Eulália
A sóhajország árnyán
Laktam egyedül, árván,
Lelkem mocsár volt, mély magány,
S az angyali jó Eulália lett remegő arám,
A sárgahajú Eulália lett mosolyos arám.
Ó - a szeme ég,
Mint éjjel az ég,
Ha csillag rakja ki a nagy űrt!
S a lágy pihe-gyöngy,
A bíbor, a gyöngy,
Mit holdsugár ragyogása szűrt,
Nem oly aranyospuha, mint Eulália fürtje, a sárga fürt,
Nem oly sugaraspici, mint Eulália fürtje, a drága fürt.
A bánat - a mult
A semmibe hullt,
Mióta angyali lelke véd;
Az ég aranyán
Ég a halavány
Astarte s már az éj se setét,
Ha rám veti jó Eulália felragyogó szemét,
Ha rám veti szent Eulália lágy ibolyaszemét.