Gróf Festetics Lászlóhoz
szerző: Berzsenyi Dániel
Kevély örömmel kérkedik a magyar
A Festetics név tölgykoszorúival;
Kevély örömmel látja rajtad
Híres atyád deli lelke mívét,
Nagyságos Ifjú! Bölcs nevelőd keze
Bélyegzi, látjuk, már feselő korod;
S méltó remekkel gazdagítja
Benned örök neve Pantheonját.
Dicső előkép várja figyelmedet.
Nagyságra hívnak minden előjelek,
S nem kétli Pannon, hogy te léssz majd
Legnemesebb fia, híve, dísze:
Akár szilaj mén vért s hadi port dagaszt
Alattad a megtört csatarend előtt,
Akár mosolygó Keszthelyedben
Élj az igaz nagyok enyhelyében.
Megnyilt előtted fényes Olympiád,
Indúlj vezéred zöld koszorús nyomán,
A nem halandók pályabérét
A haza szent keziből kinyemi.
A nagyra termett áldozatokban él.
Felmúlja bézárt léte határait,
A századok bús omladékin
Állva marad, s az örök tünésnek
Fennyen parancsol, s megtöri a halált.
Közlelkeket fojt a buta semmiség
A Tartarus mély tengerébe,
S híröket és nevöket kitörli.
A kincs ha bájol pórcsapodárokat,
Büszkén körülnéz a sybaríta kény.
Mint egy aranyborjút, imádják
A cudarok, de kacagja a bölcs.
A nagy csak a jók tiszteletére vágy,
Mellyet nem a fény bábja szerez, hanem
A virtus, amely nagy nemének
Címjeihez magasítja lelkét.
Ezt áldja méltán, s hirdeti a világ.
Minerva gyémánt aegise béfedi,
Mely Jupiter villáma mérgét,
Mint valamely buta zajt, elosztja.