Fohász az ihletért
Még ég a lámpám lobbadozva, görbe
fénnyel szegény fájó szemem gyötörve.
Uram, ha már ily bús rabszolga lettem
s meddőn múlik el minden nap felettem
s mindég csak írnom kell az asztalon,
hol folyton ugyanazt magasztalom —
add nékem egyszer, csak egyetlenegyszer,
hogy az erő az egekig vigyen fel
s tökéletest alkossak és dicsőt
s örökre elfelejtsem az Időt!