Galamb, hangya
szerző: Péczeli József
Egy galamb a csörgő patakban formáját
Nézte, s mosogatta fejét, orrát s száját.
A mikor egy hangya esék e folyóba,
Veszedelme nagy volt szegénynek valóba.
Kicsiny vala a víz, de a kis hangyának
Tengernek tetszék ez, legalább Dunának.
E szép galamb látván szegény mint haldoklik,
S a sok ivás miatt mely szörnyen fuldoklik,
Bevete a vízbe egy kis szalmaszálat,
Melyre mintegy hegyre felmász a kis állat,
Bátran nézi onnan a nagy veszedelmet,
Melyben sülyedezvén nyert kész segedelmet.
Olyan volt e fűszál neki mint egy bárka,
Így nem metszheté el életét a Párka...
A galamb egy fára ült fel tollászkodni
S kedves párja után kezdett fohászkodni.
Egy vadász oda csúsz gyilkos fegyverével
Mezítelen lábbal, s már a jobb kezével
Felhúzta a sárkányt, mikor észrevette
Szándékát a hangya, s lábát majd megette.
Míg a marás helyét a vadász vakarja,
Meglátja a galamb, hogy húsát akarja,
Csattogó szárnyakkal messze száll előle,
A kiváncsi vadász szája csattant tőle...
A legkisebbel is szép dolog jót tenni,
A jótétet sokszor elő lehet venni.