Farsangi gondok
| Farsangi gondok szerző: Tömörkény István |
A tápai nóta is olyan, hogy négy sort beszél, amikre senki se kíváncsi, hogy végezetül elmondhassa az ötödiket, amely szerint a hű leány manapság már a ritkaságok közé tartozik. Mit mondjunk ezek után Sallai Pirosról?
Sallai Piros szegény lány volt - mert nem lehet mondani, hogy ne lett volna szegény -, de szép volt. Olyan fehér lába volt neki, mint valami kisasszonynak. Azután melles is volt a lány. A nyaka valami kitűnő módon formásan rendes, és illik fekete hajához a szőke szeme. Isten őt így eléggé megépítette külsejében, s úgy lehet, belsejében is megépítette, de abban, már ami a fejét illeti, elrontották az emberek.
- Tökfejű - mondta róla Köszöntős Pálné -, mert elmákolták.
Sokan vannak, akiket úgy elmákolnak csecsszopós korában. A balgatag kis vakarcsok szeretik inni a mák levit, attól aztán alszanak is naphosszat, s oly jó csecsemők, "hogy csak csuda". Mire felnőnek, meg olyan ostobák, hogy csak csuda. Mit mondjunk ezek után Sallai Pirosról?
De nem baj. Nem kell az asszonynak ész - vélte ugyancsak Köszöntős Pálnénak az ura -, az asszonynál tökéletesen elég, ha annyi esze van, hogy mikor az eső esik, nem áll a csurgás alá.
Pedig Sallai Piros is asszony lesz valamikor, ha ma nem, holnap. Ez lányi sors; ki van, ki alóla kiveendő lenne? Nemigen találkozik, s Pirosnál még hozzáadásul kell venni, hogy hárman is jártak utána. Járt első sorban bizonyos Tandary Imre, jó táncos legény, de hazulról nem nézett rá semmi. A másik már inkább olyan vagyonkásabb-forma volt, ezt Kisguczi Gergőnek hívták; volt neki a lónyúzó-dűlőben egy háromzsákos földje, és a maga házában lakott. De mindig dohánnyal manipulált, ily módon gyakran gyilkolták a fináncok bírsággal, a ház egyik sarka már azoké is volt egészen. Súlyos bajként nehezült még Kisguczi Gergőre az a beszéd, hogy a családjában hazajáró lélek van. Ez a lélek, nem most, hanem még emberkorában, birkát lopni a juhistállóba egy lukon bemászott, de észrevette a juhász, és amint a fejét a lukon bedugta, nyakon szúrta a vashoroggal, minélfogva az ember azonnal lélekké változott. Ez tehát hazajár, mert egy birkáért oly fiatalon kellett kimúlnia, s mivel panaszain Kisguczi Gergő segíteni nem tud, a lélek köcsögöket vagdos a falhoz. Kérdés most már, mit tenne a lélek, ha Sallai Piros a házhoz kerülne? Lehet, hogy nem bántaná, ellenben lehet, hogy haragja ellene fordulna, továbbá az is lehet, hogy mindez csak az asszonyok beszéde, akik Piros fejét nem Gergő irányában akarják csavarni. Öreg asszonyok szokása, hogy szétszólják a párokat, néha érdekből, máskor mulatságból, mert nekik is csak kell foglalatoskodni valamivel.
Ami a harmadik személyt illetné, ő koros férfiú, s mint mondani szokás: két asszonyt már elnyűtt életében. Ez elég is egy életre közönségesen, de nála, ennél a bizonyos nevezetű Boros Ádámnál egyéb tekintetek is vannak. Ő ugyanis az állam embere, ő állami alkalmazott. Ez rendes állás, biztos kenyér annak, aki jóba foglalva tartja magát, és dolgait elvégezi. Vannak ugyan, akik azt tartják róla, hogy az állam kutyája, mivelhogy szolga, s mind az a sok úr, aki az állam nevében van, mind parancsol neki. De ez csak beszéd, az irigyek beszéde, amivel szemben áll az, hogy Boros Ádám a vasútnál nyugdíjképes ember, s itt van most ebben az az ok is, aminél fogva Boros Ádám harmadszor is házasodni akar.
Mert nem lehet a nyugdíjat engedni. Azért fizetni kellett, emberek, és szolgálni is kellett érte, emberek. És Boros Ádám is hányszor volt úgy, hogy más szolgálatba is mehetett volna, mert hívták, de nem ment, mert tartotta mindig a nyugdíj. No, és most mégiscsak ott van, hogyha meg talál halni: a nyugdíj senkinek se jusson? Mert gyerekek nincsenek, asszony sincs. Miért szolgált akkor a nyugdíjért, miért volt annyi ideig az állam kutyája? Ez megfontolandó. A nyugdíjat engedni nem lehet, az állam, ha akar, gyarapodjon másutt, de őrajta ne használjon. És őt majd ne szamarazza le senki a temetéskor, mondván: Legalább vött volna el valakit a szamár, hogy azt a kis nyugdíját használhatta volna valaki.
