Fent és alant (Kél s jár a nap...)
| Fent és alant szerző: Tompa Mihály |
Kél s jár a nap dicső fenséggel,
Sugárait lövelli széjjel,
E millió arany csatornán
Fényt, életet s bőséget ontván.
Midőn leszáll ágyas házába,
A halovány hold lép nyomába,
S az éjszakában felragyognak
Seregei a csillagoknak.
Mérhetlen a szám és a távol,
Honnan titkos lényök világol...!
Törvény, rend és erő mivolta
Nem változott s egy kezdet óta...
- Mily nagy s örök a menny!
A rét mosolyg, - a zsenge zöldbe
Virító himzet van beszőve;
Bornak, kenyérnek szülő anyja:
Halom s tér áldásit mutatja.
Itt kútfejek buzognak, s a fák
Virággal és gyümölccsel rakvák;
Ott szárnyas röppen, csörtet a vad
A vadonban, melyet szél zaklat;
S mig a tenger szűk medencében
Forr, hánykolódik szörnyüképen,
Hogy reng, zúg a mélységes padlan:
... Hegyek megállnak mozdulatlan.
- Mily dús, kies a föld!
És ami csak van e világon
Nagy, szép, erős: nézvén, csudálom
A föld kincsét, az égnek titkát...
S gyönyört ád minden, mit szemem lát!
S van-é magasztosb érzet ennél:
Hogy míg szemem lát, lelkem eszmél,
És fent s alant röpítve szárnya:
Megy tartományról tartományra.
S a szót, mit a mindenség hallat,
- Szólván, mint a vész, vagy fuvallat -
Megértem, és a hang szivembűl,
Élő beszédben visszazendűl...
- Mily boldog az ember!