha igaz az, a mi a kövön irva vagyon, a kereszténység. Khinában már a IV. században gyökeret vert. A vitát azonban eddig eldönteni nem lehetett, mert az egyetlen másolat, melyet a kőről ismertünk, nem volt teljes. Széchenyi grófnak, mikor 1879 januárjában Szinganfuba érkezett, sikerült a kőről teljes és pontos másolatot készítenie; s így az idézett tanulmányban közlött ábra az első teljes kép a szinganfui nestorianus emléktábláról; a szöveg is először van itt teljesen közölve. E közlés kétségtelenné teszi a kő hitelességét, a felirat régiségét s így azt is, hogy a kereszténység már a IV. században Khinában csakugyan gyökeret vert, s így Széchenyi gróf buzgósága ezzel egy 2 1/2 évszázad óta sokat vitatott kérdést oldott meg véglegesen.
A kötet következő és utolsó szakaszában mintegy 200 lapon azok a növények és állatok vannak leírva, a melyeket az expediczió gyüjtött. A madarakat dr. Madarász Gyula, a kigyókat, békákat és halakat dr. Steindachner Ferencz, a hártyás szárnyú (hymenoptera) rovarokat Mocsáry Sándor, a bogarakat a boldogult Frivaldszky János, a hemipterákat dr. Horváth Géza, a myriopodákat és arachnoideákat dr. Lendl Adolf, a rákokat Koelbel Károly, a csigákat Hilber Vincze, az édesvizi puhatestűeket Neumayr Melchior s végűl a növényeket Kanitz Ágost írták le, maguk szakmájában mind tekintélyek. Az expediczió gyüjtött összesen 481 állatot, melyből eddig ismeretlen s így egészen új volt 1 nem, 1 alnem, 109 faj és 11 változat; gyüjtött továbbá 331 növényt, melyből új 1 nem, 16 faj és 7 változat.
Gróf Széchenyi Béla expedicziója az első magyar tudományos utazás volt, mely tökéletesen előkészítve s fölszerelve indult európaiak által még be nem járt területekre; az ő expedicziójának sikerült feladatát megoldani, a hozzá fűzött várakozásokat ki tudta elégíteni, megadta a nagyközönségnek azt, a mit az megkivánt, meg a szakvilágnak azt, mit az előkészületeknél fogva joggal várt; munkáját bevégezte, 25 évig tartott az, egy élet nyarát kivánta meg, mely komoly és szakadatlan munkában tölt el; gazdagította gyűjteményeinket, irodalmunkat és előbbre vitte a tudományt úgy, hogy a művelt világ zászlót hajt előtte.
X
A Széchenyi gróf munkájából ez alkalommal bemutatott képek[2] az I. kötet geológiai részéből valók. A folyóvíz munkájának szeszélyes hatását látjuk a folyammederben megmaradt Kis-Árva szigetben, a Jang-cze-Kiangban. A Hoang-ho széles völgyében Lan-cson-fu vidékén az öntöző kerekek egész sora látható a folyam partjai mentén; ugyanott a víz hatásának különös alakításai állnak elénk az oszlopokban hasadozó vízszintes rétegzésű kavicsos agyag szikláiban. Az ismeretlenebb vidékekből a Gambu hegyet és a ta-czien-lui havasokat mutatjuk be két képen, melyek égbenyúló szikláin örök hó ül, völgyeik fenekén pedig morénák és vándorkövek bizonyítják, hogy a havasok jégárai egykor sokkal lejebb terjedtek, mint most. A Kuku-nor tavának képét pedig azért közöljük, mert gróf Széchenyi Béla volt az első európai útazó, ki e vidéken járt.
baszd baszd baszd