Figuracsinálók
| Figuracsinálók szerző: Tömörkény István |
A Maros valamely oldalából következett el a luntra, és igen nagyon tele van homokkal. Oly tele van, hogy a széles, tetejetlen bárkának az oldalai majd megmerülnek, amely esetben kétségkívül lekívánkozna a víz fenekére, hogy abból aztán soha többé elő ne jöjjön. Aki a kezében írások fölé rázza a porzótartót, el se hinné, hogy a homok olyan nehéz, hogy az csoda. A kevés homok is nehéz, a sok homok pedig még nehezebb. Ezen a luntrán pedig sok van belőle nagyon, mert a homok tavaszidőtájban és nyár elején végtelen drága, és azt érdemes messzi vidékekről hozni. Ugyanis úgy van, hogy a homokot kell keverni ahhoz a mészhez, amellyel egymáshoz ragasztják a bérkaszárnyák szomorú téglafalazatait. Hol van homok? Van odakint a pusztaságban: a futó és a sívó. Egyik sem alkalmatos. A futó az, amely a szél fúvását szó gyanánt érti, s megy vele, merre csak a szél akarja; a sívó az, amelybe belesüpped az ember, s ha kocsival megy benne, ugyanazt láthatja, mintha vízben járna: a kerék hullám gyanánt hozza föl a homokot. Van ezenfelül a száraz vidékeken többféle. Ott van, amelyen csak a kutyatej él meg, továbbá a bogáncskóró, amit a juhászok szamarai szeretnek. Ez fehér, sziket terem, és mindent, ami hozzáér, veresre mar. Van azután a szőlőhomok. Semmiféle gyümölcs nem ízűbb a világon, mint amely a homoki földön termett, annak a zamatját csak az tudja, aki próbálta. Ez is szép homok. Amit reggel a szőlőhártyára kapálnak harmatos időben, délre visszafolyik. Már hiába, ez a természete, és olyan csigák találtatnak benne, mint amilyenek tengerek fenekén. És nyáron át meztelen lábbal senki rajta nem járhat. Már délelőtt is nagy erővel kell futni egyik fa aljától a másikig, árnyéktól árnyékig, hogy ne égessen a homok, délben pedig, amidőn egészen a jegenyék fölött áll a nap, magamagátúl meggyúl rajta az odavetett gyufaszál.
De ez azért mégsem az a homok, amit a luntrán hoznak. Ahhoz, hogy a téglák egymáshoz álljanak, s ne ránk, hanem unokáink fejére szakadjanak, más homok kell. Néven nevezve: éles homok. Éles homok az, amelyik nagyszemű, kavicsos, és fölösen van közte macskaezüst. Várakozó János figuracsináló, aki az egész életét ezen foglalatosságban tölti, így vél róla:
- A legjobban mégiscsak arrúl üsmerszik, ha az embör a szájába vöszi. Ha a fog alatt roppan: jó, ha nem roppan: iszap.
No, hát akkor így van. El kell fogadnunk ez igazságot, mert különbet úgy se tudunk. Ennélfogva tényleges az igazság, és tényleges a homok a parton. Ezt messziről hozzák, mert az ilyen éles homok, ami csupa kavicsból van, az idők folyamán porrá összetörődve, manapság igen kevés találódik.
- Ritka madár ez - adja föl a szót Vízhányó Mihály, aki a luntrán szintén a homok irányában működik. - Ritka madár ez a mai világi életben, akár az arasztos szalonna.
Bizon, el kell ismerni, arasztos szalonna manapság ritkán kapható. Csakúgy a vékonyosát élik a népek. Ámbátor nem rossz az, nem lehet mondani, hogy rossz volna. Van olyan is, aki húsos. Az ilyen húsos szalonna a makkon hízott disznótúl ered. Soha kanászt vagy kondást ember ne bánts, mert az neveli föl neked a húsos szalonnát.
A luntra a Marostorokból jött, s itt kikötött a város alatt. Könnyű ilyenkor a vele való gyüszmékelés, mert széles a víz. A Maros partján belehányták a luntrába a homokot, és most talicskázzák kifelé. Vízhányó Mihály és társai: Szabad Nagy Mihály, Négyökrű Ferenc, Vadlövő Pál a munkások. Ezek talicskáznak. N. Szabó István pedig csinálja a figurát. A homokot ugyanis formákba rakják a parton, és e formák szerint méri föl az értéket a tulajdonos. Nem kis sor ez. Annak minden állásában, testében, oldalában és tetejében rendnek kell lenni. És meg kell lenni a kubikméternek benne, pedig aki csinálja, N. Szabó István, csak annyit ért hozzá, mint én. Én semmit sem értek hozzá, azonban N. Szabó István úgy szemléletből meg tudja állapítani a rendes térfogatokat. Azt az embert, aki az ilyesmit tudja, aki a lapátnyél hosszából kiveti ugyanazon kubikot, amin a mérnök félnap méricskél, úgy hívják magyarul, hogy figuracsináló. Ezúttal N. Szabó István. Hordják elébe talicskán az éles homokot, és annak hűvösséget a lábaira fordítják. Ő hátrább lép, s a homokot föllapátolja a figurára. De szép figura pedig. Aki figurát akar látni, ide jöjjön. Ilyen figura talán nincs is több a világon.
