Etele hún királyról
szerző: Tompa Mihály
Görög császár, nagy hatalmas,
Szeretnéd, hogy nyugton alhass!
Mert minek a bibor, bársony?
- Két annyit ülsz paripádon, -
S birodalmad sikja, halma?
- Idegen ló nyerít rajta, -
Arany, ezüst sarcba mégyen!
Nagy a romlás, - hát a szégyen?
Ki így bánik a császárral,
Akkor nyomván, mikor kárt vall,
Cselvetésben eszén túl jár,
S kardján annyi vér pirúl már:
Etele, a hún király az.
Akit ösmér, fél a száraz;
Mert mikép a nádat a szél:
Népeket hajt meg, ha felkél.
Összetűzni véle káros...
Görög udvar mást határoz;
Hogy a világ félelmére,
Kard helyett, a gyilkot mérje.
Hogy a kit fut a csatában:
Mellécsuszszék sátorában,
S őt, kinek öl pillantása:
Álmában átverve lássa.
Szerencsére! mig ezt főzik:
Egy hún-ember bevetődik;
- Ki jár világ-látni messzi,
Nosza le kell kenyerezni!
Könnyen rááll, - nem kell sok szó,
S görög ésszel még az a jó:
Hogy nem-is vesz dijt előre,
Szabadkozván inkább tőle.
Görög és hún együtt mégyen:
Útra kelnek hevenyében;
Kalaúzul a hún szolgál
Ösmeretlen tájékoknál;
Nevök: Etelhez követség;
Czéljok: hogy őt elveszessék;
Pénz- vagy csellel csak megejtik...
Czélhoz vezet valamelyik!
S mennek, mennek éjjel, nappal,
Küzdve széllel, vízzel, vaddal;
Járnak bércen, szíkes háton,
Ekevastól szűz rónákon.
Látnak szilaj ménest, nyájat;
S vándor népet, mely a tájat
Hol elhagyja, hol megszállja...
Se törvénye, se királya!
S táborához hogy jutának
Világduló hún királynak:
Meghökkennek népe számán...
S áll előttök ritka látvány:
Zöld gyepen sok tarka sátor,
Ott verseny, itt áldomás, tor,
S míg dal zeng az ősek nyelvén:
Lobog a tűz, robog a mén!
S eléjök sok főhún nyargal, -
Telve a szem bősz haraggal, -
Kihez jöttök? Eteléhez...;
És mi jóért? - Ő ha kérdez...
Felrivalnak Edek s mások:
Ha mégis megmondanátok...
Ejh! a fővel kell beszélnünk,
A lábbal hát nem beszélünk!
Ha nem szóltok, szólunk hát mi
Uratok küld boszút állni...
Hogy kit futtok a csatában:
Átverjétek sátorában!
Ezért jöttök, erre hoztok
Színaranyban ötven fontot; -
Csak körülte! - gúnnyal szólnak, -
Módotok lesz benne holnap!
Este lett s az éj beálla,
Görögöknek nincsen álma!
Búslakodnak, tépelődnek:
A hún árulá el őket...?
Vagy varázslást üzve, máski
Szemeikből olvasá ki:
Mit terveztek? mit akartak?
S czélját tőrnek és aranynak!
Nem javalja semmi, semmi:
Etelével szembe lenni!
Sőt amelyik arra képzel:
Küzd halálos rettegéssel;
Míg hát tart az éjszakába:
Esze nélkül kap lovára
A görög, s megy fékeresztve,
Megdöbbenvén zajra, neszre.
S mit használ, hogy gyors lovok van?
Gyorsabb hún nép zúg nyomokban!
Szóval érvén, mond a hadnagy:
"Nem jól mentek!" (Semmi csak hagyj!)
"Rendesebb lesz ha megálltok!"
(Meg kell állnunk, nem bocsáttok...!)
"Erre, erre...! vissza köztünk!"
(Jól tudjuk már, hogy elvesztünk!)
"Ha kell, reggel elmehettek!
De most sátort ülünk nektek!
Hozunk vad bőrt éjszakára,
Halat, barmot vacsorára;
Mert ugyan mit mondanának,
Hogy csúfjára a világnak,
Éhen, szomjan elmenének:
Vendégei Etelének?!"