Fogságból térve
| Fogságból térve szerző: Móra László |
Megjelent az Álmok szekerén verses kötetben 1925-ben.
I.
Idegen föld hideg röge,
Nem gúnyolsz már végre, végre!
Börtönvárad tövisszöge
Nem nyilallik ősi vérbe!
– Beértem a régi révbe...
Ha könnyezem, nem nevetnek
Durva őrök gőggel, dőrén.
Apró ajkak versenyeznek
Homlokomnak nyűtt mezőjén...
Korán mélyedt sok redőjén...
Úgy ijeszget bár az Élet
Sok új, meg új árnya, fénye!
S míg ijeszt a sok kisértet:
Felnézek a régi Égre,
S boldog vagyok, mint tíz éve!
II.
Poros ruhában, fáradtan, tépve,
Örömtől szótlan’, örömtől égve
Az édes fészek ölelte lelkem.
Bimbóján fonnyadt szép rózsaszálak,
Kis selyemkarok, nevető szájak
Életre lopták holtra tört lelkem.
Vége se hossza nem volt a szónak,
Parazsa éledt mindenegy csóknak...
Örömtől sírtunk, mindent feledten...
Palást szövődött poros ruhámból,
Korona feslett foszló sapkámból
Elhagyott rabból ma király lettem!...
III.
Palotánknak minden zugát
Felkutatom, keresem.
A sok képet, a sok könyvet
Símogatom, szeretem.
Sok virágunk feslő szirmán
Évek búját kutatom:
Hullt-e könnyük, míg én jártam
Vérvirágos útakon?
Míg így járok szegről-szegre,
Míg álmodón lépkedek,
Kósza kedvem megkérdezi:
Hol vannak az ékszerek?
Drága asszony szíve dobban:
– Nincsenek már ékszerek!...
Elkérte egy árva ország...
És ebből élt két gyerek!...