Gábor és a lányok
szerző: Gyóni Géza
Dalos kedvében volt Gábor, a költő,
Dalolva ment a szőlőskertek mellett.
A venyigén pirult, duzzadt a szőlő.
Szeptember volt. Ép szüretelni kezdtek.
Telt tőkék alján vidám, erős lányok
Guggoltak szerte. Piroslott a szájuk.
Szeptember szele felkapott egy szoknyát ─
S Gábor, a költő igy beszélt hozzájuk:
»Hej, lányok, szűzek, vidámak, erősek,
Nótába illők, nótába kerültök!
Reszel a hangom, még máma nem ittam.
A venyigéről adjatok egy fürtöt!
»Igy, lányok, szűzek, szépek, jószivüek,
Fehérkarúak, mint a nyárfa béle...
Ilyen karokkal venyigét karoltok...
Pedig ölelni szeretnétek véle...
"Paraszt anyátok durván szövött inge
Horzsolja húsát puha nyakatoknak.
Hej, lányok, szűzek, palotás városban
Ilyen nyakakra habselymek tapadnak.
Esőben ázik hófehér bokátok,
Nem nézi más, csak a szőlő karója.
Hej, lányok, szűzek, gömbölyü bokáknak
Ezüst csatokkal van ott takarója...
Muzsikás élet, palotás város hív,
Várnak, suhognak az aranyok, selymek...
Hej, lányok, szűzek, bolondok, erősek
Ilyen piros szájjal oda gyertek!..."
S tovább ment Gábor... Durván szövött ingen
Hullámot vertek dagadó lány-mellek.
S palotás városról hej sokat álmodtak
Ott a telifürtös szőlőtövek mellett...
S mikorra dérben didergett a róna,
Levele hullt a venyige-soroknak ─
Palotás város poros kövezetjén
Piros, szűz lányok csizmái kopogtak.