Goethe meg Petőfi
szerző: Gárdonyi Géza
A minap a Tud. Akadémia palotájában jártam. Ahogy fellépek a földszinti folyosóra, látom ám, hogy az egyik ajtón új, nagy bekete betűk jelentik, hogy mi az:
GOETHE-SZOBA
A könyvtárban volt dolgom. A jó öreg Kitonichot kellett volna átnéznem. De bizony, hiába forgattam, egyre az járt az eszemben, hogy mink a mi Petőfinket milyen szépen szeretjük.
Szépen ám. Emeltünk neki két szobrot. Az egyiket Budapesten. Ezt Reményi hegedülte össze. A másikat egy szász városban. Ezt meg Köllő majdcsaknem ingyen csinálta.
Dehát ha a nemzet képviselői nem is szavaztak meg a nemzet legnagyobb költőjének egy fillért se az emlékére, alakult írókból, színészekből és műkedvelőkből egy társaság, amely célul tűzte ki Petőfi megbecsülésének fentartását és terjesztését. Ez a társaság összeszedte a tagjai birtokában levő Petőfi-ereklyéket és mikor már egy csomó együtt volt azon is gondolkozott, hogy hova tegye.
Hát hova máshova, mint a Nemzeti Múzeumba.
Megyen a küldöttség kellő feketében Pulszkyhoz. Nem mentek valami jó napon, mert az udvaron éppen egy elefánt meg egy rinocerosz bőrét cserzették. Pulszky is ott állt a két óriási állat között.
- Nincs hely, - mondotta, a zsebkendőjét az orrán tartva, - láthatják most is micsoda barmokat kell elhelyeznünk. Dehogy van itt hely; nincs, éppen nincsen!
A küldöttség beszámolt az eredményről. A társaság azonban nem vette szomorúságra a dolgot. Ha nincs hely a Múzeumban, lesz az Akadémiában. Ahol az Akadémia szolgáinak is jut hely, hogyne jutna Petőfinek!
Mentenek Fraknóihoz.
Fraknói (akkor akadémiai főtitkár, azóta c. püspök) udvarias mosollyal fogadta a küldöttséget és szokása szerint kezét dörzsölve szólott:
- Tudom, miért jönnek. Olvastam már. Sajnálom, hogy ott nem voltam az ülésükön, legalább nem kellett volna idefáradniok. Hova gondoltak az Isten szerelméért. Még a hagyatékkönyveknek is alig van itt helye. A kiadványaink pincében, padláson, a leveles ládák kipakolatlanul egymás hegyin hátán. Dehát nincs önöknek maguknak valahol egy kis helyük, hiszen az a cókmók nem lehet olyan sok.
- Mink vagyunk az egyetlen hajléktalan társaság, - felelte Szana Tamás, a cók-mók szóra szinte elborzadottan.
Akkor a Petőfi-társaság legalább a könyveknek és az iratoknak kért helyet. Nem tudom hol vannak most Petőfi könyvei, abban az időben tudom, hogy a könyvekkel is visszautasították őket mindenünnen.
És azóta is szanaszéjjel hányódnak a Petőfi ereklyéi az országban.
Az arcképei, ahány, annyi helyen. Egy nagy olajfestésű arcképét Tóth Kálmánnak a szobájából a halála után az ócskások vittek el és azóta (gondolom1878-ban halt meg) sem a kép, sem valami reprodukciója nem került a nyilvánosság elé.
A kardja az utóbbi három év alatt legalább is négy gazdát váltott. Hentalleré is volt a többek között.
Az óráját a minap adták kótya-vetyére, mikor a legutóbbi tulajdonosa Mesterházy Kálmán meghalt.
Azok a képek, amelyek valaha Petőfi szobáját díszítették, az öngyilkos Nagy Imre színész hagyatékából Jókaihoz kerültek és most szépen berámázva ott függenek az ebédlőjében. (Valami negyven nagy és szép kőnyomatú arckép; a francia forradalom hőseiről.)
Zichy Géza gr. Petőfinek egy ingét és egy pár harisnyáját tartogatja magánál.
Szana Tamásnál a karosszéke van meg.
A debreceni ref. kollégium könytárában az ivópoharát őrizgetik.
A Nemzeti Múzeumban mindössze egy írótolla van Petőfinek. Az a toll, amelyikkel a Talpra magyart írta.
Hol van a többi minden, aminek együtt kellene lennie egy Petőfi-szobában?
Szanaszéjjel.
Én tisztelem, becsülöm Goethét, mint minden olyan embert, akinek a munkái a világ minden nemzetének kincseivé váltak, de mikor arról van szó, hogy Goethe-szoba van Magyarországon, Petőfi-szoba meg nincsen, lehetetlen, hogy pokolba ne kívánjak minden német dichtert és e dichterek minden tisztelőjét, akik miatt a Petőfi-ereklyék még ma is zsibvásáron hányódnak.
Ezt a cikket a szerző a Petőfi-ház megnyitása előtt írta. Mivel jellemző a korra, és az akkori nagy elmék gondolkodásmódjára, nyomdafesték alá bocsátottam.
G. J. dr.