Földrajzóra 2852-ben

Földrajzóra 2852-ben szerző: Karinthy Frigyes

– Fiúk, ma felelés lesz. Blériot Pista!
– Jelen…
– Készültél?
– Igenis, tanár úr, kérem, készültem.
– Na, majd mindjárt meglátjuk. Gyerünk. Szállj be gyorsan. Grünfeld, micsoda dolog az, hogy megint ilyen piszkos a gép? Tegnap adattam ki a spongyát; nem megmondtam, hogy a vigyázó tartsa tisztán a gépet? Telefirkáljátok krétával, és valaki megint pacnit ejtett rá.
– Tanár úr, kérem, a fiúk mindig belerakják a szemetet a motorba.
– Ne járjon a szájad, Blériot Pista, ülj be és figyelj. Ti meg, míg felelés van, ne zajongjatok, mert nálam van a távcső, és ha odaföntről meglátok valakit rendetlenkedni!… Úgy. Indíts, Blériot.
Srrrrr. Brrr. Brsssrrr.
– Pista, Pista, te nekem nagyon ideges vagy. El is sápadtál. Készültél te, Pista? Mondd, kérlek. Te nagyon drukkolsz, Pista.
– Tanár úr, kérem, én készültem.
– Na, majd meglátjuk. Hány méter magasan vagyunk?
– Ezernyolcszáz.
– Innen még nem lehet felelni. Kapcsold be a villanyt. És ülj rendesen, Blériot, és ne mozgolódj, és karba a kezet! Most már nem lehet készülni, tetszett volna tanulni tegnap. Hány méteren vagyunk?
– Hatezernyolcszázkettő.
– Na, még nyolcezer, és mindjárt kezdhetjük. Hát mi volt a feladat?
– Európa hegy- és vízrajza.
– Úgy. Na jól van. Hát innen már lehet látni. Vigyázz, egy kicsit jobbra tarts, hogy a nap ne süssön a szemedbe. Látod az egész térképet?
– Igenis, tanár úr.
– Ne mutogass a kezeiddel. Hát mutasd meg nekem Európa határait.
– Keleten a Kaukázus….
– Melyik az?
– Az a szürkésbarna vonal alattunk.
– Pista, te nem készültél.
– Tanár úr, kérem, én készültem.
– Pista, ne feleselj. Az a vonal, amiről beszélsz, az nem a Kaukázus, te csibész, hanem az Appenninek. Hát ez a kék folt itten, balra, ahova mutatok?
– Az a… az a… Nagy Magyar Alföld.
– Nem készültél. Az a Kaspi-tó. Most mutasd meg az Alföldet.
– Balra, az a zöld tányér.
– Hát a Duna?
– Nyugatra…
– Mutasd, mutasd, ne beszélj.
– Ez itt, alattunk.
– Te szamár, az egy felhő. Most mutasd meg, hol van Budapest.
– Bu… da… pest…
– Ne keresgélj nekem egy fél óráig, Blériot, mert nekem még öt fiút kell lefeleltetni. Vagy tudsz, vagy nem tudsz. Mondd meg, készültél, vagy nem. Tudod, hol van Budapest, vagy nem tudod. Nekem nincs időm.
– Budapest… ez itten!
– Melyik?
– Az a fekete…
– Az a kis fekete, az Montenegró, édes fiam. Nem készültél…
– Hát itten…
– Olaszországban keresed? Jó helyen. Hiszen te nem tudsz semmit, Pista. Hiszen én téged megbuktatlak.
– Kérem, tanár úr… én…
– Nemcsak megbuktatlak, te gazember, hanem kiteszlek a Holdra, és otthagylak egész éjszakára.
– Budapest… Budapest… ez itten, a Duna mellett, ez a pötty.
– Ejnye, de hirtelen eszedbe jutott. Hallod-e, nem súgtak neked?
– Tanár úr, kérem, nem súgtak.
– Majd mindjárt meglátjuk. Add csak ide azt a távcsövet… Na csak ide vele… Lássuk csak… Negyedik bé… Hát persze… Tyű, ez a gazember, ez a Grünfeld! Hát persze, hiszen ez súg! Ott a Marconigráf a kezében, most vágta zsebre. Hoci csak a zsebeidet, te Pista!… Hát persze, itt a felfogókagyló… Na megállj, te csibész, neked súgnak… Nesze, Grünfeld, nesze, majd adok én neked súgni… Jó, hogy magammal hoztam a Marconi-pofozómat. Te pedig, Blériot, te jössz velem, rögtön kiteszlek a Holdra, és be maradsz zárva ötig…
– Tanár úr, kérem… jaj, tanár úr, kérem…
– Na, mi bajod? Nincs pardon.
– Tanár úr, kérem… tessék leengedni… le akarok szállni…
– Micsoda beszéd az? Csak előre!
– Jaj… tanár úr, kérem… tessék leengedni…
– No megállj, csirkefogó, most jut az eszedbe? Nem tudtál előbb szólni, húszezer méter magasságban jut az eszedbe? Most az egyszer leszállhatsz, de ha még egyszer nem készülsz, irgalmatlanul becsuklak.