Gasparecz
| Gasparecz szerző: Karinthy Frigyes |
Hétéves koromban nagyon megörültem egy elhasznált villamosjegynek, amit Angéla nagynéném azzal adott oda, hogy tízforintos bankjegy. Nagyot ugrottam a levegőbe, mire apám rám kiáltott:
- Gasparecz úr már harmadszor küld fel, hogy nem lehet kitartani ezt az ugrálást. Csendesebben örülj, édes fiam.
Csendesebben örültem, és megjegyeztem magamnak ezt a szót, hogy Gasparecz.
Azontúl is, valahányszor egy székről leugrottam a padlóra, vagy dobbantottam, vagy táncoltam a padlón, vagy a dívány alatt volt valami keresnivalóm, vagy feldöntöttem egy széket, hogy ráülhessek, vagy a cserépkályhát át akartam húzni a másik szobába, hogy ott is meleg legyen - apám mindig rám szólt:
- Gasparecz nem tud aludni!
Vagy:
- Gasparecz rögtön szólni fog!
Vagy:
- Gasparecz haragszik!
Lassankint homályos kép alakult ki bennem Gaspareczről. Gasparecz, ez a lény, vagy inkább elvont fogalom, hovatovább a Föld haragvó szellemét jelentette - valamit, ami alattunk van, belül, és figyel ránk, és felmordul a mélyben, ha a Föld könnyű kérgét erősebben megrázzuk. Gasparecz int bennünket, hogy szelíden és csendesen járjunk, és gondoljuk meg minden lépésünket. Gasparecz, a mélyben, emberi kicsinységünkre figyelmeztet minket - hagyjátok aludni Gaspareczet.
Gasparecz lassankint megváltoztatta természetemet, amit a nyers természet indulatosnak s hebehurgyának alkotott.
Gyakran azután is, ha dühbe jöttem egy szóra, vagy másképpen megharagítottak, és én dobbantani akartam a lábammal: felemelt lábam megmeredt a levegőben, belsőmben megszólalt egy hang: "Gasparecz!" és lábam enyhén és óvatosan ért le a földre.
Vagy kiabálni akartam valakivel, aki becsapott, vagy hangosan felelni valakinek, aki rám kiáltott, vagy megpofozni valakit, aki hátulról leköpte a kabátomat - de szívem mélyén ott volt már az enyhe és figyelmeztető Gasparecz, és én hallgattam.
Vagy rossz könyvet olvastam és rossz írást, és dühömben oda akartam vágni a földhöz - de megszólalt bennem a mindnyájunkban egy emelettel alább ott lakozó Gasparecz, és én megírtam a könyvről, hogy tehetséges ember műve, de még nem forrta ki magát.
Gasparecz megértővé és szelíddé tett, tanulmányoztam a filozófusokat, és megbékéltem a krisztusi eszmében. Megbékéltem, megnyugodtam, elaludtam, és azt álmodtam, hogy ott ülök a képviselőházban, egy nagy emelvényen, és rázok egy csengőt. Odalent a padok között elegánsan öltözött férfiak kiabálnak egymásra. Egyszerre dühbe jönnek, és elkezdenek verekedni. Rázom a csengőt, és megkérdezem, hogy mi baj van. Kiderül, hogy valaki azt mondta, hogy rövid a tarka barika farka - ezen verekesznek. Rázom a csengőt. Erre az egyik verekedő véres szemekkel felordít rám, hogy nyilatkozzam, rövid-e a tarka barika farka, igen vagy nem.
- Uraim - mondom én könyörögve -, hagyjuk a barikát. Csak arra kérem önöket, ne dobogjanak úgy, mert Gasparecz nem tud aludni.
- Pfuj, Gasparecz! Hazaáruló! - kiabálnak az urak dühösen, és még jobban dörömbölnek a padlón. - Lássuk azt a Gaspareczet!
Egyszerre borzasztó csattanás. A Ház ajtaja kinyílik, és egy borzasztó külsejű alak jelenik meg. A ruhája rongyos, szemei véresek. Kezében vörös zászló, ráírva: Forradalom.
- Gasparecz! - kiáltom rémülten. - Ez Gasparecz, aki alattunk lakik!
Akkorát kiáltottam, hogy felébredtem. A többiek nem ébredtek fel: most ott vannak nélkülem, Gaspareczcel, és nagyon nyugtalan vagyok miattuk.