Galambtanya
szerző: Bányai Kornél
Babits Mihálynak
Magányos szőllőhajlok
Alföld ízzó szivében,
rejti magányos sorsom,
önnön száműzetésem,
hol életem fogyasztom
vidáman s egyszerűbben
mint a szegény parasztok.
Sebes világok partján
jó itt megülni árván,
ifjú kedvvel lobogva
szagos diófák árnyán.
Embert sem látok s együtt
dobbanok mégis minden
szivekkel mindörökké.
Kedves virágaim: telt
tányérú napraforgók
állnak fejem körül s mint
aranyos lángot szóró
napok forognak itt is,
mint régen fogságomban
Szibéria homokján.
Régen Szibériában,
most sík alföldi rónán
ugyanegy lelketszító
rabság acélja hullt rám.
Most is magam maradtam
s jól hallom: lábaimnál
torlódik bong a tenger.
Magam vagyok s világok
hullásán álmélkodva
tágult szemekkel nézek
a füstölgő habokba,
amik egymást tiporva
gördülnek tova mint sír-
halmok a temetőben.
Fülemben örök sírás,
harcok morgása rémlik
fegyverek csengnek s látom:
romlások magja érik,
kivált itt, hol csak halni
tudtunk szépen a Kárpát
roppantó gyűrűjében.
Ó kárpáti közösség!
életem legszebb álma,
te ragyogtál szivemben
láncos Szibériában,
velem vagy most is, szárnyalj
eget győző galambként
határtalan békével!
Békével friss reménnyel
te légy az első vendég!
Csattogtasd fényes szárnyad
embert vidító szépség!
Magunk mutatva éljünk
s boldogan hullok csöndes
rögödre sírom: Alföld.