Gróf Festetics Györgyhez (Örvendj, hazánknak...)
| Gróf Festetics Györgyhez szerző: Berzsenyi Dániel |
Örvendj, hazánknak bölcs fia, Festetics!
Győztél, leromlott a buta cimbora!
Gyémántpaizsban sérthetetlen
All az igaz, valamint egy isten.
A Földnek ádáz kölykei bérceket
Szórtak, de Pallas mennyei fegyvere
S a szent Igazság titkon égő
Mennyköve porba temette őket.
Örvendj, szerencsénk talpköve szirton áll:
Nyelvünk, atyáink ajka, feloldatott,
Virrad hazánk várt napja, virrad,
S a denevérek elötte futnak.
Nyelvünk hazánkból számkivetett vala,
A régi vadság láncaiban nyögött,
A durva ellenség haragja
Néma homály kebelébe zárta.
Sok nagyjainknak balgatag udvarin
Már a magyarnak híre se' hallatott,
Nem módi, úgymond. Oh, gyalázat!
Oh, vak idők szomorú gyümölcse!
Ez szülte a sok kárt s nyavalát reánk,
Ez fojtja bennünk a geniust s erőt,
Ez rontja erkölcsünk, s hazánkhoz
Zárt szeretet kötelit feloldja.
Ezt végre látván a haza bölcsei,
Gátokba zárták a veszedelmes árt,
S őrangyalunkat visszahozták
A diadalmi kapun Budára.
Nagy rész te munkád, a te eszed s erőd.
Melly példa voltál! Esmeri nemzeted,
Mennyit köszönhet néked e nép,
Nyelv, tudomány, magyar ősi erkölcs.
Pályánk ohajtott tárgya mosolyg reánk:
Vár a dicsőség trónusa, menj s vezérlj!
A véghetetlen századoknak
Nagy neved érdemit általadtad.