Fehér éjszaka
Csendbe pihédzik a bús hó a hamuszínü magasból:
a puha hólepedőn hangtalanul fut a nesz;
nincs kofazaj, megszűnt a vidám fogatok zörögése,
a kacagó szerelem nem dudorássza dalát.
A piacóráról szomorú huhogás kel az éjbe,
mintha jajongana most messze egy éji világ.
Nem madarak bús szárnya csapódik az ablaküvegre?
Nem, ti közelgetek itt, porladozó hiveim.
Nyomba megyek — te mohó, te szegény szív, várj
a sorodra, -
ottan a csönd kebelén elpihenünk szeliden.