Felsőbüki Nagy Benedekhez
szerző: Berzsenyi Dániel
Oh te, ki mind névvel, mind testi s lelki kegyekkel
Áldott és Nagy vagy, deli ifjú, mint ki Athéne
Díszei közt paizsán viselé a mennyköves Ámort,
S mint ama nagy rokonod, ki javunkért megvet aranyfényt:
Hozzád szól Múzsám. Illesd őt lángajakiddal,
Hogy hozzád bájló nyelveddel szólni tanuljon,
Nyelveddel, melyről diadal zeng, s mennykövez Ámor.
Menj, nagy pályádon fénnyel, hatalommal övedzve,
Mert az erény hatalom nélkül csak gyámtalan árva;
Öltöztesd fényben, hogy az álnok bukjon előtte.
Igy fogsz lenni hazád s fejedelmed híve, szabad bölcs.
Menj, de mutasd, hogy bölcs Montesquieu látta szivedben
Trézia bajnokait, mikoron koszorúzta dicsően,
Kik hont és koronát egy szívvel védni tanultak.
Férfiakat nemző Pannon szüle téged örömmel.
Törpét törpíthet, de nagyobbá tesz nagyot a polc,
Mely gyávát szédít, de mezítláb hág oda Cato.
Légy te Aristippus: bírj fényt, de ne bírjon az álfény.
Szent templommá lesz tündér palotája előtted,
Mint szent templom lőn kalibám, mikor abba beléptél,
S váteszi lélekkel láttam már büszke jövendőd.