Ez így megy. El kell venni valakit, hogy a nyugdíj kárba ne vesszen, hogy legyen, aki azt húzni fogja, aki élvezi vagy bármit csinál vele, csakhogy az az államnak ott ne maradjon.
Érthető, hogy egy ember, aki ilyen okokból házasodik, széttekint kissé a lányok között. Ha ő maga már öreges ember is, de joga van hozzá, vagy mi, hogy ne valami vénséget venne el, vagy pedig olyan leányzót, aki megesett, s akinek orozva született gyermeke van. Ezt nem teszi, hanem inkább válogat, s így történt, hogy Boros Ádám szintén beállott abba a bandába, amely Sallai Piros után járt.
Sallai Piros meg az anyja sokfelé forgatták fejükben a dolgot, hogy tehát mint lenne most már ez a házasodás. Piros első sorban Tandary Imrére gondolt, akivel sokat táncolt kalákán is, lakodalmon is, és akit leginkább szeretett volna. De hát mi sorsa lenne Imrével? Csak úgy bírnának megélni együtt, ha napszámba járnának mind a ketten. Imre nem is vehet el mást, csak olyant, aki maga is keres. A Piros fehér lábát pedig fölhasogatná a tarló, a nyaka sem maradna fehér. Erre is ügyelni kell, mert ez így van. Meg is mondja röviden a paraszti nóta ezen sorokban: "Néköm pedig dologra köll az asszony. A kend lánya fölpirul még a napon." Vagyis Imre nemcsak szeretésre venné el, hanem dologra is. Ez baj.
Itt volna most már a második, embernek való legény, a Kisguczi Gergely. Gergőnek van egy kis vagyonkája, az már olyan élhetős ember. Sokan úgy gondolták, hogy ehhez kellene mennie Pirosnak. Azzal már boldog életet élhet, ha különben húz hozzá. Abból jó férj válna, ott akár Piros viselhetné a nadrágot. Mások ellenben leszólták Gergőt, s különösen érveltek azzal, hogy hazajáró lélekkel egy födél alatt lakni nem tanácsos, mert sohasem tudni, az mit művelhetne vele.
Piros nem szólt, csak gondolkozott. Imrét kívánta volna, de megijedt attól, hogy naponta dologra járjon, s hogy születendő gyermekének ő is mákot legyen kénytelen adni, hogy egész nap aludjon, s rá lehessen zárni a lakást, mikor dologra megy. Nem, ezt nem akarta. Talán akarta volna, ha más módja nincs, de mert válogathatott, válogatott. Ott volt Gergő. Hát Gergőt nem kívánta, sehogy sem kívánta, bár ellene a hazajáró lelken kívül egyebet vetni nem lehetett. Mégsem kívánta.
És még másokat is gondolhatott, mert úgy határozott végül, hogy az öreg Boros Ádám gügyüi eljöhetnek, azok meghallgatásra találnak, s küld is jegykendőt Boros Ádámnak.
Tandary Imre ezért dalolni fogja egyideig a tápai nótát, és elkeseredetten lesz abba beleállapodva, hogy Sallai Piros őhozzá hűtelen. Később azonban Imre nagyhamar rájut, hogy Pirosra nem illik a tápai nóta, s bárha asszonyul ment is az öreg emberhez, de a szíve, formás keble alatt a szíve mást beszél.
Pirost annak idején elmákolták, hát hiszen jól van. A mák csakugyan alvasztgatja az apró fejekben a velőt, de egészen mégsem fagyasztja meg. Továbbá nem a fejükkel szeretnek az emberek, hanem a szívökkel, s miután Sallai Piros is ember, még pedig a híres Sallai fajtában is igen szép ember: ő is a szívével szeretett.
Idővel az öreg ember majd el is hal. Mert az emberek halogatnak, s rendszerint az öregebbje halad elő, mert másként miként öregedhetnének meg a fiatalok? Ahogy az öreg elhal, Pirosnak fizetgetni kezdik a nyugdíjat, az időtől kezdve már Imre nem lesz többé köteles a titokban való szeretessél. Hites társak ugyan nem lesznek azontúl sem, mert akkor a nyugdíj elmarad, és arra is ügyelettel kell lenni. Bagolyhiten élnek majd, és törvénytelenek lesznek a gyermekeik, de mondják meg, emberek, mi jobb: ha törvénytelen a gyermek és nincs elmákolva, vagy pedig ha a gyermek a törvény rendes korlátai között rugdalózik, de a fejében megaludt a velő.
Ezt a csomót az bontsa ki, akinek jó foga van.