A lap feldolgozottságának foka

Feljebbvalóval senki se ideges

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Feljebbvalóval senki se ideges
szerző: Karinthy Frigyes

Idegkórtani értekezés

Bocsánatot kérek szerkesztő úrtól, amiért ezen kis tanulmányommal olvasóit untatom - tulajdonképpen orvosi szaklapban volna a helyén, mivel azonban nem vagyok tagja az orvosok egyesületének, s így szaklapokba se dolgozhatok, újságírói összeköttetéseimet vagyok kénytelen felhasználni, ha tudományos vizsgálódásaim szerény eredményeiről időnként mégis számot óhajtok adni.

Az utóbbi években különös érdeklődéssel tanulmányoztam a modern idegkórtan irodalmát, s az összegyűjtött adatokat, szerény megfigyeléseimmel párosítva, igyekeztem összhangba hozni a mindennapi élet tapasztalataival. Nem kerülte el figyelmemet az a páratlan fellendülés, mely a rokontudományok kultuszával karöltve az ideges tünetek helyes fogalmazásához vezetett a diagnosztikában - ennek a fellendülésnek köszönhető, hogy ma már alig van ember, akinek idegrendszerében a tökéletesen kifejlődött orvosi gyakorlat fel ne tudná fedezni ama kóros elváltozások ismérveit, melyeknek összessége a különböző neuraszténiák, hisztériák, neurózisok és pszichózisok klasszikus klinikai kórképét nyújtják a lelkiismeretes orvost gyönyörködtető tisztaságban. E téren, a diagnosztikában, a kórképek etimológiájában s a különféle kórokozó lelki sérülések vizsgálatában különösen a nagy fejlődésnek indult lélekelemző módszer ért el szép eredményeket - Freud és követői az ideges tünetek elméletét a gyakorlati megfigyeléseknek, klinikai adatoknak olyan gazdagságával támasztották alá, amire nem volt példa a múlt század tudományában.

Alábbiakban éppen az utóbb említett megfigyelések tárházát szeretném egy szerény adalékkal gyarapítani, helyesebben felhívni az idegesség és ideges tünetek tanulmányozóinak figyelmét valamire, amiről, az idevágó szakirodalom tüzetes tanulmányozása után, bátran merem állítani, hogy elkerülte a pszichiáterek figyelmét.

Az idegesség különféle megnyilvánulásainak számtalan fajtáját és fokozatát ismertetik a nagy tudású és nagy tekintélyű szerzők, de sehol nem akadtam nyomára feljegyzésnek, mely az idegesség eme különleges sajátságát rögzítette volna le. Ez a sajátság nemleges természetű ugyan, de annyira általános, tehát nyilván jellemző jelentőségű az idegességre magára, hogy úgy érzem, nem végzek fölösleges munkát, amikor szóvá teszem, éppen általános jellegénél fogva talán alkalmas lesz rá, hogy az idegesség még mindig ismeretlen és rejtelmes lényegét egy lépéssel közelebb hozza a világossághoz.

Tudományos szabatossággal vizsgálódásaim eredményének ismertetését ezzel a címmel szeretném az orvoskongresszusnak bejelenteni: "Ideges tünetek kihagyása, illetve szünetelése olyan egyedek jelenlétében, akikkel szemben a páciens bizonyos természetű függő viszonylatban áll."

Egy szerencsés véletlen adta az első ötletet, hogy a kérdéssel ebből a szempontból foglalkozzam. Feleségem, akinek idegállapotát számos pompásan körülírt tünetcsoport állandó jelentkezésén volt módomban tanulmányozni, e jelentkezések legkedvezőbb feltételeinek együttműködése közben éppen a tünetek mennyiség- és minőségbeli optimumát nyújtotta: sírt és nevetett egyszerre, miközben az előzően darabokra tört Vacuum-féle porszívógép (igen ajánlhatom a céget) alkatrészeit dobálta abba az irányba, ahonnan őt megfigyeltem, azzal a határozottan kóros jellegű megokolással, hogy én gyilkos vagyok (mellesleg nem is igaz). Ezek az ideges tünetek teljes koncertben mutatták éppen a kórképet, mikor váratlanul belépett a kalaposnő, hogy az új modelleket bemutassa. Feleségem abban a pillanatban megnyugodott, barátságosan és udvariasan tárgyalni kezdett a kalaposnővel, a tünetek per primam megszűntek, amint azt a páciens tudta nélkül ejtett reflexvizsgálatokkal azonnal konstatáltam.

Gondolkodtam az eseten, és arra az eredményre jutottam, hogy az ideges tünetek szünetelése s a kalaposnő megjelenése közt a kauzális összefüggés nem incidentaliter, hanem kategorice alakult ki. Feleségem a kalaposnővel szemben függő viszonyban van, a kalaposnőtől függ, hogy neki lesz-e jó kalapja, és nem megfordítva. További megfigyeléseim kiderítették, miszerint:

a hadnagy sohasem ideges a főhadnaggyal szemben, hanem mindig a zászlóssal szemben,

az osztálytanácsos sohasem ideges az államtitkárral szemben, hanem mindig a referenssel szemben,

az ideges ember a drágaság miatt például rendesen a pincért szidja és nem a kormányt,

és általában nem a gazdát, aki okot adott az ideges tünetek jelentkezésére, hanem az alkalmazottat.

Ez a megállapítás, ha ellenőrizzük, olyan általános tüneménynek fog bizonyulni, hogy komoly lehetőséget nyújthat a terápiának az idegesség gyógykezelésének új irányban való fejlesztésére. A magam részéről pácienseimnek máris melegen ajánlhatom, hogyha nem bírnak az idegeikkel, ne idegorvoshoz menjenek, aki velük szemben van függő viszonyban, tekintve, hogy belőlük él - hanem mindig inkább egy másik ideges emberhez aki még náluk is idegesebb - mondjuk, a főnökükhöz - vagy valakihez, akinek több pénze és hatalma, ennek megfelelően érzékenyebb idegei révén, okvetlenül le fogja őket csillapítani.