Akkor azt kiáltja le egy gyerek a partról:
- Mit csinál kend, Pista bácsi?
N. Szabó István föltekint rá. Egy darabig néz, s ez idő alatt áll a kezében a lapát. Azután fölismeri, és felel:
- Figurát.
- De nem jól csinálja kend - évődik a gyerek -, mert hátul a sarka megbomlott.
- Ne törődj te avval.
Most jönnek ki az egy szál deszkán a luntrából azok az emberek, akik talicskákkal a homokot onnan a partra eszközlik. Sorjában jönnek, aminthogy sorjában járnak befelé is, mert a szál deszkán nincsen kitérő. Mikor odafordítja egyik a figurához a homokot, azt kérdezi:
- Hát ez ki fija-csikaja?
Mondja rá a figuracsináló:
- Hát a Gergő fia.
A Gergő szintén homok irányában dolgozik ugyanezen a luntrán. Fölszólnak a gyerekhez:
- A Mészáros Ilus a te anyád?
- Az - mondja a gyerek. - Az az én anyám.
- A mustoha anyád?
- Hej, dehogy is mustoha - pattan föl a gyerek. - Valóságos anyám neköm a Mészáros Ilus.
- Úgy hát? - mondja a talicskázó. - No, mindjárt gondoltam. Te hát az első embörtűl való vagy?
- Én? - szól a gyerek.
- No - mondja a talicskás és megfordul a szerszámja előtt, hogy majd halad befelé a luntrába -, mindjárt gondoltam. Te barna vagy, a Gergőtűl való gyerökök pedig mind szőkét vetöttek.
Hallgatnak egy darabig. A gyerek a partról újból szól:
- Elmönnék én kedtekhöz figuracsinálónak.
Feleli rá a figuracsináló foghegyről és a pipa mellől:
- Hát gyere.
- Mi a fizetés?
- Hát kapsz egy hónapra négy forintot.
- Mög a kosztot ugye, de önni nem?
- Hát azt nem - véli tovább az ember.
Azután szótalan lapátolja a homokot. Szépen egyengeti. Mikor legjobban csinálná, hátulról valakinek a mellét érinti a lapátnyél. Jól meg is üthette. Egy vízi katona ez, káplár sarzsiban a monitorról. Azonnal föl is támad benne a harag, s azon a csodálatos nyelven, amin az isztriai beszél, egy csomó gorombaságot mond a meztelen lábú embernek. Ő ugyanis bakancsban van. Ez csak nézi nyugodtan.
- Ik bin kaporál - kiáltja.
- Und ik vár cukfűrer in Wien - mondja emez.
Tényleg úgy igaz. Ez állásában, is ismertem.
A matróz-altiszt kissé elszégyenül, s megy odébb. A gyerek megint szól a partról.
- No, ennek jól mögadta kend.
- Hát - mondja emez -, kit hogy illet.
Akkor kijön egy talicskával a luntrából a gyerek apja. Komoly ember. Szakállas. Aki mifelénk szakállas, mind igen komoly ember.
- Apám - kiált neki a gyerek -, a makói hajóval möggyütt a Teca ángyi! A hatszázhuszonhetes sleppön mög belefúlt a kormányos leánya a vízbe. Mönt a sleppön, oszt beleütődött a csárda falába, oszt az kidobta, oszt elmerült. Haj, de hadonászott!
Jön ki a luntrából még egy talicskás, és odaszól Gergőnek:
- Ugyan mért hagyod itt lármázni a kölköt ebben a munkában?
- Hát mér? - kérdi Gergő.
- Mér? Mönnyön a dolga után. Nem csudálnám, ha mustoha fiad nem volna.
- Ez?
- No hát.
- Hát mán, hogy volna a mustoha fiam? Ez valóságos gyerököm neköm.
A másik talicskás, név szerint nevezve: Vadlövő Pál, nagyot néz:
- Ugyan? Hiszen a többi gyerököd mind szőkét vetött?
Gergő áll. Leteszi a talicskát. A vízhez megy, s pipáját kivervén, hamvát a vízbe szórja. Rángatja a vállait. A gyerekre többé rá se néz.
- Talán orozva került a családba - mondja utóbb.
Nézem mindezt a partról, s nem tudom, kinek van igaza.