Göndör Ferenc: Szerb szocialisták a háborúban
szerző: Havas Gyula
Göndör Ferenc, a Népszava haditudósítója azokat a riportokat gyűjtötte össze ebben a könyvben, amelyeket két belgrádi látogatása idején küldött lapjának. E közvetlen és meleghangú riportok sorozatából eleven s megragadó erejű, mélyen elgondolkoztató képe alakul előttünk annak a küzdelemnek, amelyet a kicsiny szerb szociáldemokrácia folytatott minden rendelkezésére álló eszközzel, a szomorú következményeket előre látó és fájlaló józansággal először a háború ellen, azután, utolsó leheletéig, a monarchiával való sürgős békekötés mellett.
Az író Belgrádban lakó és ottmaradt, vagy odamenekült szerb szocialistáktól hallotta az adatokat, melyekből megállapításaira és következtetéseire jut. Ezeknek az adatoknak egy része írott dokumentum erejével bír, mint pl. Kaclerovics képviselőnek a Pasics-kormányhoz intézett békememoranduma. De amennyiben másrészt nincs is módunkban ellenőrizni ─ amint magának az írónak sem volt ─, vajon mily mértékben felelnek meg ezek az adatok a valóságnak, mégis teljességükben elfogadhatjuk őket, s történelmi erejű és érdekességű írásnak kell vennünk e munkát, mely belőlük épült fel. Mert igaz: okunk van arra is gondolni, hogy mindazok, amiket a szerb szocialisták az osztrák-magyar hadsereg megszállta Belgrádban elmondottak a megszálló állam egy haditudósítójának, egyrészt a természetes párt-elfogultság, másrészt egyéb nagyon is érthető körülmények folytán talán túlzottak s főleg hangulati tényezőkben, a párt szerepének hatására, terjedelmére, intenzitására vonatkozó leírásokban talán elfogultak ─ viszont az író minden szocialista együttérzése mellett is elismerésre méltóan igyekszik objektív maradni, s végső megállapításaiban és összefoglalásaiban a riport érdekességén túl a történelmi igazság értékességére törekszik.
Érdekes dolgokat tudunk meg e könyvből a bolgár és szerb szocialisták együttes békeakciójáról, Nisben és Szófiában egy napra tervezett, de csak Szófiában megtarthatott közös béke-népgyűlésükről. És ha az egész szerb békemozgalmat szándékosan jelentéktelenebbnek és kevésbé kiterjedtnek akarjuk is látni, mint amilyennek e cikkekből látszik, akkor is meg kell állapítanunk, hogy a szerb kormány a háború érdekében kifejtett erőszakosságok terén nem ment túl azokon az eszközökön, amelyeket mintaképeitől, a nagy európai államoktól oly gyakran nyílt alkalma tanulni, a szerb szocialista párt ellenben ─ már ameddig egyáltalán működhetett ─ határozottan mintaképe lehetett volna a nagy államok szocialistáinak, legalább abban a szerb rajongásban és kitartásban, amellyel megpróbálta a lehetetlent.
Különösen megható és közvetlen e könyv ama fejezete, amely Dimitrij Tucovicról, a szerb szocialista mozgalom vezetőjéről emlékszik meg, aki részt vett mind a két balkáni háborúban, s végül mint tartalékos főhadnagy a monarchia elleni hadjáratban elesett. «Szíve mélyéből utálta, gyűlölte a háborút, vértanúi önmegtagadással, szocialista fegyelemmel ─ lelkében örök nagy tiltakozással ─ teljesítette a kötelességét, amíg meg nem halt.» Valóban érezzük ennek a katonaéletnek a tragikumát, míg a harctéri naplójából megmaradt néhány feljegyzést olvasgatjuk.
─ Ez a küzdelem a világuralomért, a világhegemóniáért folyik ─ írja Tucovic, miközben hátrál a szerb hadsereg, s ő századával a Kolubara felrobbantott hídjánál áll, mint előőrs. ─ Ez a hegemónia azonban nem koronás uralkodók otromba ambíciója, ostoba nagyzási hóbortja, mint rendszerint gondolják, hanem ennek igen határozott és nagyon is reális célja van. A hegemóniáért való küzdelem mögött a kapitalista államoknak az a törekvése rejlik, hogy korlátlan uralomra tegyenek szert a kizsákmányolt és kifosztott távoli földterületeken...
Nem kutatva, mi az abszolút igazság ebben az óriási kérdésben, nem tekintve, mennyi ezekben a jegyzetekben a tudományos hozzáértés s mennyi az igazságot inkább csak érző, intuitív naivság, önkéntelenül így kell felsóhajtanunk: Boldog ország, egyelőre való megszűntében, momentán elsöpörtségében is boldog kis ország, ahol egy tartalékos tiszt naplójában ilyeneket olvashatni, s ahol egy aktív alezredes, egyébként bátyja és politikai ellenfele az elesettnek, fellázad e naplójegyzetek eltűntetésén és agitál, hogy e politikai hagyaték ahhoz jusson, akit illet: a szerb szociáldemokrata párthoz.
A könyvhöz Kunfi Zsigmond írt bevezetést, okos és érdekes gondolatokat a nemzeti eszmének a háborúban való szerepéről, s a nemzeti és az imperialista államalkotó program különbségeiről.